Női kosárlabda Ek: a Győr a Szekszárddal játszik a 16 közé jutásért

Vágólapra másolva!
2024.11.29. 10:54
A győriekre a Szekszárd vár az Ek-ban (Fotó: Nagy Gábor)
Kialakult a női kosárlabda Európa-kupa első kieséses fordulójának párosítása, mely szerint az öt magyar együttes közül a Győr és a Szekszárd egymással küzd majd meg a 16 közé kerülésért.

 

A második számú európai sorozatban a csoportkör 12 négyeséből az első kettő, illetve a négy legjobb csoportharmadik jutott ebbe a szakaszba, melyben az Euroligából kiesett négy csoportutolsó – köztük a Diósgyőr és a SERCO UNI Győr – csatlakozott a mezőnyhöz. 

A kiemelésnél az Euroligában rajtolt együttesek élveztek előnyt, így a DVTK HUNTHERM az első, míg a Győr a harmadik kiemelést kapta. Az EK-ban öt győzelemmel és egy vereséggel csoportgyőztes Sopron Basket a 13., az NKA Universitas Pécs, valamint a hozzá hasonlóan 3/3-mal végzett TARR KSC Szekszárd pedig a 29., illetve a 30. lett. 

A nyitó kieséses fordulóra az első kiemelt DVTK a 32. izraeli Elitzur Ramlát kapta, míg a Győr a Szekszárdot. A Sopronnak az olasz GEAS Basket, a Pécsnek pedig az Euroligából átkerült görög Olympiakosz lesz az ellenfele. Az oda-visszavágó párharcok első meccseit december 12-én, visszavágókat pedig egy héttel később rendezik. A Diósgyőr, a Győr és a Sopron idegenben kezd, a Pécs pedig a Szekszárdhoz hasonlóan hazai pályán vívja az első meccset. 

Az első mérkőzéseket december 12-én, a visszavágókat december 19-én rendezik.

 

Legfrissebb hírek

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
Tegnap, 13:35

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Győrben a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.27. 22:50

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Borbély Balázs szerint az edzőt addig szeretik, amíg jönnek az eredmények

Labdarúgó NB I
2025.02.24. 09:39
Ezek is érdekelhetik