Női kosár NB I: Pécsről igazolt játékost a Sopron Basket – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.11.14. 10:24
Laczkó Sára Sopronban folytatja (Fotó: sopronbasket.com)
A női kosárlabda NB I-ben szereplő NKA Universitas Pécs csapatánál szabadon igazolhatóvá vált hátvéd, Laczkó Sára a Sopron Basketnál folytatja pályafutását – adta hírül a soproni klub hivatalos honlapján.

Mint a rövid közleményükben írták, a fiatal játékos csütörtökön csatlakozik a Sopron Basket keretéhez és a klub reményei szerint a szombati, TFSE-MTK elleni mérkőzésen már pályára is léphet új csapatában.

Laczkó Sára az iskolai kezdetek után a Rátgéber Akadémián fejlődött hosszú éveken keresztül, és lett korosztályos válogatott játékos – legutóbb az U20-as nemzeti együttes csapatkapitánya volt – emlékeztetett a Kisalföld. Immár évek óta tagja a baranyaiak felnőttcsapatának, 2020-ban, mindössze 15 évesen mutatkozott be az NB I-ben: az UNI Győr elleni idegenbeli bajnokin debütált. A 2022–2023-as idényben részese volt a Magyar Kupa-ezüstéremnek, valamint a második számú pécsi csapat Hepp-kupa-győzelmének.

 

Legfrissebb hírek

Sima győzelemnek indult, nehezen győzött a Sopron a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.02. 20:55

Legyőzte a Szekszárdot az éllovas Győr a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.01. 20:33

Gáspár Dávid: Amikor döcögött a szekér, akkor is összetartott a társaság

Kosárlabda
2025.03.01. 10:19

„Kettős érzések vannak bennem” – Gáspár Dávid a Sopron Ek-továbbjutása után

Kosárlabda
2025.02.28. 09:27

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Kosárlabda: Rátkai Eszter élvezi a nagyobb felelősséget az NB I-ben

Utánpótlássport
2025.02.26. 14:13

A Dávid Kornél KA nyerte az újoncok csatáját a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.02.23. 20:28
Ezek is érdekelhetik