Férfi kosárlabda NB I: az Alba Fehérvár könnyedén verte meg a Körmendet

Vágólapra másolva!
2024.10.01. 20:14
Fotó: Szolnoki Olajbányász/FB
A Szolnok az Oroszlányt 78–71-re, az Alba Fehérvár pedig az Egis Körmendet 114–86-ra győzte le a férfi kosárlabda NB I keddi játéknapján.

Az Alba Fehérvár nemzetközi kupakötelezettsége miatt kedden zárult a férfibajnokság első fordulója, Alejandro Zubillaga együttese a múlt héten oda-vissza vágós párharcban múlta fel a szlovák BC Prievidzát és jutott a FIBA Európa-kupa főtáblájára. A tétmérkőzések ritmusa meg is látszott a hazaiakon a gyámoltalanul kezdő körmendiek ellen, akik az első negyedben már 18 pontos hátrányban is voltak. Az Alba kiválóan triplázott, előszeretettel élt a labdaszerzés utáni leindítással, szépen eloszlottak a pontok a játékosai között. A vasiak aztán egy 9–0-s rohammal visszajöttek az első negyed végén a meccsbe, és a nagyszünetig úgy-ahogy lőtávolon belül maradtak, de a 63 kapott pont fölöttébb soknak tűnt.

Főleg azután, hogy a fehérváriak az előző idényben tőlük már oly sokszor látott harmadik negyedet produkáltak. Filipovity Márkó beszórta az ötödik tripláját is, Vojvoda Dávid egyértelmű vezér volt, Tyler Thomas szép dobásokat mutatott be, Andrew Smith meg a gyűrűt szakította le – az Alba meg a Körmendet, a harmadik tíz perc végén 29 ponttal vezetett és ötegységnyire volt csak a százas határtól. Nyilvánvalóan eldőlt a meccs, ezt tudta mindkét fél, elsősorban a hazaiak, akik elkezdtek könnyelműsködni, a Körmend pedig kozmetikázott az eredményen. Jeriah Horne is eljutott öt hármasig, az ötödikkel érték el a hazaiak a száz pontot. Erre a szakaszra azonban nem lesz büszke Zubillaga edző sem, mert együttese leállt, a vendégek pedig visszajöttek húsz alá. Ennél többnek nem örülhettek, Horne villogott a hajrá percei előtt, és újra szétnyílt az olló. Az előző bajnokság bronzérmese valószínűleg ebben az évadban is rendkívül ponterős együttes lesz, a Körmendnek még idő kell, hogy összeálljon.

A legutóbb ezüstrémes Szolnoki Olajbányász alaposan megszenvedett a győzelemért, a vendég Oroszlány az utolsó percekig méltó ellenfele volt a Magyar Kupa-címvédőnek. A piros-feketék a hajrában jobban koncentráltak, bár borzalmasan gyengén dobtak távolról (3/22, 14%), végül megnyerték a második találkozójukat is (szombaton a Kecskemétet verte meg az Olaj), de sok idejük nem lesz pihenni, mert csütörtökön már a Szeged vendégeként lépnek pályára. 

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
NHSZ-SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ–MVM-OSE LIONS 78–71 (18–16, 23–26, 19–16, 18–13)
Szolnok, 1200 néző. V: Földházi, Mészáros B., Nyilas
SZOLNOK: JOVANOVICS 21/3, Pallai 5/3, LEWIS 17, Szubotics 12, Aimaq 8. Csere: Krnjajszki 9/3, Rudner, Peringer 4, LUKÁCS N. 2. Edző: Oliver Vidin
OROSZLÁNY: CARTER 18/9, Ruják A. 2, Burton 11, Dickerson 12, KENICS 21/12. Csere: Illés, Csuti 5/3, Takács Zs., Szabadfi 2. Edző: Váradi Kornél
Az eredmény alakulása. 4. perc: 5–4. 8. p.: 14–13. 14. p.: 31–27. 18. p.: 39–37. 24. p.: 46–48. 28. p.: 58–58. 34. p.: 64–63. 38. p.: 72–66. Kipontozódott: Aimaq (37. p.)
MESTERMÉRLEG
Oliver Vidin: – Nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg. Az első félidei játékunk katasztrofális volt, a második negyedben kapott huszonhat pont az elfogadhatatlan. A második félidőben Lukács Norbert beállásával a védekezésünk nagyot javult, mindössze huszonkilenc pontot engedélyeztünk ellenfelünknek, Emellett a palánk alatti játékunknak köszönhetjük győzelmünket.
Váradi Kornél: – A hajráig, harminchat percig pariban voltunk a szolnoki csapattal. Ezután a hazaiak Lukács Norbert vezérletével, kemény védekezéssel hibákra kényszerítettek bennünket. Nem okoztunk csalódást, a lepattanózásban javulnunk kell, és csökkentenünk kell az eladott labdáink számát, ha jobb eredményeket akarunk elérni.

ALBA FEHÉRVÁR–KÖRMEND 114–86 (33–25, 30–25, 32–16, 19–20)
Székesfehérvár, 1231 néző. V: Cziffra, Benczur, Söjtöry. 
ALBA: Nichols 11/6, VOJVODA 19/9, FILIPOVITY 19/15, HORNE 25/21, A. SMITH 17. Csere: THOMAS 17/9, Kass, Krivacsevics 4, Simon D. 2, Kertész D., Párkányi. Edző: Alejandro Zubillaga
KÖRMEND : WILLIAMS 22/3, KOUNTZ 19, Kiss B. 3, Pipiras 10/3, VUCKOVIC 15. Csere: Durázi 8/3, Ferencz 7/3, Gáspár 2, Doktor, Bartik, Geröly, Nagy P. Edző: Forray Gábor
Az eredmény alakulása. 3. perc: 11–4, 5. p.: 18–6. 8. p.: 30–12. 12. p.: 36–26. 15. p.: 45–35. 18. p.: 53–41. 22. p.: 68–53. 25. p.: 78–59. 28. p.: 91–64. 32. p.: 97–70. 35. p.: 100–81. 38. p.: 110–82
MESTERMÉRLEG
Alejandro Zubillaga: – Sok mindennel elégedett voltam, támadásban nagyon szépen elosztották a srácok a labdákat, harmincegy gólpasszt adtak, valamint hatékonyak voltunk gyors indításokból. Öt az öt ellen is szépen járt a labda, ez nagyon tetszett. A védekezésben természetesen még lehet fejlődni, az első két negyedben nyújtottakkal nem voltam maradéktalanul elégedett, utána viszont sikerült megfelelő teljesítményt nyújtanunk.
Forray Gábor:      – Az Alba igazolta azt, hogy a bajnoki cím egyik esélyese. Szoktuk mondani, rosszkor voltunk rossz helyen, mert a Fehérvár játszott egy rossz meccset Prievidzában, utána összekapta magát, és extra mérkőzésen legyőzte a szlovák csapatot, és ez olyan önbizalmat adott neki, hogy mi ittuk meg a levét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik