Győzött a Real Madrid az Euroligában, nyert a címvédő Pana is – videók

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.10.10. 23:32
Serge Ibaka (Real Madrid) zsákol a Partizan ellen (Fotó: Getty Images)
A címvédő Panathinaikosz hazai pályán 94–79-re legyőzte a Bayern Münchent a férfi kosárlabda Euroliga 2. fordulójának csütörtöki játéknapján. A török derbit a Fenerbahce húzta be, az ASVEL izgalmas hajrában legyűrte a Virtus Bolognát, és a Real Madridnak is megvan az első sikere – a királyiak a Partizan Beogradot verték meg hazai pályán (93–86).

REAL MADRID–PARTIZAN 93–86

Az első öt pontot a belgrádiak szerezték, az első negyedben szinte végig ők vezettek, de aztán fordult az állás. Nagy csata zajlott, a madridiak csak az utolsó tíz percben tudtak meglépni (83–66), és ha nem is könnyen, de javítottak a nyitány müncheni veresége után. A Realban hat, a Partizanban öt játékos jutott el legalább tíz pontig; a hazaiaknál a nyáron a Bayernből igazolt Serge Ibaka (15), a belgrádiaknál Carlik Jones (15) volt a legeredményesebb.

PANATHINAIKOSZ–BAYERN MÜNCHEN 94–79

A címvédő Panathinaikosz 10–0-val indította a Bayern München elleni meccset, és egy pillanatra sem engedte ki kezéből a vezetést; a nyitányon a Realt legyőző bajorok a negyedik negyed elején (70–65) jártak a legközelebb ellenfelükhöz. Mathias Lessort 22, Kendrick Nunn 17 pontot szerzett a hazaiaknál, Devin Booker 15-tel vezette a Bayern lőlapját.

ASVEL–VIRTUS BOLOGNA 87–85

Az ASVEL harmadik negyedbeli  13 pontos előnye elúszott, ám a győzelem nem: a 19 pontot és 11 lepattanót elkönyvelő Neal Sako dudaszókor végrehajtott dobásblokkolással őrizte meg a szinte végig előrébb járó lyoniak kétpontos előnyét.

ANADOLU EFES–FENERBAHCE 78–83

A Fenerbahce 15 ponttal vezetett a török derbi második negyedében, az Efes faragta-faragta a hátrányt, és két perccel a vége előtt utol is érte riválisát (74–74). De tovább nem vezetett az út: Marko Gudurics és Arturs Zagars egy-egy triplával biztossá tette az Euroliga-idény második Ferer-sikerét.

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK

A Monaco és a Crvena zvezda egyaránt megnyerte a második mérkőzését is. A belgrádiak az eltiltott Milos Teodoszics nélkül fogadták a Baskoniát, de így is szinte végig vezetve nyerték meg a szokásos pokoli hangulatban zajló, kiélezett hajrával végződő csatát – Isaiah Canaan szerezte a legtöbb pontjukat (19) –, és történetük során először állnak két meccs után százszázalékosan az Euroligában. A Monaco az első félidőben tízpontos hátrányban (23–33) is volt vendége, a Maccabi Tel-Aviv ellen, de a 17-17 pontig jutó Mike James és Elie Okobo vezérletével fordított a nagyszünet után.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Csütörtöki mérkőzések
Anadolu Efes (török)–Fenerbahce (török) 78–83 (21–27, 16–19, 14–14, 27–23)
ASVEL Villeurbanne (francia)–Virtus Bologna (olasz) 87–85 (38–27, 19–22, 16–21, 14–15)
Panathinaikosz (görög)–Bayern München (német) 94–79 (25–16, 22–18, 19–24, 28–21)
Real Madrid (spanyol)–Partizan Beograd (szerb) 93–86 (24–24, 26–23, 18–17, 25–22)
Szerdán játszották
Monaco (francia)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 85–79 (21–23, 20–23, 24–14, 20–19)
Crvena zvezda (szerb)–Baskonia (spanyol) 78–71 (25–20, 17–14, 17–15, 19–22)
Pénteken játsszák
20.15: Olympiakosz (görög)–Zalgiris Kaunas (litván)
20.30: Barcelona (spanyol)–Alba Berlin (német)
20.30: Milan (olasz)–Paris Basketball (francia)

TABELLA ITT!

 

Legfrissebb hírek

A legjobbkor pörgött fel a Real Madrid, sorozatban negyedszer is nyert a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
10 órája

Carlo Ancelottinak a jövő héten bíróság elé kell állnia

Spanyol labdarúgás
12 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Befellegzett az Euroligának? A FIBA-val közösen indítana európai csúcsbajnokságot az NBA

Kosárlabda
2025.03.27. 21:53

Taylor Swift neve kerülhet az FC Barcelona mezére a Real Madrid elleni el Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.03.27. 09:46

Leolvadt a Maccabi az utolsó negyedben, a Pana bejutott a rájátszásba a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.26. 23:09
Ezek is érdekelhetik