„Szükségem van új impulzusokra” – a Sopronból Pécsre szerződő Varga Alíz

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2025.05.29. 10:20
null
A tavalyi Magyar Kupa-döntőben aratott DVTK elleni bravúrgyőzelem az egyik kedvenc emléke Varga Alíznak (Fotó: Kovács Péter)
Hat sikeres idény után abban a reményben igazolt át a bronzérmes Pécshez a magyar válogatott Varga Alíz a bajnok Sopronból, hogy több játéklehetőséget kapjon és új kihívások elé nézhessen.

Hivatalosan is bejelentette kedden a játékoskeretét a következő idényre a 2024–2025-ös évadot bajnoki bronzéremmel záró NKA Universitas Pécs. A Magyar Kupában idén szintén harmadik helyezést elérő baranyai együttes legnagyobb igazolása az Euroliga-győztes, Európa-bajnoki negyedik magasbedobó, a Sopron Baskettől megszerzett Varga Alíz, aki 2019 óta játszott az idei fináléban 1–2-ről fordító bajnokcsapatban, s talán kisebb meglepetésnek számít a klubváltása.

„Elég régóta voltam Sopronban, új csapatot, várost szerettem volna kipróbálni, és úgy érzem, szükségem van új impulzusokra is – mondta a váltás hátteréről a Nemzeti Sportnak a 186 centiméter magas, 24 éves magasbedobó. –  Szeretnék több lehetőséget kapni, más helyzetbe hozni magamat, főleg mert az előző év kevésbé sikerült. Amikor eldöntöttem, hogy máshová szerződöm, az volt az alapgondolat, hogy olyan csapatban szeretném folytatni, amelyik indul a nemzetközi kupában. Eleinte még külföldben is gondolkodtam, de aztán úgy ítéltem meg, hogy jobb lenne még egy évet Magyarországon játszani. Most vagyok fiatal, nem akartam elhalasztani a lehetőséget, hogy többet játszhassak. Volt néhány megkeresés, s a pécsieké későn jött, de hirtelen felpörögtek az események, s miután hosszasan beszélgettem Djokics Zseljkóval, hamar döntöttem. Nagyszerű jövőképet festett le, s meggyőzött, Pécsen kell folytatnom, pedig már közel álltam ahhoz, hogy egy másik klubnak igent mondjak. A döntésemben meghatározó volt, hogy új edzőm a négyes poszton számít rám; hogy a magyarok maradnak; s hogy ő nagyon meghatározó, erős személyiség, kihívásnak tartom az átigazolást, hogy megugorjam ezt a szintet is. Djokics precíz, fanatikus, jól felkészült szakember, várom a közös munkát.”      

A pécsiek azt is bejelentették, hogy a TFSE-MTK-tól Dúl Panka is érkezik, miközben távozik a csapattól Zsebe-Weninger Virág, Kiss Angelika és az ausztrál-olasz Nicole Romeo. A keretből Rátkai Eszternek és Tóth Orsolyának élő szerződése volt, két évre írt alá az egyaránt magyar válogatott Studer Ágnes és Török Ágnes, marad a válogatott cseh center, Julia Reisingerová és az amerikai hátvéd, Lexi Held is, míg Olawuyi Adenike egy, Nadija Szmailbegovics még három évig húzza magára az NKA mezét. A csapat vezetőedzője a folytatásban is a szerb-magyar Djokics Zseljko lesz.

Varga Alíz az NB I-ben és az Európa-kupában (amelyben a Sopron elődöntős volt) is 20 percet játszott átlagban (a rájátszásban csak 17.5-öt), ami nem kevés, de egy fiatal, még fejlődésben lévő válogatott játékosnak nem is elég. 

„A helyzetet nehéz elmagyarázni, ha nem ebben a rendszerben dolgozol évek óta, de azt nem, hogy a posztomon Jelena Brooks szerepel előttem – folytatta Varga. – Jeca ennyi idősen is meghatározó játékos, klasszis, nehéz így megküzdeni a helyzettel és a perceket kiharcolni. Ez is befolyásolta a döntésemet, noha a bajnoki döntőben fontos periódusokban játszottam, de ennél úgy gondolom, többre vagyok képes, több van bennem. Sopronban megtanultam a legfontosabbakat, amit magammal viszek: a mentalitást, amit sikerült elsajátítanom, sok-sok nemzetközi tapasztalatot szereztem. Hatalmas élmény és büszkeség a 2022-es Euroliga-győzelem, főleg mert jól szálltam be az első szakaszban, sokat játszottam, ezt a sikert nagyon a magaménak érzem, a másik legszebb emlék a tavalyi győri Magyar Kupa-siker a DVTK ellen, most is kiráz a hideg, ha erre gondolok, mert tartalékosan úgy játszottunk, olyan felszabadultan, olyan energiával és érzésekkel, ami ritkán történik meg, ráadásul aznap volt a születésnapom…”  

 

Legfrissebb hírek

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
16 órája

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Női kosárlabda NB I: WNBA-játékos érkezik Miskolcra – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.04. 16:16

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42

Női kosár: nem indul nemzetközi kupában a TFSE-MTK

Kosárlabda
2025.07.02. 17:11

Női kosárlabda: tizenegyedik az európai klubrangsorban a DVTK

Kosárlabda
2025.06.24. 19:56

Kiss Virág távozik a győri kosárcsapattól

Kosárlabda
2025.06.20. 11:27
Ezek is érdekelhetik