Női kosár NB I: két év után ismét a Soproné lett a sárga trikó

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.03.21. 10:13
null
Krivacsevics Tijana (labdával) és a Sopron a címvédő DVTK-t is legyőzte kétszer az alapszakaszban (Fotó: Dömötör Csaba)
Régen látott izgalmas hajrá után ismét a Sopron nyerte a női alapszakaszt, amely során öt csapat is állt a tabella élén.

Nagyon régen volt arra példa a női élvonalbeli bajnokságban, hogy az alapszakasz utolsó előtti fordulójáig nyílt legyen a versenyfutás az első helyért (2018-ban a Szekszárd azonos mutatóval, 18 győzelem/két vereség, az egymás elleni jobb összevetésnek köszönhetően zárt a tabella élén a Sopron ellenében). Márpedig most így történt, a 21. játéknap előtt még a címvédő DVTK, az Európa-kupában elődöntőig jutó Sopron Basket és a tavalyi ezüstérmes Serco Uni Győr is reménykedhetett, hogy megcsípi a „sárga trikót”, de ez a Sopronnak sikerült. Érdekesség, hogy öt csapat − az említett trión kívül az NKA Universitas Pécs és a Tarr KSC Szekszárd − is állt az élen a bajnokság valamely szakaszában!

Az idényt a Győr kezdte a legjobban: az első kör, azaz 11 forduló után egyetlen vereséggel vezetett, december elején tíz napon belül kiütötte a Szekszárdot idegenben, 11 ponttal megverte a Sopront és a címvédő Diósgyőrt 14 ponttal győzte le, így pontelőnnyel ugrott a tabella élére. Utóbbi összecsapás volt a kanadai Bridget Carleton hattyúdala, a klasszis bedobó nem sokkal a rangadót követően távozott, s látszólag ezután a csapategység és a harmónia megbomlott a zöld-fehéreknél, akik még decemberben kikaptak a fővárosban a TFSE-MTK-tól, az alapszakasz végén pedig Sopronban és Diósgyőrben is, így lecsúsztak a negyedik helyre. 

A Sopron épp ellentétes utat járt be: Gáspár Dávid vezetőedző együttese a december eleji, győri veresége után mind a 12 bajnokiját megnyerte (a legfontosabbat a DVTK otthonában két hete), ami önmagában is kiemelkedő produktum, ráadásul közben a nemzetközi kupaporondon is menetelt, így még dicséretesebb a teljesítménye. A 2015 és 2023 között nyolc bajnoki aranyat nyerő klub hétről hétre érettebb játékot mutatott, ennek csúcsaként bevette a címvédő csarnokát, a DVTK Arénát is, s 19 győzelemmel és három vereséggel megnyerte az alapszakaszt. A tavalyi győztes borsodiak a Sopron elleni hazai fiaskó után az alapszakaszt a Győr elleni önbizalom-növelő kiütéssel (94−58) zárták, és megcsípték a második pozíciót a Pécs előtt. 

Djokics Zseljko vezetőedző együttese is szépen formálódott, noha első számú irányítója, Studer Ágnes a vállsérülése miatt sokat hiányzott. Az idény közben szinte teljesen átalakuló Szekszárd elcsípte az ötödik helyet, és a Győrrel játszik az elődöntőbe kerülésért, amely az évad során már négyszer is legyőzte a tolnaiakat (kétszer a bajnokságban, kétszer az Európa-kupában). Az alapszakasz legértékesebb játékosa Kiss Virág (Győr), a gólkirálynő az amerikai Kathryn Westbeld (Szekszárd, 18.8 pont/mérkőzés) lett, a legjobb lepattanózónak Barnai Judit (Cegléd, 11.36), míg a legjobb előkészítőnek a már említett Studer Ágnes (5.88) bizonyult.

Balogh Juditot meglepte a Sopron elsősége
„Annak tükrében, hogyan indult az alapszakasz, meglepő, hogy a Sopron futott be elsőnek, de abból a szempontból nem, hogy már az idény kezdete előtt látszott, erős a csapat, csak idő kellett, hogy összeálljon. A hazai pálya mindenképpen előny, a soproniak veretlenek maradtak a Novomatic Arénában, s ahogyan régen senki sem szeretett ott fellépni, most sem kellemes ellenfélként ott játszani. Győrben biztosan nem boldogok a negyedik hely miatt, mindenki többet várt tőlük, fel kell kötniük az alsóneműt, hogy jó eredményt érjenek el, ha döntőzni szeretnének, ahogy tavaly.
A negyeddöntőben talán éppen a Győr Szekszárd elleni párharca lehet érdekes, izgalmas, de azért nagy meglepetés lenne, ha bármelyikben is lenne harmadik meccs” – mondta a korábbi háromszoros Eb-bronzérmes kosaras.
Innen folytatják
A 22 alapszakasz-forduló utáni playoffban, amely jövő pénteken a      Pécs     −MTK párharc első felvonásával kezdődik) csak a finálé tart az egyik fél harmadik győzelméig, a többi párharcban két siker is elég az üdvösséghez. Az alapszakasz utolsó négy helyezettje (DKA, BEAC, Szigetszentmiklós, Darazsak) az úgynevezett playoutban küzd a bennmaradásért, ahová magukkal viszik a korábbi eredményeiket, a 12. helyezett kiesik az első osztályból. Minden találkozón két hazai nevelésű játékosnak végig a pályán kell lennie, de az alapszakaszban alkalmazott fiatalszabály (egy U21-es honi kosárlabdázónak kötelező a parketten maradnia az első félidőben) már nem érvényes.
A negyeddöntő párosítása (március 28. − április 3.):      Sopron Basket (1. helyezett)−VBW CEKK Cegléd (8.), DVTK HunTherm (2.)−Vasas Akadémia (7.), NKA Universitas Pécs (3.)−TFSE-MTK (6.), Serco Uni Győr (4.)−Tarr KSC Szekszárd (5.)

 

 

Legfrissebb hírek

Miskolcon pénteken eldőlhet a női kosárlabda NB I bajnoki címének sorsa

Kosárlabda
8 órája

A harmadik negyedben elaludt a Dávid Kornél KA, kikapott otthon a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
21 órája

BEAC-siker az alsóházban a női kosárlabda-bajnokságban

Kosárlabda
2025.04.23. 20:31

Nyert Sopronban, egy meccsre az aranytól a DVTK a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.22. 19:06

Az utolsó negyedben teljesen szétesett a Sopron, a DVTK egyenlített a női kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2025.04.19. 20:07

Győrben is nyert a Pécs, bronzérmes a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.19. 18:54

Jelena Brooks: A védekezés a fegyverünk

Kosárlabda
2025.04.19. 10:24

A Pécs sima győzelmével kezdődött a női kosár NB I bronzmeccse

Kosárlabda
2025.04.16. 20:16
Ezek is érdekelhetik