Nagy kár az utolsó percekért – hazai vereséggel kezdte a Sopron az Európa-kupa elődöntőjét

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.03.06. 20:22
Jelena Brooks 18 ponttal vezette a soproni lőlapot (Fotó: Dömötör Csaba)
A Sopron hazai pályán 73–66-ra kikapott a francia Villeneuve d'Ascq-tól a női kosárlabda Európa-kupa elődöntőjének csütörtök este lejátszott első mérkőzésén. Visszavágó egy hét múlva.

Az Euroliga 2022-es döntőse az előző évad ezüstérmese ellen.

Ez is mutatja, mennyire minőségi a mezőny a kontinens második számú sorozatában, az Európa-kupában, és bármilyen erős, nagy múltú egy klub, nem remélheti azt, hogy besétál a fináléba és simán megnyeri azt.

A Sopron Basketnél is tudták, a Villeneuve d’Ascq elleni sokkal nehezebb feladat lesz, mint az egy körrel korábbi, szintén francia Montpellier kiütése. A Lille a Besiktas ellen sétált be lényegében rendkívül simán a négy közé, az előző idényben pedig még Euroliga-döntőt játszott és megnyerte a francia bajnokságot. Igaz, azóta sokan távoztak és érkeztek, új a vezetőedző is, de minőségi játékosokból továbbra sincs hiány.

Ahogy Sopronban sem, és az is biztos, hogy a Lille-nek nincs olyan képességű játékosa, mint Jelena Brooks. A hazaiak aktív legendája akkor lendült igazán játékba, amikor az első negyedben a két center, Jacinta Monroe és Krivacsevics Tijana gyorsan összeszedett két-két személyi hibát, és kényszerből a szerb erőcsatárnak kellett ötös poszton ténykednie. Támadásban előbb gyorsan megverte lábon védőjét és dobott egy szép ziccert, majd a következő két támadásból behintett két triplát, és a nyolcadik percben hét ponttal vezetett a Sopron, amiből maradt hat a játékrész végére.

Addig sem volt puha a meccs, de a vendégek tovább szigorítottak védekezésükön, s ahogy azt mindenki várta, tényleg nagy fizikai harc zajlott a pályán. Ezt nem annyira élvezték a soproniak, akik megálltak támadásban, többször dobásig sem jutottak, a Lille pedig büntetett, egy 8–0-s rohammal átvette a vezetést. Valósággal vért izzadt minden helyzetért, pozícióért a magyar csapat, igaz, a vendégek sem tudtak fickándozni. Végül sikerült a Sopronnak előnnyel a nagyszünetre mennie, még ha csupán egyetlen pont is volt a különbség.

 

A fordulás után nem változott sok minden, a játék szépsége helyett több volt a brusztolás, ami nem a Sopronnak kedvezett, ahogy a játékvezetők által meghúzott faulthatár sem… Nem dobtak jól a hazaiak, a negyed közepén pedig a Lille szerzett labdák után könnyű kosarakat dobott, és hat ponttal elhúzott, Gáspár Dávid vezetőedző ki is kérte az időt.

És ez jót tett a Sopronnak, felpörgött a magyar csapat, Papp Klaudia és Böröndy Vivienn rúgta be a motort, Brooks továbbra is remekelt, a végén pedig Stephanie Reid nehéz helyzetben feltett ziccere azt jelentette, hogy az utolsó tíz perc is soproni előnnyel indulhatott.

Az utolsó három percig úgy tűnt, az elődöntő első felvonása egylabdás mérkőzés lehet, ám a hajrában a Sopron rendre rossz döntéseket hozott támadásban, míg a franciák betaláltak, felőrölték a hazai ellenállást és hétpontos előnyt szereztek a visszavágóra, amelyet jövő héten rendeznek.

Innentől nagy bravúrra lenne szükség, de ha valaki, akkor a Sopron képes lehet a csodára.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
SOPRON BASKET–VILLENEUVE D’ASCQ LM (francia) 66–73 (21–15, 13–18, 19–19, 13–21)
Sopron, 1200 néző. Vezette: Gajdosz (lengyel), Güngör (török), Galic (horvát)
SOPRON: REID 12/3, Böröndy 4, Friskovec 8/6, BROOKS 18/6, Monroe 10. Csere: Krivacsevics 7, Varga A., Papp 7/3, Pavlopulu. Edző: Gáspár Dávid
VILLENEUVE: LEITÉ 16, ZELLOUS 17/9, Heriaud, Peters 12/3, GUEYE 12. Csere: Paget 6/6, Clark 4, Foppossi 6. Edző: Maxime Bézin
Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–2. 8. p.: 19–12. 13. p.: 24–25. 15. p.: 29–25. 18. p.: 29–32. 22. p.: 36–37. 26. p.: 39–45. 28. p.: 47–49. 32. p.: 55–54. 35. p.: 60–61. 38. p.: 64–68
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – Egy francia ellenféllel szemben, amelynél ennyi atletikus és fizikailag erős játékos van, nagyon a topon kell lenni. Azt éreztem, hogy az elmúlt hetek sorozata kicsit kiütközött a játékunkon. A vendégek védekezése ellen nem találtuk meg mindig a jó megoldásokat, ritmustalanok voltunk, ami bizonytalanságot okozott. Voltak olyan szakaszai a meccsnek, amikor jó labdamozgásokkal meg tudtuk bontani a védelmüket, erre fogunk törekedni legközelebb is. Tudtuk, hogy nagyon jó támadójátékosaik vannak, ezt igazolták is sokszor. Védekezésben keményebbnek és szervezettebbnek kell lennünk.
Maxime Bézin: – Kemény mérkőzés volt, sok energiával játszott mindkét csapat. Jó munkát végeztünk, nagyon jó pillanataink voltak a harmadik negyed elején. Jól kezeltük a nehéz pillanatokban az atmoszférát is, fókuszban tudtunk maradni, ami végül győzelemhez vezetett. Tudjuk, hogy ez még csak egy mérkőzés volt, a párharcnak nincs vége.

A másik elődöntő
BAXI Ferrol (spanyol)–Lyon ASVEL Féminin (francia) 93–62

A visszavágók március 13-án lesznek.

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: menetből nyerhet a Sopron az elődöntőben

Kosárlabda
12 órája

Stephanie Reid: Nagyon jó a soproni csapatkohézió

Kosárlabda
2025.03.04. 10:07

Gáspár Dávid: Amikor döcögött a szekér, akkor is összetartott a társaság

Kosárlabda
2025.03.01. 10:19

„Kettős érzések vannak bennem” – Gáspár Dávid a Sopron Ek-továbbjutása után

Kosárlabda
2025.02.28. 09:27

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

A Pécs megállította a DVTK-t, megnyerte a női kosárlabda NB I szombati rangadóját

Kosárlabda
2025.02.22. 19:17

Igazi csapatként halad a céljai felé a soproni női kosárcsapat

Kosárlabda
2025.02.21. 12:49

A Sopron nagy verésben részesítette francia vendégét a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.19. 20:19
Ezek is érdekelhetik