Szrecsko Szekulovics: A bennmaradást célozzuk meg

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 09:29
Szrecsko Szekulovics tisztában van azzal, hogy csapata nehéz idény elé néz az élvonalban (Fotó: PVSK Panthers)
A két idény után újra élvonalbeli PVSK férficsapatának edzője, Szrecsko Szekulovics tisztában van azzal, hogy ismét nehéz idény elé néz a májusi feljutást 2500 hazai néző előtt kiharcoló klub.

Tizenkét hónapon belül nagy változásokat éltek meg a PVSK-Veoliánál. A gárda tavaly egy szívszaggató vereség után (a helyi vetélytárs NKA Universitas verte meg a csapatot) nem lépett fel az A-csoportba, majd idén május 12-én a feljutásról döntő párharc ötödik felvonásán nyert a MAFC ellen, és újra megszerezte az élvonalbeli tagságot. Szrecsko Szekulovics vezetőedző – 2022 decembere óta irányítja a csapatot – legénysége jókora hullámvasutazást élt meg, de most már ismét az első osztályra készül.

„Hosszú és nehéz, sok problémával tarkított idény ért véget a feljutással − mondta a 62 éves szerb-magyar szakember, aki Törökországban és Szerbiában pihente ki az évad fáradalmait és immár teljesen feltöltődve vezényli a munkát a PVSK-nál. − Még sohasem irányítottam Magyarországon a B-csoportban csapatot, ez újdonság volt számomra, s bevallom, kellemesen csalódtam. Sok gonddal, sérüléssel és nehézséggel találtuk magunkat szembe, de a végén dupláztunk, megnyertük a Hepp-kupát és a bajnokságot, így rendkívül sikeres idényt zártunk. A MAFC elleni döntő elég furcsa volt, előfordult, hogy 51 ponttal kikaptunk, aztán három nap múlva nyertünk, sokszor nehéz volt racionálisan értékelni a történteket… Az utolsó, ötödik összecsapáson megtelt a sportcsarnokunk, 2500 néző előtt harcoltuk ki a feljutást, felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk.”

A nyáron így újra az A-csoportra kellett összerakni a keretet, amely Szekulovics szerint jól sikerült, bár három magyar kulcsjátékos (Horti Bálint, Halász Ákos és Bíró Olivér) is távozott. Ugyanakkor a feljutásban oroszlánrészt vállaló, a finálé ötödik meccsén ragyogóan játszó, tripla duplát (26 pont, 11 gólpassz, 10 lepattanó) jegyző szerb
Og­njen Micsovics maradt a csapatnál.

„A fiatalok, akik a B-csoportban is lehetőséget kaptak és maradtak, továbbra is sok játékpercet kapnak majd, számítunk rájuk − folytatta a PVSK edzője. − Micsovics alapember lesz ősztől is, örülünk, hogy ismét számíthatunk rá. Amorie Archibaldot régóta szerettük volna leigazolni, s a két másik amerikaitól, Elvis Harvey-től és Chris Paytontól is sokat várunk, noha mindkettejüknek kell még idő az akklimatizálódáshoz, alkalmazkodáshoz. Nem kertelünk, a bennmaradást célozzuk meg. Minőségi magyar játékost nehéz idecsábítani, a fiatalokra és a légiósokra építünk. Szépen összeállt a gárda, a csapatépítés nagyszerűen sikerült, néha már olyan jellege van a társaságnak, mintha több hónapja együtt lennénk. Jó a kommunikáció és kezdik megtalálni a helyüket a srácok.”

A PVSK három felkészülési mérkőzést játszott eddig, kétszer legyőzte a május óta B-csoportos Kaposvárt, péntek este pedig 28 ponttal kikapott a bajnoki címvédő Falco vendégeként. Ezzel kapcsolatban Szekulovics kifejtette, szándékosan akart nagyon erős csapat ellen is játszani, hogy megnézze, mit tud ilyen helyzetben a társaság, s az újak hogyan reagálnak. A pécsiek a bajnoki rajt (szeptember 27.) előtt még találkoznak a Kecskeméttel és részt vesznek a Göcsej-kupán, illetve a Morgen Ferdinánd-emléktornán.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik