Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2025.02.27. 21:44
Zala Friskovec (zöldben) 11 pontot szerzett a francia csapat otthonában (Fotó: fiba.basketball)
A női kosárlabda Európa-kupa negyeddöntőjében a Sopron a hazai 27 pontos siker után idegenben 69–57-re kikapott a Montpellier-től, de 138–123-as összesítéssel bejutott a legjobb négy közé, ahol majd szintén francia csapattal, a Villeneuve d’Ascq Lille-lel találkozik.

ELEVE RAGYOGÓ esélyekkel kelt útra a Sopron Basket, hogy lejátssza az Európa-kupa negyeddöntőjének visszavágóját a francia Montpellier otthonában, de a helyzetét csak még szilárdabbá tette a második negyedben. Az első tíz percben összeszedett hárompontos hátrányt a nagyszünetig kilencpontos előnnyé varázsolta, ami összesítésben már 36 pontos, egy félidő alatt behozhatatlan különbséget jelentett.

A helyi hangosbeszélő azért próbálta tüzelni a közönséget, nem sok sikerrel. Becsületére váljék a BLMA-nak, mindent megtett, hogy győzelemmel búcsúzzon a második számú európai sorozattól, miközben Gáspár Dávid együttese érthetően nem tudott ezer fokon izzani.

A vezetést a záró periódus negyedik percében vette vissza a házigazda, de Nell Angloma kosarára Böröndy Vivien azonnal triplával válaszolt. Aztán 52–52-nél Élodie Naigre könnyed távolijával már hárompontos Montpellier-előnyt regisztráltunk, Gáspár mester időt is kért, hátha lehet még egyet fordítani a találkozó menetén.

Nem lehetett, rövidesen tízzel járt előrébb a hazai csapat, a 27–12-re elveszített utolsó negyedet nem teszi ki az ablakba a Sopron, viszont az elődöntőbe jutás így is simán meglett. A legjobb négy között a jövő héten csütörtökön és március 13-án újabb francia klubbal, a Villeneuve d’Ascq Lille-lel találkoznak a zöld-sárgák – tavaly éppen a Lille ütötte el a DVTK-t az Euroliga-final fourba jutástól.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BLMA (francia)–Sopron Basket 69–57 (14–11, 9–21, 19–13, 27–12)
Lattes, 1208 néző. V: Jankowski (lengyel), Rutesics (montenegrói), Värv (észt)
MONTPELLIER: Suárez 4, Bernies 7/3, BAILEY 11/9, Angloma 7, Milapie 9. Csere: Naigre 13/9, LIMOUZIN 15/3, Keita-Cissoko 3, Brun, Tagayi. Edző: Valéry Demory
SOPRON: Reid 2, Böröndy 5/3, Friskovec 11/9, BROOKS 16/6, MONROE 18. Csere: Krivacsevics, Papp K. 2, Pavlopulu 3/3, Varga A. Edző: Gáspár Dávid
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–4. 9. p.: 12–8. 14. p.: 18–19. 17. p.: 18–27. 19. p.: 21–32. 25. p.: 30–43. 28. p.: 40–43. 34. p.: 50–49. 38. p.: 66–55. 39. p.: 69–57
MESTERMÉRLEG
Gáspár Dávid: – Nehéz, fizikailag kemény mérkőzés volt. Kettős érzések vannak bennem. Nem örülök, hogy kikaptunk, mivel győzni jöttünk Franciaországba is, de a továbbjutás miatt boldog vagyok! Köszönjük azoknak, akik eljöttek ide biztatni minket, és azoknak is, akik otthonról szorítottak értünk. Nagyon örülünk, hogy ott vagyunk az Európa-kupa négy legjobb csapata között!
Továbbjutott: a Sopron, 138–123-as összesítéssel

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
LDLC ASVEL Féminin (francia)–Spar Girona (spanyol) 72–51
Továbbjutott: a Lyon, 144–128-as összesítéssel
Baxi Ferrol (spanyol)–Dinamo Sassari (olasz) 89–70
Továbbjutott: a Ferrol, kettős győzelemmel, 184–146-os összesítéssel
ESB Villeneuve-d'Ascq (francia)–Besiktas (török) 81–81
Továbbjutott: a Lille, 172–153-as összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

A címvédő Diósgyőr könnyedén győzött a Vasas ellen a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
16 órája

Két negyeddöntős párharcban képzelhető el meglepetés – indul a női kosár NB I rájátszása

Kosárlabda
2025.03.28. 10:22

Nagyon küzdött a BEAC, de kikapott a Szigetszentmiklóstól a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.26. 21:12

Völgyi Péter: Folyamatosan javul a játék képe

Kosárlabda
2025.03.25. 09:49

Női kosár MK: nincs egyértelmű favorit a pécsi fináléban

Kosárlabda
2025.03.22. 07:16

Női kosár NB I: két év után ismét a Soproné lett a sárga trikó

Kosárlabda
2025.03.21. 10:13

Idegenbeli győzelemmel zárt a Sopron, megnyerte az alapszakaszt a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.16. 20:33

Juhász Dorka remekelt az olasz bajnokságban, csapata legyőzte a Sassarit

Kosárlabda
2025.03.16. 20:04
Ezek is érdekelhetik