Dávid Kornél: Mozgásban akarjuk tartani az utánpótlást

Vágólapra másolva!
2025.05.13. 12:04
null
Dávid Kornél (Fotó: Dömötör Csaba - archív)
Büszke akadémiája lánycsapatának NB I-es kilencedik helyére Dávid Kornél, aki a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökségi tagjaként a magyar játékosok szerepeltetését erőltetné a férfi és a női élvonalban is.

„A pályafutásom közepe felé már kezdett kirajzolódni, hogy mi érdekel engem a folytatásban, aztán elindítottuk a sportakadémiát, amelyről nem gondoltam, hogy ilyen szintre fog eljutni” – utalt az M1 aktuális csatornának az újoncként a női NB I 9. helyén végzett Dávid Kornél KA csapatára, illetve a másodosztályban maradást kiharcoló férfi együttesre. „A prioritás jelenleg az élvonalbeli lánycsapat, mivel az szerepel a legmagasabb szinten. A fiúknak pedig egy lépés lehet a még magasabb szint felé, ott nem célunk a profi együttes felépítése. Szeretnénk minden lehetőséget megadni a székesfehérvári fiataloknak, hogy később aztán motivációt jelentsenek a következő nemzedéknek. Ez egyben a szövetség utánpótlás-stratégiája is.”

Az 53 éves vezető kifejtette, az MKOSZ sok mindenbe belefogott az elmúlt huszonegy hónapban, melyek közül ki kell emelni, hogy talán a kosárlabda az első, amely erőlteti a magyar játékosok szerepeltetését a hazai élvonalban.

„Ennek érdekében akár szabályokat is bele kell erőltetni a rendszerbe, mert csak így tudjuk mozgásban tartani az utánpótlást. A fiataloknak látniuk kell, hogy el lehet jutni a profi csapatokhoz, erre a szabályozásra egyébként számos külföldi példát is láttam” – jelentette ki.

Az NBA tartalékligájának tekinthető G-ligában szerepelt Valerio-Bodon Vincentről vagy az Euroligában is megfordult Hanga Ádámról úgy vélekedett, az ő példájuk mutatja, hogy kitartással és akarattal el lehet jutni a legmagasabb szintre. Ugyanakkor fontos, hogy az akadályok ne térítsék el a játékosokat a céljaiktól.

Az NBA-s Milwaukee Bucks játékosmegfigyelőjeként is dolgozó Dávid Kornél elmondta, Magyarországon is figyelik a 14-18 éves játékosokat, de gyakran göröngyös az út a számukra, és sokszor túl korán visszafordulnak vagy megakadnak. Beszélt arról is, hogy a Milwaukee korai rájátszásos búcsúja nagy csalódás volt, a 2021-es bajnoki cím óta minden évben sérülések hátráltatják a csapatot a playoffban, ráadásul ezúttal az Indiana Pacers volt az ellenfél, amely a jelenleg zajló második fordulóban is szépen szerepel.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 19:33

Színes kavalkáddal várja a sportág rajongóit a Magyar Kosárlabdázás Napja

Kosárlabda
2025.09.12. 16:21

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.09.12. 12:53

Agydaganattal kezelik az egykori NBA-kosarast

Kosárlabda
2025.09.12. 09:50

Magyar kosárlabda: félig tele a pohár az elmúlt idény legjobbjainál

Kosárlabda
2025.09.11. 17:33

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
2025.09.10. 19:29

Spanyol győzelem, magyar bronzérem a Körmend-kupa kosárlabdatornán

Kosárlabda
2025.09.08. 16:06

Lelik Réka és Perl Zoltán lett az előző szezon legjobb játékosa a kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.09.08. 13:54
Ezek is érdekelhetik