A hétvégén a legszebb arcát mutatná a Falco

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2024.09.10. 17:12
Fotó: Unger Tamás/Vas Népe
Nyílt edzésen adtak számot a szombathelyiek arról, hol is tartanak a felkészülésben – Milos Konakov kosárlabdaegyüttese, a Falco hatalmas intenzitással dolgozik, és készül az új évadra.


Két és fél hét múlva kezdődik itthon az élvonalbeli bajnokság, a csapatok lassanként rátérhetnek a finomhangolásra, az utolsó építőkockák helyretételére. A férfi NB I címvédője, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kedden délelőtt nyílt edzésen mutatta meg a média képviselőinek, hol tart, és amit láttunk, meggyőzőnek bizonyult. Hatalmas intenzitással dolgoztak az egymás elleni játék során a kerettagok, és nem is óvatoskodtak, ha kellett, tiszteletet parancsoló faulttal állították meg azokat, akik egyébként a csapattársaik. Egy bizonyos szituációban például Pongó Marcell-lel szemben szabálytalankodott Zach Brown, a magyar válogatott irányító látványos passza azonban célba ért – hiába, az edzői stáb sípszava idő előtt felharsant, oldalról folytathatta a támadást a károsult fél. A hangulatra egyebekben semmi panasz nem lehetett, ahogyan az egyik játékos fogalmazott, olyan ez a Falco, mintha öregdiákok szórakozásból lejárnának kosárlabdázni – az egyéni képességek és a színvonal miatt nem áll meg az összehasonlítás, a fesztelenség, a jó értelemben vett lazaság és a sok nevetés miatt viszont gond nélkül. A szerb centert, Nikola Popovicsot leszámítva senkinek nem ismeretlen a gárdában a Schaeffler Arena Savaria, ahogyan Milos Konakov vezetőedző sem, úgyhogy az alapok lehelyezésével nem kellett hosszú időn át vesződni.

„Jó munkát végeztünk eddig, két hét felkészülés után játszottunk két mérkőzést és elégedett voltam a tempóval, a jó csapatmunkával – mondta lapunknak a lelátón ülve a szerb-magyar Konakov mester. – A legutóbbi Négy bajnok tornáján már a védekezésünk karakterét is megmutattuk, miközben meccsenként 25 gólpasszt átlagoltunk, szóval nagyon örülök az eddig látottaknak. Ahogyan annak is, hogy a Horváth Zoltán-emléktorna igen kemény viadal lesz, rajtunk kívül az izraeli Holon és elődöntős ellenfelünk, a német Vechta is Bajnokok Ligája-résztvevő. A saját csapatomra koncentrálok, van még miben fejlődnünk, erre használjuk fel mindkét találkozót, megnézzük, hol tartanak a játékosaink. A szurkolóink előtt természetesen a legszebb arcunkat szeretnénk mutatni.”

A szakember hangsúlyozta, a 2019 óta folyamatosan magyar bajnok klubnál nincs gond a motivációval, bármilyen célokért is küzdenek, mindig pozitívan állnak a feladatok elébe, az atmoszféra remek, boldogok, hogy ismét együtt dolgozhatnak. Az új szerzeményekre pillantva a kőkemény elülső keresztszalag-műtét után egy teljes évadot kihagyó Brownnak már terhelik a térdét, de igyekeznek fontolva haladni; Bognár Kristóf szombathelyi nevelésű és Konakov még másodedzőként foglalkozott vele; Popovics nagyon jó ember és okos játékos, hamar beépült az együttesbe, míg a helyi ikon, Váradi Benedek új stílust hoz a csapatba két év légióskodást követően, sokat fejlődött a döntéshozatalban, és azzal eddig sem volt probléma, hogy tolja előre az övéit.

– Visszakérte a csapatkapitányi karszalagot Váradi Benedek, vagy megőrzi magának?
– Nem kérte, megőrzöm!

 

– Tetszik a csapat? Az új szerzemények közül egyetlen kivétellel mindenki ismerős arc.
– Eddig jók a benyomásaim, nyilván megkönnyítette az ismerkedést és a munkát, hogy csak egy új srác van, úgyhogy ez jó volt. A játékunk is kezd szépen-lassan összerázódni, de azért még van mit dolgozni és csiszolni rajta. Bízom benne, hogy ez hamarosan sikerül, mert fontos lenne a jó idényrajt, hiszen a Bajnokok Ligája is korán kezdődik.

 

– Hogy több ideje volt ezen a nyáron a pihenésre, annak érezte a pozitív hatásait a felkészülés során?
– Így konkrétan nem, nagyon szeretek kosarazni, úgyhogy nem volt mentális és fizikai fáradtságom a játéktól, rendben voltam. Hiányzott már a nyáron, hogy kezdjük az edzéseket, be is jöttünk az arénába mozogni a srácokkal.

 

– Nagyon rangos torna következik a hétvégén – milyen reményekkel várja?
– Nagyon örülök neki, hogy ilyen erős csapatokat tudott meghívni a klub, és remélem, mindkét BL-szereplővel tudunk játszani, mert fontos volna fizikailag kemény, gyors iramú felkészülési meccseken gyakorolni. Jó torna lesz, kíváncsian várom, hol állunk most az ilyen szintű együttesekhez képest.

 

– Milyennek látja az NB I mezőnyét?
– Nem vagyok teljesen képben a csapatok kereteit illetően, de szerintem akik legutóbb az éremért mentek, most is az élmezőnyben lesznek, továbbá a Paksnál és a DEAC-nál is magas célokért küzdhetnek. Színvonalas és kiegyenlített bajnokság következik, érdekes kérdés, az úgynevezett fiatalszabály eltörlése hogyan befolyásolja majd az erőviszonyokat.

PERL Zoltán, a Falco hátvédje: Fontos lenne a jó idényrajt

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik