Idegenben aratott 60 pontos győzelmet a pécsi kosárcsapat a női Európa-kupában

Vágólapra másolva!
2024.11.21. 19:17
Studer Ágnesék (balra) lelépték a jereváni csapatot (Fotó: fiba.basketball)
Az NKA Universitas Pécs idegenben 102–42-re kiütötte az örmény Jereván Foxes csapatát a női kosárlabda Európa-kupa 5. fordulójában.

Az egy hónappal ezelőtti, 122–55-ös hazai siker után egyértelműen Török Ágnesék számítottak a mérkőzés esélyesének idegenben is. A jereváni csapat otthon 6–0-val indította a találkozót, ám a Pécs egy 19–3-as rohammal fordított, és már az első negyed végére 16 pontos előnyt épített ki. A némileg szorosabb második játékrész után az utolsó két negyed nagyon simán alakult, és a végül 23 pontig jutó Nadija Szmailbegovics meccsvégi triplájával 60 pontos különbséggel győzött a magyar együttes, amely a Campobassóval szembeni jobb egymás elleni eredményének hála második helyen áll a kvartettben, és jövő szerdán a négyest vezető Girona otthonában zárja a csoportkört.

A 12 csoportból az első és második helyezettek mellett a négy legjobb harmadik jut tovább a középszakaszba.

KOSÁRLABDA
NŐI EURÓPA-KUPA 
5. FORDULÓ 
L-CSOPORT
BC JEREVÁN FOXES (örmény)–NKA UNIVERSITAS PÉCS 42–102 (13–29, 13–20, 7–24, 9–29)
Jereván, 56 néző. V: Marchis (román), Aszimakaki (görög), Vasziliu (ciprusi)
JEREVÁN: Szuscsik 2, Jevszejcsova 8, Buzadin 8, Szumec 13/9, Clarke-Nicholas 5/3. Csere: Uskalova, Resetnyikova 6/3. Edző: Meri Grigorjan
PÉCS: STUDER Á. 8/6, Held 13/6, Zsebe-Weninger 2, TÖRÖK Á. 16/3, REISINGEROVÁ 13. Csere: Kiss A. 11, Tóth O. 9, Rátkai 3, SZMAILBEGOVICS 23/21, Olawuyi 4. Edző: Djokics Zseljko
Az eredmény alakulása. 1. perc: 6–0. 5. p.: 9–19. 9. p.: 11–28. 11. p.: 13–35. 16. p.: 24–41. 19. p.: 24–49. 26. p.: 30–64. 30. p.: 33–73. 35. p.: 39–81. 38. p.: 39–92
MESTERMÉRLEG
Djokics Zseljko: – Elismerésem a csapatnak, nagyon komolyan vettük a meccset. Sikerült nagy különbséget kialakítanunk, és szét tudtuk osztani a perceket, hogy mindenki nagyjából ugyanannyit játsszon. Hosszú utazás vár ránk hazafelé, ezért nagyon fontos volt, hogy jó eredményt vigyünk magunkkal.

A csoport másik, szerdai mérkőzésén: Campobasso (olasz)–Uni Girona (spanyol) 97–90 – hosszabbítás után

Az állás: 1. Girona 9 pont, 2. Pécs 8, 3. Campobasso 8, 4. Jereván 5

Kosárlabda
2024.11.20. 21:48

Szédületes, 25–1-es utolsó negyeddel nyertek a Sopron kosarasai Franciaországban

A Szekszárdnak nem volt esélye, simán kikapott a Tarbes otthonában.

 

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: Szekszárdon győzött a TFSE

Kosárlabda
2025.04.13. 20:26

Kosárlabda: megvédte a bajnoki címét az NKA Pécs junior leánycsapata

Utánpótlássport
2025.04.13. 19:15

Másodszor is nyert hazai pályán, döntőbe jutott a Sopron Basket a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:13

Kikapott a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
2025.04.09. 22:26

A DVTK döntős a női kosár NB I-ben; a Győr 17 pontos hátrányból felállva egyenlített a Sopron ellen

Kosárlabda
2025.04.09. 19:52

Kosárlabda: Gáspár Vince a rájátszásra lendült csak igazán formába

Utánpótlássport
2025.04.07. 18:35

Férfi kosár NB I: magabiztos pécsi győzelem a Kecskemét ellen

Kosárlabda
2025.04.06. 19:57

Női kosár NB I: megvillant a bajnoki címvédő DVTK

Kosárlabda
2025.04.06. 19:47
Ezek is érdekelhetik