WNBA: Juhász Dorkáék hazai vereséggel kezdték az elődöntőt

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.09.30. 08:53
Kikapott a Minnesota Lynx (Fotó: Getty Images)
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx 73–70-re kikapott a vendég Connecticut Suntól az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) elődöntőjének első mérkőzésén.

Juhász Dorka az elmúlt időszakban sérüléssel küzdött, de már ismét keretbe került, most azonban mégsem lépett pályára.

Az alapszakasz második helyén végzett minneapolisi együttes az utolsó negyedet 16–8-ra veszítette el, és ez a pályaelőnyébe került. A Lynxben a Győr kanadai légiósa, Bridget Carleton 17 pontig jutott.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc következő összecsapását magyar idő szerint szerda hajnalban rendezik ugyancsak Minneapolisban.

 

Legfrissebb hírek

Váradi Benedek: Magunknak is bizonyítani akartunk

Kosárlabda
11 órája

Kosárlabda: legyőzte Finnországot az U16-os leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
21 órája

Megvan a továbbjutás – húsz ponttal verte meg Romániát a magyar férfi kosárválogatott vb-előselejtezőn

Kosárlabda
2025.08.16. 20:10

Kosárlabda: 13. lett az U16-os fiúválogatott a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.16. 16:52

Kosár: megvan az első győzelem az U16-os leányválogatottnak az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.16. 14:31

Kosár: újra az elitben – sima feljutás az U20-as lányoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.15. 17:13

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Kosárlabda: a 13. helyért folytatjuk az U16-os B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.15. 15:38
Ezek is érdekelhetik