WNBA: Juhász és Carleton pontjai is kellettek a Lynx győzelméhez

Vágólapra másolva!
2024.10.19. 08:54
null
Bridget Carleton (6) két büntetőjével nyert a Lynx az utolsó másodpercekben (Fotó: facebook.com/minnesotalynx)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx hazai pályán 82–80-ra legyőzte a New York Libertyt az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) döntőjének negyedik mérkőzésen, ezzel 2–2-re egyenlített a párharcban.

 

Juhász Dorka a liga honlapja szerint kilenc és fél percet játszott a Minnesota Lynxben a New York Liberty elleni döntő negyedik meccsén, és két pontot szerzett. Az alapszakasz második helyén záró minneapolisi együttesben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton dobta az összecsapás utolsó két pontját büntetőből két másodperccel a vége előtt, és végül 12 ponttal zárt – azzal az utolsó két ponttal tudott győzni a Lynx.

A négyszeres bajnok Lynx 2017 óta először döntőzik a WNBA-ben, míg az alapszakaszgyőztes Liberty mind az öt eddigi fináléját elvesztette. Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc utolsó felvonására magyar idő szerint hétfőn hajnalban kerül sor New Yorkban.

 

Legfrissebb hírek

A Sopron Basket kikapott az Euroliga címvédőjétől felkészülési meccsen

Kosárlabda
2025.09.23. 21:12

Kara Lawson lett az amerikai női kosárválogatott szövetségi kapitánya

Kosárlabda
2025.09.22. 19:19

Női kosár Euroliga: a hangulatra nem lehet panasz Lublinban

Kosárlabda
2025.09.18. 15:01

Juhászék már Sepsiszentgyörgyön eldöntötték az Euroliga-selejtező sorsát

Kosárlabda
2025.09.17. 20:16

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
2025.09.10. 14:50

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
2025.08.22. 15:26

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
2025.08.21. 09:48

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38
Ezek is érdekelhetik