Presztízsmeccs, ezúttal igazi tét nélkül a kosárlabda NB I-ben

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.12. 13:20
null
Pallai Tamás (labdával) szerint különleges varázsa van a Falco elleni rangadóiknak (Fotó: MKOSZ.hu)
Az alapszakasz utolsó körében csap össze Szolnokon a legutóbbi döntő két résztvevője; ha a Falco nyer, veretlenül zárja az alapszakaszt.

Az előző négy döntőből kétszer is a Szolnokot győzte le a Falco – ez a tény már önmagában is különlegessé teszi a két csapat szombati összecsapását, amelyre az alapszakasz utolsó, 26. fordulójában kerül sor a Tiszaligetben.

„Érdekes a helyzet, mert tudat alatt lehet, hogy kiengedtünk és elkényelmesedtünk a Paks legyőzése után, amikor eldőlt, sem előrébb, sem hátrébb nem végezhetünk a harmadik helynél – mondta Pallai Tamás, a legutóbbi három bajnokiját a DEAC, a Pécs és a ZTE ellen elveszítő Szolnok csapatkapitánya. – Ám ne feledjük, három olyan együttessel játszottunk, amelynek létkérdés volt a győzelem. Erre szokták mondani, aki az életéért küzd, mindenképpen motiváltabb, mint aki »csak« a jobb életért harcol… Volt jó oldala is a tétnélküliségnek, szabadabban próbálhattunk ki új taktikai elemeket és a játékpercek is máshogy alakultak. A Falco elleni meccs a szurkolóknak, nekünk, a városnak mindig különleges, ennek a párharcnak jó évtizede különleges varázsa van, idehaza mindig pokoli hangulat jellemzi a vasiak elleni meccseket. Bár a szombati csata tét nélküli, a presztízs miatt fontos az eredmény. A magyar kosárközegnek fontos összecsapás ez, és ezúttal nem lehet kétség senkiben, hogy győzelmi szándékkal kosarazunk. A Falco kiemelkedik a magyar mezőnyből, a kerete mélysége és minősége miatt is, nem a bajnokságra, hanem a Bajnokok Ligájára lett összerakva, az NB I-ben megszokott dinamikával nem is lehet megverni. A játék minden elemében jól kell teljesíteni negyven percen át, csak úgy lehet esélyünk.”  

A címvédő eddig mind a 25 meccsét megnyerte – az NKA Universitas Pécs legyőzésével megdöntötte a ZTE 2009–2010-es, 22 győzelmet számláló rekordját – és a presztízs mellett a veretlen alapszakaszért küzd a szolnoki találkozón, amelyre már szerdán eladták az összes jegyet. 

  „Motiválhat minket, hogy veretlen alapszakaszt zárjunk, de nem tudom, ez a csapatnak mit jelent, nekem mindegy, sikerül-e vagy sem, én ezt úgy fogom fel, hogy a playoff előtt egy kiváló edzőmeccset játszhatunk egy jó ellenfél otthonában – mondta Keller Ákos, a Falco 36 éves centere, aki 2013 nyarától három évadot játszott Szolnokon. – Fontos, hogy csiszoljunk a játékunkon, lehetőséget kapjon mindenki és ne sérüljön meg senki. Matthew Tiby elvesztése miatt kicsit átalakult a taktikánk, magasposzton kevesebben vagyunk, de azért ekkora a keretünk, hogy ezt is megoldjuk. Az előző három meccsünkből kétszer túlórára kényszerültünk, időnként hullámzóan teljesítettünk, ez a dupla, a válogatottak számára tripla terhelés eredménye. A szombati találkozónak elsősorban mentális következménye lehet a folytatásra, nagy a presztízse a Szolnok elleni csatának, a szurkolóknak fontos a végeredmény, de tét nincs, miközben az előző döntők miatt is különleges a meccs, ez is tény.”  

Egy biztos, a két gárda a folytatásban csak a döntőben találkozhat újra…  

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
26. (utolsó) FORDULÓ
18.00: NHSZ-Szolnoki Olajbányász–Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 
18.00: PVSK-Veolia–Alba Fehérvár 
18.00: Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Zalakerámia ZTE KK 
18.00: Egis Körmend–EPS-Honvéd 
18.00: SZTE-Szedeák–NKA Universitas Pécs 
18.00: Atomerőmű SE–Sopron KC 
18.00: MVM-OSE Lions–Debreceni EAC

 

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyVL–KRelatívP
  1. Szombathely25252390–18101.00050
  2. Paks252232292–19560.94047
  3. Szolnok251782110–20460.84042
  4. Zalaegerszeg2514112138–20650.78039
  5. Debrecen2514111861–18670.78039
  6. Sopron2513122057–19780.76038
  7. Körmend2513122195–22150.76038
  8. NKA Pécs2513121997–20530.76038
  9. Fehérvár2512132253–21640.74037
10. Honvéd259161936–20460.68034
11. Oroszlány257181922–21650.64032
12. Kecskemét257181860–20240.64032
13. Pécsi VSK255201984–22850.60030
14. Szeged254211826–21470.58029

 

 

Legfrissebb hírek

A jó első negyed után a vártnál nehezebben nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
9 órája

Az Alba Fehérvár legyőzte a Sopront a férfi kosár NB I idénynyitóján

Kosárlabda
2025.09.26. 21:43

Végre nem egyesélyes! – kezdődik a férfi kosárlabda NB I új idénye

Kosárlabda
2025.09.26. 09:56

Új szezon, új élmények – megújult funkciókkal tér vissza a HUNBASKET TV

Kosárlabda
2025.09.26. 08:58

Nem várható one man show a Körmendtől

Kosárlabda
2025.09.25. 10:38

Férfi kosárlabda NB I: az építkezés és a szintlépés a DEAC célja

Kosárlabda
2025.09.24. 13:11

Férfi kosár: kicserélődött, de a korábbinál egységesebb a Honvéd kerete

Kosárlabda
2025.09.18. 11:36

Megsérült Bognár Kristóf válogatott kosárlabdázó könyöke

Kosárlabda
2025.09.03. 19:21
Ezek is érdekelhetik