Női kosárlabda: menetből nyerhet a Sopron az elődöntőben

B. O. B.B. O. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 10:42
Varga Alíz (8) jó játékára is szüksége van a Sopronnak (Fotó: Árvai Károly)
A női kosárlabda Európa-kupa elődöntőjének első mérkőzését rendezik csütörtökön Sopronban. A hazaiak jó formában vannak, és nem lehet más a céljuk, mint hogy minél nagyobb előnyt harcoljanak ki itthon a jövő heti visszavágóra.

Nem vitás, jelenleg a Sopron Basket a legjobb formában lévő női kosárlabdacsapat hazánkban. Gáspár Dávid együttese a hazai bajnokságban feljött a tabella második helyére, miután az elmúlt hétvégén nyert az egyik legnagyobb rivális, a DVTK otthonában. A kontinens második számú sorozatában, az Európa-kupában pedig már az elődöntőnél jár, egyedüliként áll a magyar női csapatok közül a nemzetközi mezőnyben, és a Lille elleni párharc első felvonását csütörtökön otthon játssza.

„Nagyon jó meccset játszottunk a Diósgyőr otthonában, és nagyszerű érzés volt végre nyerni ott – mondta a soproniak magasbedobója, Varga Alíz a klub hivatalos honlapjának. – Nagyon sok energiát mozgósítottunk az első félidőben, s bár ez nem tartott ki a másodikban is, óriási élmény volt megélni a sikert a pályán. Ezt a lendületet kell továbbvinnünk a következő meccsre. A franciák ellen nagyon kemény, fizikailag is megterhelő összecsapás vár ránk. A sorozat végénél járunk, itt már tényleg mindent bele kell adnunk, minden erőnket mozgósítanunk kell, és ha sikerül, hasonló eredményt érhetünk el, mint az előző körben.”

A nyolc között a Sopron a szintén francia Montpellier-t búcsúztatta úgy, hogy az első meccsen saját csarnokában 27 ponttal nyert – mondani sem kell, hasonló forgatókönyvvel most is kiegyeznénk. Persze a Lille rendkívül erős csapat, az előző körben a török Besiktast búcsúztatta, ráadásul az első meccsen Isztambulban győzött 19 pontos különbséggel, így a visszavágón elég volt neki a döntetlen otthon. Nehéz csata lesz ez, de a Sopron Basket egyre magabiztosabb, és sikerrel veheti az utolsó előtti akadályt is.

 

Legfrissebb hírek

Határeset – Thury Gábor jegyzete

Kosárlabda
2025.03.04. 23:13

Stephanie Reid: Nagyon jó a soproni csapatkohézió

Kosárlabda
2025.03.04. 10:07

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
2025.03.03. 13:35

Gáspár Dávid: Amikor döcögött a szekér, akkor is összetartott a társaság

Kosárlabda
2025.03.01. 10:19

„Kettős érzések vannak bennem” – Gáspár Dávid a Sopron Ek-továbbjutása után

Kosárlabda
2025.02.28. 09:27

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52
Ezek is érdekelhetik