Férfi kosárlabda NB I: Lukács Norbert idén is trófeát nyerne a Szolnokkal

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.03. 14:05
Lukács Norbert (Fotó: Kovács Péter, archív)
Lukács Norbert válogatott kosárlabdázó idén is trófeát nyerne az NHSZ-Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabdacsapatával.

A 23 éves játékos az MTI-nek elmondta, elégedett a tavalyi esztendővel, hiszen áprilisban megnyerték a Magyar Kupát, ami „nagyon nagy dolog volt”, és a bajnokságban is jól szerepeltek, mivel ezüstérmesek lettek. Hozzátette, a mostani szezont is jól kezdték, a harmadik helyen állnak a tabellán, a Kecskemét otthonában aratott hétfői nyolcpontos győzelem pedig jó lezárása volt az évnek.

„Nyáron némileg átalakult a keret, érkeztek új magyar játékosok és légiósok is, de szerintem hasonló kosárlabdát játszunk, mint tavaly. Próbálunk keményen, agresszívan védekezni, és ebből könnyű kosarakat szerezni. Remélem, még jobban összeáll a játékunk az idény vége felé, és ebben az évben is el tudunk érni olyan sikert, mint például a tavalyi Magyar Kupa-győzelem” – magyarázta Lukács Norbert.

Bár a bajnoki címvédő Falco KC nagyon ritkán veszít magyar ellenféllel szemben, a Szolnoknak tavaly és 2023-ban is sikerült egy-egy alkalommal legyőznie a szombathelyieket. Lukács szerint a vasiak egyik legnagyobb erőssége, hogy már nagyon régóta együtt vannak és magyar válogatott játékosok alkotják az együttes magját.

„Mi már tudjuk, hogyan lehet őket legyőzni. Tavaly is sikerült egyszer, és bár szerintem idén még erősebb csapatuk van, bízom benne, hogy a szezon előrehaladtával mi is még többet fejlődünk, és lesz esélyünk ellenük” – vélekedett.

Noha Lukács már 2022 óta az Olajbányászt erősíti, még mindig pikantériát jelent számára, amikor nevelőegyesülete, az Alba Fehérvár otthonában léphet pályára.

„Mindig nagyon szeretek Székesfehérváron játszani, ez az egyik kedvenc csarnokom Magyarországon. Mindig örömmel térek vissza, tavaly is volt egy nagyon szép meccsünk itt, amikor a bajnoki elődöntő harmadik felvonásán elvettük az Alba pályaelőnyét” – idézte fel a válogatott játékos, aki a szilvesztert is Fehérváron töltötte.

A Szolnok szombaton játssza a következő találkozóját, amikor a Szegedet fogadja az NB I-ben. Lukács elmesélte, hogy amikor még az utánpótlásban játszott, az ünnepi időszakban mindig szünet volt számukra, hiszen nem voltak meccsek, de amikor felkerült a felnőttek közé, ez megváltozott.

„Eleinte furcsa volt, ráadásul három éve még az ünnepek között is volt két mérkőzésünk, úgyhogy ehhez hozzá kellett szokni. Most már természetesnek érzem, és szerencsére van lehetőség a pihenésre és a kikapcsolódásra is” – nyilatkozta.

A saját teljesítménye és erősségei kapcsán Lukács megjegyezte, mindenben fejlődnie kell, de az egyik legnagyobb erényének a védekezést tartja, meglátása szerint abban ő az egyik legjobb a bajnoki mezőnyben.

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Elkészült a női és a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának sorsolása

Kosárlabda
4 órája

Golomán György: Bízom magunkban, hiszek a sikerben

Kosárlabda
10 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
11 órája

NBA: hat meccset rendeznek Európában a következő három évben

Amerikai sportok
Tegnap, 12:14

A magyar férfi kosárválogatott 20 pontos vereséget szenvedett a horvátoktól

Kosárlabda
2025.07.30. 22:34

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 16:51

Mérész Beatrix boldog és sikeres Sepsiszentgyörgyön, ezért még egy évig marad

Kosárlabda
2025.07.30. 10:53
Ezek is érdekelhetik