Krivacsevics Tijana: Nem tudtam nemet mondani a Sopronnak

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 10:45
Krivacsevics Tijana legutóbb a Besiktasban kosarazott (Fotó: Getty Images)
Az előző évadban a török Besiktassal Európa-kupa döntős, 34 éves Krivacsevics Tijana kilenc év után tért vissza a Sopron Baskethez, noha előzetesen nem tervezte, hogy ősztől ismét Magyarországon játszik.

KISEBB MEGLEPETÉSNEK SZÁMÍTOTT, amikor a magyar női élvonal előző idényében negyedik helyen záró Sopron Basket júliusban bejelentette, hogy szerződtette korábbi centerét, Krivacsevics Tijanát. A 34 éves, korábbi válogatott középjátékos 2018 óta, amikor egy évadig a Győrt erősítette, folyamatosan külföldön játszott (Spanyolországban, Olaszországban és Törökországban), a 2023–2024-es évadban a Besiktasban, amellyel bajnoki elődöntőig és Európa-kupa fináléig jutott.

Szombaton érkeztem Magyarországra, hétfőn lesz az első edzésünk – újságolta a Nemzeti Sportnak a center, aki 2006-ban 16 évesen Pécsen mutatkozott be a magyar élvonalban, majd két évvel később Sopronba igazolt. – Nemrég kávéztam Jelena Brooks-szal, aki sokat segített, amikor 2008-ban megérkeztem Sopronba, szobatársak is voltunk, s most újra együtt játszunk. Eléggé hihetetlen, hogy már kilenc év eltelt az előző soproni idényem óta… A város csak szebb lett, a többit meglátjuk, én is sokat változtam, Jecával beszéltük, a gyerekeink között egy év a korkülönbség, szóval valószínűleg ők is sokat játszanak majd együtt.”

A hazatérés egyébként alapból nem szerepelt Krivacsevics tervei között, de aztán befutott a 16-szoros magyar bajnok ajánlata…

Nem gondolkodtam a hazajövetelben, de amikor megkerestek, végiggondoltam, s arra jutottam, miért is ne fogadjam el az ajánlatot – folytatta a center. – Hiszen ismerem a közeget, tudom hová jövök, ez mindenképp biztonságosabb választás, mint újrakezdeni valahol máshol. Ismerem az embereket, a klub munkatársait, tudom mi vár rám. Úgy terveztem, hogy sokáig kivárok, de erre nem akartam nemet mondani. Szüleim Budapesten élnek, így minden sokkal egyszerűbb lesz. A vőlegényem Romániában kosarazik, ahogy tudjuk, megoldjuk a családi együttléteket. Nosztalgikus érzéseim vannak, nagyon várom, milyen lesz a csapat, de ezek jó érzések, mert tudom, itt nem stresszelek, komfortosabban érzem magam. Furcsa lesz, hogy Fegyverneky Zsófia már nem játékostársam lesz, hanem csapatmenedzser, jó lett volna vele még egy idényt együtt játszani…”

Krivacsevics előző idénye csaknem aranyéremmel zárult, a török Besiktassal a második számú nemzetközi kupasorozat döntőjébe jutott, s már félig az EK-trófea fülét is a fogta a csapat, amely a finálé első meccsén 75–68-ra verte meg az angol London Lions-t, de a visszavágót, amely vége előtt 30 másodperccel még összesítésben a törökök álltak jobban, 81–70-re a britek nyerték és övék lett a kupa.

Még mindig fáj, ha erre a meccsre gondolok, sajnos emiatt elsősorban a rossz érzések maradtak meg bennem erről az idényről – mondta Krivacsevics. – Kissé lejtett a pálya, még a semleges hozzáértők is úgy vélték, korrekt bíráskodás mellett mi nyerünk. Sajnálom még most is, hogy nem sikerült, ha győztünk volna, más érzéssel tekintenék vissza, így sokat ront az amúgy jó idény megítélésén ez a vereség.”

Ami a közelgő idényt illeti, a center elmondta, Sopronban mindig nagyok az elvárások, de a keret alapján van ok bizakodásra. Az előző évadban Magyar Kupát nyerő, a bajnokságot negyedik helyen záró együttes ősszel az Európa-kupában indul, az NB I-ben pedig az újonc városi „kistestvér”, a Darazsak Sportakadémia ellen kezd szeptember 28-án.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik