Férfi kosár NB I: hosszabbított a Honvéd vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.05.14. 09:27
null
Zlatko Jovanovic (balra) meghosszabbította a szerződését (Fotó: honved.hu)
A következő idényben is Zlatko Jovanovic lesz a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Endo Plus Service-Honvéd vezetőedzője.

A budapesti klub a honlapján közölte, hogy további egy évvel meghosszabbította a bosnyák tréner szerződését.

A 41 éves szakember 2023 nyarán vette át a Honvéd irányítását, és rögtön a rájátszásba vezette a csapatot, amely az 5. helyen zárta a bajnokságot. A jelenlegi szezonban a gárda nem jutott be a playoffba, a 10. helyen végzett az alapszakaszban, de az alsóházi rájátszásban már eldőlt, hogy marad az élvonalban.

„Büszke vagyok a fejlődésünkre, különösen arra, hogy az előző idényben a bajnokság legfiatalabb csapatával, 26 év után először sikerült bejutnunk a rájátszásba, és ebben a szezonban is versenyben voltunk a playoffért az utolsó fordulókig” – jelentette ki Zlatko Jovanovic, akinek együttese szerdán (ma) 18 órától Kecskeméten lép pályára a playoutban.

 

Legfrissebb hírek

Sorozatban nyolcadszor nyerte meg a Ferencváros a vízilabda Magyar Kupát

Vízilabda
19 órája

Férfi vízi MK: szétlövés után döntős a Honvéd, és az FTC-vel találkozik

Vízilabda
2025.09.27. 19:54

Az Alba Fehérvár legyőzte a Sopront a férfi kosár NB I idénynyitóján

Kosárlabda
2025.09.26. 21:43

Végre nem egyesélyes! – kezdődik a férfi kosárlabda NB I új idénye

Kosárlabda
2025.09.26. 09:56

Új szezon, új élmények – megújult funkciókkal tér vissza a HUNBASKET TV

Kosárlabda
2025.09.26. 08:58

Nem várható one man show a Körmendtől

Kosárlabda
2025.09.25. 10:38

Férfi kosárlabda NB I: az építkezés és a szintlépés a DEAC célja

Kosárlabda
2025.09.24. 13:11

Marco Rossi: Majdnem könyvelő lettem, Magyarország mentett meg

Magyar válogatott
2025.09.22. 19:39
Ezek is érdekelhetik