Völgyi Péter: Ruandában csak egymásra számíthattunk

– Jól sejtem, hogy van kellemesebb élmény egy tornán kétszer játszani egy Szenegáléhoz hasonló stílusú ellenféllel?
– Igen. Az egész tornán az volt a középpontban, hogy fizikailag felvegyük a versenyt a riválissal és alkalmazkodjunk a játékvezetés másfajta, az európai kosárlabdában nem megszokott irányvonalához – mondta lapunknak Völgyi Péter, a ruandai világbajnoki előselejtezőt megnyerő női válogatottunk szövetségi kapitánya. – Szenegál húsz feletti támadólepattanót átlagolt, kulcsfeladat volt, hogy a gyűrű alatti harcot megnyerjük, mert az volt az oka az első fordulós vereségünknek, hogy elvesztettük. Bizonyítottuk, hogy fel tud készülni megfelelően a csapatunk, sokkal jobb teljesítményt is tud nyújtani a legutóbbinál. Elégedett vagyok a mutatott játékkal, bár az utolsó félidőre elfáradt a csapat, nem bírtunk dinamikusan játszani. Az eredmény, hogy bejutottunk a világbajnoki selejtezőbe, nagyon fontos lépés a csapat életében.

– Volt ok az aggodalomra a Szenegál elleni vereséget követően, vagy tudták, biztosan kijavítják majd ezt?
– Többször is visszajöttünk 12-14 pontos hátrányból, csak átbillenni nem sikerült. Nagyszerű erőpróba volt, nem lepett meg minket az agresszív lepattanóharc, változtattunk néhány dolgon és a lányok jól reagáltak a helyzetre.

– A kispadon ülő szakemberek nem is kívánhatnának jobbat annál, amit a magyar válogatott bemutatott Ruandában. Talán most tényleg nem csak lózung volt, hogy mérkőzésről mérkőzésre javult a játékunk. Hogyan sikerült ezt elérniük, milyen varázsszavakra volt szüksége a stábnak?
– Óriási munkát végzett a stáb, maximálisan felkészített mindenkit az ellenfélből egyénileg és csapatszinten is, a támadásból és a védekezésből egyaránt, ez megkönnyítette a feladatot. Emellett a játékosok visszajelzéseit is meghallgattuk, hogy mik lehetnek az erősségeink. A remek csapatmunkát mutatja, hogy az öt mérkőzésünk után öt különböző játékos ült mellettem a sajtótájékoztatón, mindenkinek voltak nagyon jó periódusai, és ezen túl teljesen mindegy, ki vagy kik a nyerő emberek. Amiben felülmúltuk az elvárásokat, az a labdás kettő kettők, az elzárások, üres elzárások védése, keményen keresztülmentünk az akadályokon, ezt konzekvensen meg is követeltük a játékosoktól. Nagyon nehéz dolog, a statisztikában ugyan nem jelentkezik, de a védekezés alapját adja.

– Ritkán jár az ember Afrikában, pláne, ha nem egzotikus pihenésre megy. Mennyire érezte nehéznek az akklimatizációt – akár a saját bőrén?
– Nem mondom, hogy nem voltak problémáink, de alapvetően tökéletes körülmények fogadtak minket, beleértve a szállást, az utazást, a csarnok berendezését, minden profi módon működött. A klímához hozzá kellett szokni, de az azonos időzóna nagy segítség volt. Sajnos városnézésre csupán minimális idő jutott, ezt hétfőn próbáltuk bepótolni.

– Hová helyezzük szakmailag ezt a tornagyőzelmet? Kötelező siker, bravúr vagy reális eredmény?
– Nem szeretem a kategorizálást, amikor elindultunk, nem tudtuk, milyen játékerejű ellenfelekkel találjuk szembe magunkat. Legyőztünk mindenkit, több stílus, több kontinens meghatározó csapataival mérkőztünk, tehát elégedett vagyok. Megérdemeltük, de meg is kellett nyernünk a tornát. Eleinte a sötétben tapogatóztunk, aztán ahogyan tisztult a kép, nem mondtuk ki, de elvárás volt, hogy mi jussunk tovább innen. Így voltak ezzel a játékosok is, nagyon jó rajt volt ez így, közös élmény, közös siker, ebből lehet tovább építkezni.

– Külső szemlélőként volt néhány kellemes meglepetés a játékosok teljesítményét illetően. Ön is érzett hasonlót?
– Sok problémánk volt a felkészülés alatt, irányítóban más poszton otthonosan mozgó játékosoknak is kellett szerepelniük. Lelik Réka általában az ellenfél legjobb mezőnyjátékosát őrizte és irányított is, rengeteg alkalommal megbontotta az ellenfél védelmét, nem véletlen, hogy ő lett az MVP az előselejtezőn. Dubei Debi négyes poszton játszott Varga Alíz megbetegedése miatt, maradéktalanul jól látta el a feladatát, ami nem idegen tőle, de nem is komfortos neki – óriási alázattal, nagyon jó felfogásban dolgozott. Kiss Virág lépésről lépésre haladt előre a gyenge első meccse után, és a társak is megérezték, hogy stabil a palánk alatt. Bekerült az All Star-ötösbe is, ami nagyon értékes. A felsoroltakon kívül mindenki lépett előre, tapasztalatot legalábbis biztosan gyűjtött. Ami figyelmeztető jel, hogy nagyon keménynek és agresszívnak kell lennünk fizikai téren, ha versenyre akarunk kelni a világ élvonalával.

– Mi volt általánosságban a legpozitívabb élménye a július közepe óta eltelt időszaknak?
– Messzi földrészre, ismeretlen körülmények közé csöppentünk Ruandában, itt kellett jó teljesítményt nyújtani, megmutatni, kik vagyunk, hová jutottunk, és csak egymásra számíthattunk. A játékosok ránk, a stábra, és mi is rájuk minden szituációban. Olyan bizalom alakult ki, ami nagyon fontos a csapat összhangjának megteremtése során, ez a legnagyobb érték.

– Másfél év múlva világbajnoki selejtezőt játszunk. Milyen esélyeink vannak a kvalifikációra?
– A 24 csapatból 16 jut ki a vébére, ez a szám bizakodásra ad okot, de kérdéses a csoportunk ereje, hogy milyen stádiumban van a csapat, lesznek-e hiányzóink vagy sem. Másfél év alatt előttünk áll az Eb-selejtező, és ha kijutunk a kontinensviadalra, remélhetőleg ott is markáns szereplésre leszünk képesek. Vébén nagyon régen, 1998-ban játszottunk, nagyszerű lenne ismét kvalifikálni, addig is fontos, hogy minél több játékosunk szerezzen tapasztalatot és rutint nemzetközi megméretéseken, Euroliga-meccseken, más kupákon, tornákon, és ebből is tudjunk beépíteni valamit a játékunkba.

– Nehezebb szövetségi kapitánynak lenni, mint klubedzőnek?
– Még nagyon friss a kapitánykodás, nem tudok reális képet alkotni. Két év múlva tegye fel újra ezt a kérdést!