Juhász Dorka motivációnak használja a vereségeket

– Nagy, 25 pontos fordulatot láthattunk a második félidőben a DVTK elleni meccsen, amelyet a Schio 71–57-re megnyert. Ön hogy látta, mi történt?
– A Diósgyőr nagyon jól kezdett, egyben volt támadásban és védekezésben is, sokszor betalált kintről – válaszolta a Nemzeti Sportnak Olaszországban adott interjúban Juhász Dorka, a Beretta Famila Schio 24 éves magyar válogatott centere egy nappal a DVTK elleni Euroliga-összecsapást követően. – A fél­időben összedugtuk a fejünket és megbeszéltük, a ránk egyébként is jellemző agresszív védekezést kell elővenni, gyors lefutásokkal operálni. Tudtuk, hogy Aho Nina hiányában szűkebb a DVTK rotációja, ezt is próbáltuk kihasználni. Jó meccs volt, mindig örülök, ha magyar csapat ellen játszhatok. Costanza Verona előlépett a fordulás után, ő lett a húzóemberünk, ahogy fáradtak a diósgyőriek, úgy szerzett egyre több kosarat vagy adott remek gólpasszokat. A DVTK-nak szurkolok, hogy győzni tudjon Salamancában legalább öt ponttal, és akkor neki is meglesz a továbbjutás.

– A New York Liberty ellen elvesztett WNBA-finálé óta ez volt a negyedik meccse a Schióval. Most milyenek a benyomásai a csapatról, hogyan sikerült visszakapcsolódni a közösségbe?
– Jó együttesünk van, fontos, hogy nincs amerikai játékosunk, ez érződik is a csapategységen, nagyjából mindenki egy hullámhosszon van. Nekem még mindig nehézkes a visszakapcsolódás, apróbb sérülésekkel bajlódom, terápiára járok, nem egyszerű fájdalommal játszani. Jól érzem magam, de még messze vagyok a csúcsformától.

– Az érezhető, főleg a játékperceket figyelve, hogy ön és a horvát Ivana Dojkic még nem illeszkedett be teljesen az együttesbe. Milyen lesz a Schio, amikor eljön a tavasz és már jönnek az igazán éles csaták?
– Azt hiszem, kívülről is látszik és belülről még inkább érezhető, hogy nagy potenciál van a csapatban. Mivel mindketten szerepeltünk a WNBA-döntőben, későn jöttünk, egyelőre kevés figura van kihegyezve ránk, és nekünk is meg kell szoknunk még az itteni játékrendszert. Védekezésre építő, harcos csapat leszünk, olyan kosarasokkal, akik a gyűrű közelében és távolabbról is veszélyesek, remélem, tudunk még fejlődni, s az idény második felében még jobbá válunk. Az Euroligában a hatos döntőt célozzuk meg, Olaszországban pedig a bajnoki címet, főleg, mert idén meg kellett elégednünk az ezüsttel, ez a prioritásunk. Még nem vagyunk összeszokva, de jó a hangulat és mindenki nagyon motivált.

– Túltette-e már magát a WNBA-döntőben történteken?
– Eltelt néhány hét, s közben a válogatottal is eltöltöttem több napot, ezek segítettek a feldogozásban. Új célokra tudtam összpontosítani, a második hely motivációnak is felhasználható, de mindig is fájni fog a döntős vereség. Amikor megjött Ivana, kissé feltépte a sebeket, hiszen ő a győztes csapat tagja, s természetesen beszélgettünk a döntőről, újra gratuláltam neki, majd félretettük a történteket, már együtt dolgozunk a közös célok eléréséért.

– Milyen volt az idényzáró beszélgetése Cheryl Reeve vezetőedzővel? Mit lehet tudni a folytatásról, marad Minnesotában?
– Minden évad végén van egy kilépő interjú az edző és a játékos között, megtárgyaljuk a múltat, a jelent és a jövőt. Számítanak rám, de emellett szeretnék tudni az egyéni céljaimat, tervezek-e ott lenni a jövő nyári Európa-bajnokságon, ha a válogatott kijut. Fontos lesz a decemberi expansion draft. Mivel bővül a liga egy új csapattal, a Golden State Valkyriesszel, ezért lehetőséget adnak a franchise-nak, hogy minőségi keretet alakíthasson ki. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy minden csapat »bevédhet« hat játékost, viszont a GS-nek lehetősége van minden együttesből egy játékost megszerezni azok közül, akiknek nincs védettségük. Háttérbeszélgetések zajlanak, nem velem, ezt az ügynököm végzi, ez egy nagyon sokdarabos kirakós, de úgy tudom és azt is érzem, látnak bennem fantáziát a jövőben is a Lynxnél. Szeretem Minneapolist, a csapatot, szeretnék maradni, de a WNBA nem csak egy bajnokság, még inkább üzlet, szóval sok minden megtörténhet. Ha nem leszek védett játékos és elvisz a Val­kyries, azt is elfogadom és örülök.

– Fontos volt, hogy egy csalódással végződő időszak után egy ismert közegbe, olyan helyre jött vissza Európába, ahol szeretik és elfogadják?
– Fontos volt, sokat is segített, hogy ide jöttem egyből a WNBA-döntő után, bár lett volna lehetőségem pihenni, de indultam azonnal, mert egy nagy család a Schio, szeretem a várost, a klubot, az embereket. A családtagjaimmal is itt találkoztam, sokat segített, hogy nem egyedül agyaltam a történteken, mert az év sok csalódást hozott, elég, ha csak az olimpiai selejtezőre és a WNBA-döntőre gondolok. Persze van ilyen, sportolóként el kell ezt is fogadni, ezek most nehezebben feldolgozható eredmények voltak, de fiatal vagyok még, hiszem, lesz még siker­élményem is. Közel voltam, de nem értem el a célt, de ezt motivációnak használom. Jobb volt így, hogy nem kellett új klubhoz mennem, a beilleszkedéssel küzdeni, itt tárt karokkal vártak.

– Vannak-e olyan napi rutinjai, amiket csak Schióban csinál, azaz helyspecifikusak? Gondolok itt, mondjuk, a kávézásra, gasztronómiára, kikapcsolódásra.
– Igen, főleg a kávézás. Amerikában nem szeretem a kávékat, egy schiói idény után már nem vonzott az, ami ott elérhető. Azt nagyon vártam, hogy visszajöjjek és igyak egy igazi olasz kávét. Megvannak a kis kedvenc helyeim a városban, ahol ismernek, ahol étkezem, kávézok. Kisváros ez, családias hangulatú, sok gyönyörű kirándulóhely is van. A gasztronómia szintén szuper, mindig is közel állt a szívemhez, hozzászoktam és megszerettem, nagyon más, mint Minneapolisban. Nyugisabb az élet, mint ott, a nagyvárosban.

– Sajnos két vereséggel zárt a válogatott a második Európa-bajnoki „fordulóban”, ami miatt veszélybe került a továbbjutás a jövő évi kontinenstornára. Utólag hogy látja a bolgárok és a szlovénok elleni meccset?
– Friss az élmény, nagyon csalódott vagyok és a csapat is az, nehéz ezt feldolgozni. Lehet tanulni a vereségekből, de esély még maradt az Eb-szereplésre. Az mindig fontos, hogy van mibe kapaszkodni, de tennünk is kell azért, hogy a sansz megmaradjon. Az utolsó két találkozóra félre kell tenni mindent és a lehető legnagyobb különbséggel nyerni. Hiszek a csapatban, a stábban és abban, képesek leszünk kivívni a továbbjutást. Saját magunkat hoztuk nehéz helyzetbe, nekünk is kell kirángatni a szekeret a kátyúból, s fontos, hogy optimisták legyünk. Ha eljön a február, készen kell állnunk. Én úgy tervezek, hogy június második felében az Európa-bajnokságon szerepelek a magyar válogatottal.