Női kosárlabda NB I: véglegessé vált az NKA Universitas Pécs kerete

Vágólapra másolva!
2024.07.13. 10:21
Studer Ágnes Pécsre igazolt (Fotó: Árvai Károly)
A válogatott irányító Studer Ágnes, valamint két légiós – Julia Reisingerova és Alexa Held – érkezésével vált teljessé a női kosárlabda NB I-ben és az Európa-kupában is szereplő NKA Universitas Pécs kosárlabdacsapatának kerete – közölte a klub szombaton az MTI-vel.

A következő szezonra Djokics Zseljko irányításával készülő klub közleményében azt írták: egy alacsony átlagéletkorú kerettel, tapasztalt és sikeréhes fiatal játékosok optimális elegyével, roppant motiváltan vág neki a csapat az új idénynek, amelyben a korábbi közlés szerint az Euroliga-szereplés kiharcolása lesz a cél.

A magyar válogatott irányítója, Studer Ágnes egy év külföldi kitérő után tér vissza Magyarországra. A 25 éves játékos az előző idényt a török Mersin együttesénél kezdte, majd januártól a francia Flammes Carolo-t erősítette. Studer a válogatott első számú irányítója, a nemzeti együttes pedig hamarosan megkezdi a felkészülést a világbajnoki előselejtezőre, amelyre augusztus 19. és 25. között Ruandában kerül sor – közölték.

Az érkező légiósok olasz topcsapatoktól érkeznek: a hátvéd poszton bevethető 24 éves, 178 cm magas Alexa Held bajnokságot nyert a Reyer Venezia együttesével, mielőtt Lengyelországban, Wroclawban játszott. A cseh Julia Reisingerová centerposzton erősítheti a pécsieket: a 194 cm magas, 26 éves  játékos az Euroligás Schio csapatától érkezik. Reisingerová Csehország válogatottjával szintén érintett lesz a vb előselejtezőiben augusztusban, mexikói helyszínnel.

A közleményben Éles Pétert, a csapat sportszakmai igazgatóját idézve kiemelték: a leigazolt játékosok kiválasztásánál szempont volt, hogy az újonnan érkezők igazi példaképei lehessenek a Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiatal tehetségeinek. Djokics Zseljko közölte: nagy perspektívát lát a csapatban, amelyben 26 éves a legidősebb játékos. A szakmai stábot másodedzőként a kosárlegenda Iványi Dalma és Kmézic-Vilipic Daliborka erősíti, míg Branislav Golubovic erőnléti edzőként dolgozik majd – sorolták a közleményben.

 

Legfrissebb hírek

A Sepsi-SIC nyerte meg a női kosárlabda Román Kupát

Kosárlabda
Tegnap, 13:35

Idegenben kikapott a Sopron, de így is simán bejutott a négy közé a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.02.27. 21:44

Női kosárlabda NB I: a Pécs 102 pontig jutott a DKKA vendégeként

Kosárlabda
2025.02.26. 20:56

Kosárlabda: Rátkai Eszter élvezi a nagyobb felelősséget az NB I-ben

Utánpótlássport
2025.02.26. 14:13

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Kosárlabda: Hőgye Petra kezdi felvenni a tempót az NB I/A-csoportban

Utánpótlássport
2025.02.21. 09:02

Juhász Dorka: A válogatott Eb-selejtezős kiesése személyes kudarc is

Kosárlabda
2025.02.19. 07:07

Női kosár: a Győr óriási izgalmak után győzött a Pécs ellen; 43 pontos DVTK-siker

Kosárlabda
2025.02.16. 18:47
Ezek is érdekelhetik