Magyarország 10. a FIBA erősorrendjében

Vágólapra másolva!
2025.02.04. 10:25
Juhász Dorka (Fotó: Török Attila)
A magyar női kosárlabda-válogatott a 10. helyen áll a nemzetközi szövetség (FIBA) erősorrendjében az Európa-bajnoki selejtező utolsó két fordulója előtt.

 

A FIBA honlapja kiemelte, hogy a 2023-ban Eb-negyedik magyarok egy éve két győzelemmel kezdték a sorozatot, novemberben viszont katasztrofálisan szerepeltek, mindkét mérkőzésüket elvesztették, így a friss rangsorban hét helyet rontottak a három hónappal ezelőtti helyzethez képest. A szakírók ugyanakkor biztatónak vélték, hogy Völgyi Péter szövetségi kapitány rendelkezik az egyik legjobb belső sorral az Euroligában remeklő Juhász Dorka, valamint Kiss Virág és Határ Bernadett révén.

Az erősorrend élén Franciaország található, a magyar csoport tagjai közül Szlovénia a nyolcadik, Finnország a 19. Bulgária pedig a 24. helyen áll.

A nemzeti együttes csütörtökön a finneket fogadja, majd vasárnap Bulgáriában zárja a sorozatot, melyben jelenleg két-két győzelemmel és vereséggel áll, így sorsdöntő meccsek várnak rá. Az Európa-bajnokságra – a házigazdákat felvonultató I-csoportot leszámítva – a csoportgyőztesek és a négy legjobb csoportmásodik jut ki.

A 40. női Eb-nek Brno, Hamburg, Bologna és Pireusz ad otthont június 18. és 29. között, a végjátékra a görög kikötővárosban kerül sor. Ez lesz az első alkalom, hogy négy országban rendezik meg a kontinenstornát.

A magyar válogatott kerete
Angyal Barbara (SERCO UNI Győr), Dombai Réka (SERCO UNI Győr), Dubei Debóra (SERCO UNI Győr), Határ Bernadett (Elitzur Ramla, Izrael), Juhász Dorka (Famila Schio, Olaszország), Kányási Veronika (DVTK HUNTHERM), Kiss Virág (SERCO UNI Győr), Lelik Réka (DVTK HUNTHERM), Mányoky Réka (TARR KSC Szekszárd), Miklós Melinda (DVTK HUNTHERM), Papp Klaudia (Sopron Basket), Török Ágnes (NKA Universitas Pécs), Yvonne Turner (Valencia Basket, Spanyolország), Varga Alíz (Sopron Basket)

A B-csoport állása: 1. Szlovénia 7 pont, 2. MAGYARORSZÁG 6 (272–264), 3. Finnország 6 (278–288), 4. Bulgária 5

A magyarok további menetrendje az Eb-selejtezőben
Csütörtök, 18.00: Magyarország–Finnország, Miskolc
Vasárnap, 18.00: Bulgária–Magyarország, Botevgrad

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: a Rátgéber Akadémia nyerte az U12-es országos bajnokságot

Utánpótlássport
2025.05.29. 19:19

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.05.28. 21:23

Kosárlabda: Fárbás Eliza sikeres klubévad után várja az U19-es vb-t

Utánpótlássport
2025.05.27. 20:07

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce megverte a Monacót a döntőben

Kosárlabda
2025.05.25. 22:41

Kosárlabda: az Eb mellett EYOF is vár majd a nyáron az U16-os lányokra

Utánpótlássport
2025.05.24. 19:34

Férfi kosárlabda Eb: észt, görög, spanyol és szlovén közös rendezés 2029-ben

Kosárlabda
2025.05.22. 18:37

Kosárlabda: Szabó Andrea és Szabó Anna kapta meg a Liptai-emlékdíjat

Kosárlabda
2025.05.22. 12:02

Kosárlabda: a legvégén is hibátlanok maradtak a pécsi kadét fiúk

Utánpótlássport
2025.05.21. 19:56
Ezek is érdekelhetik