A jelenlegi két legjobb magyar csapat csatája nyitotta meg a Magyar Kupa-hétvégét Kaposváron. Az Atomerőmű SE-hez visszatérhetett két, a sérüléséből felépülő játékos, az előző évadot még a rivális Falco-Vulcano Energia KC Szombathelynél töltő bedobó, Benke Szilárd, és egy szintén korábbi vasi, De’Quon Lake. Így a kanadai Prince Oduro vált létszámfelettivé a paksiaknál, míg a Falco öt külföldi játékosa közül ezúttal az amerikai Matthew Tiby kapott pihenőt, továbbá a betegséggel küzdő Váradi Benedek sem volt bevethető.
Beragadt a startnál a bajnok, négy percre és Perl Zoltán becserélésére volt szüksége, hogy kosarat szerezzen. Az első 11 pontot ő jegyezte a Falcónál, amelyen érződött, nem múlt el nyomtalanul a szerdai dupla hosszabbításos Bajnokok Ligája-mérkőzés. Persze Perl olyan friss volt, mint a kemencéből kihúzott kenyér, első kilenc dobása hibátlannak bizonyult (mezőnyből végül 14/17-tel zárt), Kosztasz Flevarakisz főként miatta kérhetett időt a 14. percben (24–22 a sárga-feketéknek).
Parázs volt a csata, érezni lehetett a feszültséget, Flevarakisz mesternél el is szakadt a cérna, technikai hibát kapott a játékvezetőktől a Jay Jay Chandler ellen megítélt támadóhibát követően, s bizony nem volt könnyű megnyugtatni őt. Rövidesen a Falco-kispadnak is jutott egy technikai, ilyen ez a popszakma…
A honi mezőny meg olyan, hogy Milos Konakov együttesét még senki sem verte meg ebben az idényben, és a veretes sorozat bizony nem szombaton szakadt meg. Perl már a harmadik negyedben elérte a 30 pontot, csapata 12-vel meglépett, amit nem viselt könnyen az ASE, Eilingsfeld Jánost és a padot is technikaival sújtották a bírók. Ekkor már sejteni lehetett, az évad során harmadszor is megveri a Falco a Paksot, mert az utolsó negyedet 18 pontos előnnyel kezdte. Az egyetlen fontos nyitott kérdés az maradt, eléri-e a 40-et Perl Zoltán? Nos, nem érte el, egyrészt nem is törekedett rá, másrészt a végén lecserélték. A kiegészítő emberek is lehetőséget kaptak mindkét oldalon, s miután leperegtek a percek, átvette a parkettet az Egis Körmend és a DEAC.
Összejött a várva várt összecsapás: a Falco a DEAC-ot legyőző Körmenddel küzd meg a trófeáért.
Pokoli hangulatot teremtettek a piros-feketék fanatikusai, akik „A tábor mindig veletek” kiírást függesztették fel maguk elé és élőképpel is készültek, miközben a debreceni szimpatizánsok észrevétlenek maradtak. A két fél fordulatos összecsapást mutatott be, zuhogott a triplaeső és többnyire a Körmend vezetett. Lett volna esélye néhányszor, hogy bevigye a kegyelemdöfést, de a gyakorlatilag csupán hat embert forgató DEAC igyekezett nagy ellenállást tanúsítani. Annyi ereje viszont nem volt, hogy a maga javára fordítsa a találkozót, a több lábon álló, a 35. percre 16 ponttal ellépő Körmend kontrollálni tudta a záró negyedet (Rudi Williams szerencsés triplája, majd további öt pontja adta meg a kegyelemdöfést a hajdúságiaknak), 82–73-ra nyert, és ha tábora mögötte áll, talán még meg is szorongathatja a Falcót a vasárnapi vasi klasszikuson, a Magyar Kupa döntőjében.
KOSÁRLABDA
FÉRFI MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Atomerőmű SE 81–63 (13–18, 26–16, 30–17, 12–12)
Kaposvár, 2000 néző. V: Benczur, Mészáros B., Söjtöry
FALCO: PONGÓ MARCELL 15/6, Novakovics 3/3, Clark 7/3, Bognár, POPOVICS 10. Csere: PERL 35/9, Keller Á. 9/3, Diggs 2, Kovács B., Verasztó, Sövegjártó. Edző: Milos Konakov
PAKS: Dukes 8, Chandler 8/3, Lockett 8, Eilingsfeld 10, LAKE 11. Csere: Benke 12/6, Révész Á. 1, Halmai, Dorogi 3/3, Géringer 2. Edző: Kosztasz Flevarakisz
Az eredmény alakulása. 4. perc: 0–4. 7. p.: 4–9. 14. p.: 24–22. 16. p.: 28–28. 20. p.: 39–30. 22. p.: 43–40. 25. p.: 51–42. 29. p.: 66–48. 39. p.: 81–55. Kipontozódott: Lake (38. p.)
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – Elsősorban magunkra koncentráltunk a meccs előtt, távolinak tűnt a győzelem, mert péntek este a sérültjeink és betegeink miatt még nem tudhattuk, ki játszhat és ki nem, mi lenne a legjobb a csapatnak. Aki pályára lépett, nagy intenzitással és energiával vetette bele magát a küzdelembe, egyetlen percig sem lankadt a figyelmünk, ennek az eredménye ez a nagyon fontos siker. Remekül védekeztünk az ellenfél kulcsemberein, jól kezeltük az egy egyeket, és ahogy meg tudtuk akadályozni a támadólepattanók megszerzését, elkezdtünk futni, járatni a labdát és a kezünkben tartottuk a mérkőzést.
Kosztasz Flevarakisz: – Nem kérdés, hogy a Falco a magyar bajnokság legjobb csapata. Perl Zoltán megállíthatatlan volt, megpróbáltunk mindent a lelassítására, de egyszerűen mindig megtalálta a legjobb megoldásokat. Nem tudtuk kontrollálni az érzelmeinket, amikor egy-egy ítélet minket sújtott, pedig ez nyilvánvalóan a játék része. Jay Jay Chandler is elvesztette a fejét, ez hatással volt a teljesítményére. Annak örülök, hogy Benke Szilárd hosszú idő után ismét pályára tudott lépni, nyilván nem volt százszázalékos, még csak a héten kezdte az edzéseket. Pozitívum, hogy újra teljes a keretünk, így együtt dolgozhatunk és készülhetünk az alapszakasz végére és a rájátszásra.
Egis Körmend–DEAC 82–73 (21–22, 22–16, 18–16, 21–19)
Kaposvár, 2200 néző. V: Kapitány, Goda, Fodor A.
KÖRMEND: R. WILLIAMS 25/6, Kiss B. 3/3, KOUNTZ 14/6, Pipiras 9/3, Vuckovic 8. Csere: DURÁZI 12/6, FERENCZ 9/9, Kiss M., Gáspár 2. Edző: Forray Gábor
DEAC: ANDERSON 15/6, MÓCSÁN 13/9, DRENOVAC 19/3, Williamson 6, Osztojics 6. Csere: Pongó Máté 10/6, Hőgye, Kovács II Ákos, Neuwirth 4, Fekete-Gál, Flasár B. Edző: Andjelko Mandics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 13–4. 8. p.: 16–17. 11. p.: 21–25. 14. p.: 28–27. 17. p.: 37–30. 19. p.: 39–38. 21. p.: 47–40. 25. p.: 51–42. 26. p.: 51–48. 30. p.: 61–52. 32. p.: 61–59. 35. p.: 75–59. 36. p.: 77–67. Kipontozódott: Osztojics (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Forray Gábor: – Gyakorlatilag a negyven percből harmincban megvalósítottuk azt, amit elterveztünk. A végjátékban elkezdtünk megint egyénieskedni, ezért nem lett gála, belementünk a hülyeségbe, ezt ki kell nőni. A tengerentúli játékosainknak is csak a második profi idényük ez, fiatalok, meg kell tanulnunk lemenedzselni a végjátékot, de összességében sose legyen rosszabb. A hibákat, amiket elkövettünk, ki kell javítani, és sokkal jobb lesz ezt úgy, hogy nyertünk. A Falco erős csapat mély rotációval, nyilván nem mi vagyunk az esélyesek a döntőben, mi már győztesek vagyunk azzal, hogy bejutottunk oda.
Andjelko Mandics: – Volt egy időszak, amikor elhúzott tőlünk a Körmend, de igazából rosszul dobtunk, főként kintről, ez volt a legnagyobb problémánk. Elég jó helyzeteink voltak, ám ezekből alig találtunk be. Hiányzott a szerencse is, néhány labda nekünk kiszédült a gyűrűből, nekik meg bement. Ettől függetlenül jobb volt a Körmend, elismerésem neki, jobban kezdte a meccset, s bár visszakapaszkodtunk, a fontos pillanatokban okosabb volt ellenfelünk, ez döntött.
PROGRAM
ZSÍROS TIBOR FÉRFI MAGYAR KUPA, NÉGYES DÖNTŐ, KAPOSVÁR
Vasárnap
A 3. helyért, 17.00: Atomerőmű SE–DEAC
Döntő, 20.15: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Egis Körmend (Tv: M4 Sport)