Női kosárlabda-válogatottunk visszavágott a cseheknek a csütörtöki vereségért

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.08.09. 20:02
Lelik Réka 11 pontot szerzett a magyar csapatban (Fotó: Kovács Péter)
Remek második félidei teljesítménnyel tízpontos győzelmet (69–59) aratott a magyar női kosárlabda-válogatott a Csehország elleni edzőmeccsen Székesfehérváron.

A VISSZAVÁGÁS REMÉNYÉBEN lépett pályára péntek délután a magyar válogatott a csehek ellen Székesfehérváron, ahol a két együttes két nap alatt kétszer csapott össze a közelgő elővilágbajnoki selejtezőre való felkészülés jegyében. A csütörtöki első felvonás a vendégeknek sikerült jobban, a tartalékos magyar csapat (Studer Ágnes, Papp Klaudia és Ruff-Nagy Dóra sem játszhatott) 11 ponttal kikapott a koncentráltabban és kevesebb hibával játszó Csehországtól.

Pénteken sem indult jól a meccs a mieink számára, a 6. percben már hét ponttal vezetett a legutóbbi Európa-bajnokság hetedik helyezettje, amely nyolcegységnyi előnnyel mehetett a pihenőre a nagyszünetben. Nem tudjuk, mit mondott az öltözőben Völgyi Péter szövetségi kapitány, de hatott, hiszen fordulás után 10–2-es etappal folytatta a meccset a magyar együttes, s a 23. percben már kiegyenlítettünk.

Ekkor főleg Határ Bernadett és Dombai Réka talált be a csehek gyűrűjébe, s a csapat közben ritmust is fogott. A végén tíz ponttal sikerült győzni és visszavágni az előző napi vereségért, így talán jobb hangulatban folytatódik az edzőtábor.

A válogatott az augusztus 19-én kezdődő világbajnoki előselejtezőre jövő csütörtökön repül Kigaliba, ahol Szenegál, Brazília és a Fülöp-szigetek csapatával mérkőzik a csoportkörben, s ha az első vagy második helyen végez, folytatja a harcot a végső sikerért, amely automatikus vb-selejtezős pozíciót ér a 2026-os selejtezőkben.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 69–59 (11–23, 16–12, 18–10, 24–14)
Székesfehérvár, zárt kapu. V: Mészáros, Söjtöry, Makrai
MAGYARORSZÁG: Dombai 13/6, Dubei 7/3, Lelik 11/3, Török 5/3, Határ 7. Csere: Kányási, Miklós, Kiss V. 14, Varga A. 5/3, Mányoky 4, Tóth F. 3. Szövetségi kapitány: Völgyi Péter
CSEHORSZÁG: Pospísilová 9/9, Sotolová 6/6, Vyoralová 10/6, Cechová 9, Reisingerová 12. Csere: Andelová 3/3, Zeithammerová 3/3, Vitulová, Sípová 4, Rokosová, Sklenárová 3/3. Szövetségi kapitány: Romana Ptacková
Az eredmény alakulása. 3. perc: 3–2. 5. p.: 6–12. 8. p.: 8–17. 12. p.: 15–25. 14. p.: 21–27. 17. p.: 23–35. 23. p.: 37–37. 29. p.: 45–43. 33. p.: 49–45. 39. p.: 65–57
MESTERMÉRLEG
Völgyi Péter:  – Noha az első félidőben több mint tíz ponttal is vezettek a csehek, mégis azt éreztem, energikusabban és ötletesebben játszunk, mint csütörtökön. A második félidőben beestek a külső dobásaink, amikért már a térfélcsere előtt is megdolgoztunk, csak akkor nem tudtuk bedobni azokat. Sikerült fordítani és az ellenfelet a saját fegyverével megverni, ez örvendetes. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik