Kosárlabda: Szabó Andrea és Szabó Anna kapta meg a Liptai-emlékdíjat

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2025.05.22. 12:02
null
Szabó Andrea (balra) és Szabó Anna, az idei Liptai-emlékdíjasok (Fotó: Pető Emma)
Harmadik alkalommal jutalmazta a Csepel-Bontó Kosárlabda Klub az idény legjobb játékosait – a Liptai István-emlékdíjat ezúttal két lányjátékos, a koruk ellenére már a felnőttcsapatot erősítő 14 éves Szabó Andrea és a 16 éves Szabó Anna kapta meg.

Valószínűleg ritka alkalom a XXI. kerületi Kazinczy Ferenc Általános Iskola tornatermének mindennapjaiban, hogy az ifjú sportolók szép sorban ülve, csendben figyelnek – ezúttal viszont így volt. Kedden megtartotta hagyományos évzáró ünnepségét a Csepel-Bontó Kosárlabda Klub, melyen Szabó Róbert, az egyesület szakosztályvezetője értékelte a hátuk mögött hagyott évadot, majd a vendégek közreműködésével kitüntette az idény legkiemelkedőbb játékosait.

Az immáron harmadszor kiosztott Liptai István-emlékdíjat ezúttal két játékos is megkapta: a 16 éves Szabó Anna 2024 legjobb lány-, míg a 14 éves Szabó Andrea 2025 legjobbjaként. Érdekesség, hogy eleinte mindketten feljátszottak az idősebbek közé is, a saját korosztályuk mellett egyszerre több korcsoportban is helyt álltak, ebben a naptári évben pedig már a felnőttmezőnyben, a budapesti női A-bajnokság rájátszásában egy meccsel a vége előtt 10. helyezett csapatban játszanak – a hárompontosokat tekintve Szabó Anna tavaly első volt, míg Szabó Andrea jelenleg a második helyen áll a rájátszásban.

„Sokat tettünk bele az elmúlt idényben, hogy elérjük a céljainkat, voltak nehezebb pillanatok, és egy-két rossz meccs is, de mindig mindent beleadtunk. Nagyon élvezem a kosárlabdát, a részemmé vált a csapat” – mondta Szabó Andrea, majd testvére, Anna így fogalmazott: – Amikor egyszerre több bajnokságban játszottunk az edzések mellett, az kemény volt, de jól érezzük magunkat, szívesen kosarazunk, jelenleg pedig csak a felnőttek között szereplünk. Kicsit érdekes, amikor olyan emberekkel játszunk, akik akár az anyukáink is lehetnének – jegyezte meg viccesen. – Igyekszünk mindig kihozni a maximumot.”

Az idény legeredményesebb csepeli kosarasa a tavalyi Liptai-emlékdíjas Bányai Bence lett, aki a juniorok között 509, a felnőttcsapatban 283 pontot szerzett.

A díjak átadásában Szabó Róbert segítségére volt Liptai István felesége, Liptai Istvánné és lánya, Liptai Éva; Gy. Szabó Csilla, aki 1987-ben az első osztályban szereplő csapatban játszott; Judik Zoltán, Liptai István korábbi válogatott csapattársa – többek között az 1960-as római olimpián –, tízszeres magyar bajnok, valamint Bartók Gyula korábbi válogatott, kétszeres magyar bajnok, aki 1989-ben tagja volt a csepeli bajnokcsapatnak, melynek Liptai István volt a vezetőedzője. Judik Zoltán – aki május 5-én ünnepelte 92. születésnapját, és a tavalyi budapesti ITF Masters 1000-es tenisztornán ezüstérmes lett a 90 év felettiek kategóriájában –, az ifjú sportolókhoz is szólt, saját korábbi élményei mellett többek között azt is kiemelve: azért is kell alázattal állni a kosárlabdához, mert a legfontosabb elemei közé tartozik a csapatszellem és az egymásra utaltság, ebben a sportágban pedig mindenki egyformán fontos, és bármelyik meccsen bárki lehet nyerőember.

A 2022 augusztusában, 87 évesen elhunyt Liptai István a csepeli kosárlabda ikonikus alakja, háromévnyi oroszlányi kitérő mellett majdnem húsz évig játszott piros-kék színekben, 1972-ben játékosként, 1989-ben edzőként lett bajnok a Csepel férficsapatával. 137-szer szerepelt a válogatottban, 1957-ben Európa-bajnoki negyedik, az 1960-as római olimpián kilencedik lett a nemzeti együttessel.

A CSEPEL-BONTÓ KK UTÁNPÓTLÁS-DÍJAZOTTJAI
Liptai István-emlékdíj (2024 legjobb lányjátékosa): Szabó Anna
Liptai István-emlékdíj (2025 legjobb játékosa): Szabó Andrea
Legjobb U11-es játékos: Kiss Laura
Legjobb fiú U12-es játékos: Ötvös Ádám
Legjobb fiú U14-es játékos: Toldi Bálint
Legjobb fiú U16-os játékos: Szukob Szabolcs
Legjobb fiú U18-as játékos: Csík Alex
A legtöbbet fejlődött játékos: Mutombo Olivér
Az idény legeredményesebb játékosa: Bányai Bence

 

Legfrissebb hírek

Raksányi Krisztina: Sokat emlegetjük a 2019-es nyarat

Kosárlabda
Tegnap, 10:18

Turner Yvonne Törökországba igazolt

Kosárlabda
2025.06.14. 19:53

Kosztasz Flevarakisz távozik a paksi kosárlabdacsapattól

Kosárlabda
2025.06.12. 20:05

Kosár: a Pécs, a Csata és a DEAC sikereiről szóltak az up-bajnokságok

Utánpótlássport
2025.06.12. 15:24

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

Az MKOSZ emlékmezzel tiszteleg az 1955-ben Európa-bajnokságot nyerő magyar válogatott előtt

Kosárlabda
2025.06.11. 17:57

Kosárlabda: az NKA Pécs és a Csata DSE lett a serdülőbajnok

Utánpótlássport
2025.06.09. 17:27

Tursics Sándor: Nem változtatunk a jól bevált filozófián

Utánpótlássport
2025.06.06. 16:38
Ezek is érdekelhetik