Női kosárlabda EK: szlovák és francia ellenfél vár a Sopronra

Vágólapra másolva!
2024.07.18. 12:50
Szlovák és francia ellenfél vár a Sopronra (Fotó: Nagy Gábor)
Kisorsolták a Sopron Basket és az NKA Universitas Pécs csoportjait a női kosárlabda Európa Kupa 2024–2025-ös idényében, a TFSE-MTK a selejtezőben francia riválissal küzd meg a főtábláért.

A csütörtöki sorsolás előtt a soproniak az első, a pécsiek a második kalapba kerültek, a müncheni ceremónián közreműködött az idén visszavonult Fegyverneky Zsófia, aki kilenc bajnoki címe és Magyar Kupa-aranya mellett 2022-ben Euroligát nyert, a magyar válogatottban pedig 136 alkalommal lépett pályára.

Az NB I-ben legutóbb negyedik Sopronra az E-csoportban a szlovák Piestanske Cajky, a francia Charnay, valamint a török Bodrum és a német Osnabrück selejtezős párharcának győztese vár.

A bajnoki ötödik Pécs az L-csoportban a spanyol Gironával, az olasz Campobassóval és az örmény Jerevánnal került szembe a 48 csapatos – 12 kvartettből álló – alapszakaszban.

A TFSE szeptember 19-én és 26-án vív selejtezőt, és nem kiemeltként hazai pályán kezdi meg az oda-visszavágós párharcot a francia Angers ellen. A budapestiek tavasszal hetedik helyen zárták a magyar bajnokságot.

Az EK előző idényében a Pécs a nyolcaddöntőig jutott, míg a TARR KSC Szekszárd az alapszakaszt követően búcsúzott. A 2022-ben a kontinentális elitet, az Euroligát megnyerő Sopron az előző szezonban anyagi okokból – 1993 óta először – nem nevezett egyik nemzetközi sorozatba sem.

Az EK magyar érdekeltségű csoportjai:
E-csoport: Sopron Basket, Piestanske Cajky (szlovák), Charnay (francia), Bodrum (török)/Osnabrück (német)
L-csoport: NKA Universitas Pécs, Girona (spanyol), Campobasso (olasz), Jereván (örmény)

 

Legfrissebb hírek

A harmadik negyedben elúszott a DVTK esélye a győzelemre a női kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.16. 21:45

Kosárlabda: Josepovits Kinga megérett a nagyobb szerepre az NB I-ben

Utánpótlássport
2025.10.16. 20:59

Női kosár Ek: a Pécs az utolsó pillanatokban fordított spanyol vendége ellen

Kosárlabda
2025.10.15. 19:58

Női kosár NB I: a Pécs nagyon megverte eddig szintén veretlen ellenfelét

Kosárlabda
2025.10.08. 19:54

Nagyon rosszul kezdődött, mégis nyert a Szekszárd a női kosár Európa-kupában

Kosárlabda
2025.10.08. 19:50

Súlyos hazai vereséggel rajtolt a Sopron a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.08. 19:34

Női kosár NB I: negyven ponttal nyert a Pécs, mérlege továbbra is hibátlan

Kosárlabda
2025.10.05. 21:03

Kosárlabda: Sinka-Pálinkás Szofi bombaformában kezdett az NB I-ben

Utánpótlássport
2025.10.02. 19:32
Ezek is érdekelhetik