Határ Bernadett a Valenciában kosarazik tovább

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.18. 16:24
Határ Bernadett a Valenciában folytatja (Fotó: FIBA.Basketball)
Salamanca után Valenciában játszik tovább november végéig Határ Bernadett, aki nagy traumaként élte meg, hogy a válogatott lemaradt februárban az olimpiáról, de azóta visszatért a nemzeti együttesbe.


–  Gratulálunk, hiszen ezek szerint a legmagasabb szinten játszik tovább!     
– Köszönöm! Igazából csak fél évet szerettem volna játszani a térdem miatt, de kaptam egy jó ajánlatot a Valenciától, amit nem lehetett visszautasítani – válaszolta a Nemzeti Sportnak Határ Bernadett, a magyar válogatott 29 éves, 207 centiméter magas centere, aki az előző idény második felében a spanyol Salamancát erősítette, csütörtök délután pedig új klubja, a Valencia jelentette be a szerződtetését. – Egyébként nem volt egyszerű a döntés, sokat gondolkodtam.

– Miért?     
– A húgom kisbabát vár, és itthon szerettem volna lenni, hogy segíthessek neki majd a szülést követően, de ez így is menni fog, hiszen november végéig, az amerikai Kayla Alexander tervezett érkezéséig írtam alá, utána hazajövök.

– Mi történik az évad hátralévő részében önnel?      
– Januártól is van ajánlatom, de az még a jövő kérdése.

– Tudatos döntés volt, hogy országon belül vált, ha vált?     
– Részben. Spanyolország az utazás szempontjából rémes, sokat kell buszozni, a Salamancával jártunk úgy, hogy este kilenckor ért véget a bajnoki meccsünk és reggel hatra értünk vissza, addig utaztunk a buszon… Amúgy ezt már Sopronban is megszoktam, szóval nem akkora probléma, de a rehabilitáció, a kosárlabda színvonala és az alapján, amit a Valenciáról tudok, szerintem jó döntést hoztam.

–  Marasztalták a Salamancánál?      
– Volt szó róla, ám én semmiképpen sem akartam ott maradni.

– Mit tud az új klubjáról?      
– Queralt Casas Sopronban volt a csapattársam, vele nagyszerű viszonyban vagyunk és kedvelem, de a többieket is ismerem ellenfélként, hiszen a bajnoki döntőben tőlük kaptunk ki. És persze az sem mellékes, hogy az Euroligában szerepel a csapat.

– Mi a helyzet a térdével?      
– Jól van, köszönöm! Nem kell pluszmunkát végeznem miatta, lehet terhelni normálisan, és most már tudatosítottam magamban, hogy bírja a lábam a kosárlabdát. Mindent ugyanúgy csinálok, ahogyan a többiek.

– Februárban éppen a spanyolok elleni találkozó után, amikor Sopronban a selejtezőn 22 pontos vezetésről kikaptak és lemaradtak az olimpiáról, mondta le a válogatottságot. Most mégis ott van a nemzeti együttes edzőtáborában. Mi történt azóta?      
– Hirtelen felindulásból mondtam, amit mondtam, főleg a csalódottság beszélt belőlem. Az olimpiai szereplés volt a nagy célom, az álmom, ahogyan mindenkinek a válogatottban, ezért küzdöttem régóta, ezért szedtem a gyógyszereket, játszottam a fájdalommal együtt. Nagy trauma volt, amit azóta sem sikerült feldolgoznom teljesen. Nemrég Báder Márton szövetségi elnökkel és Völgyi Péter szövetségi kapitánnyal leültünk beszélgetni és abban maradtunk, hogy jövök. A nyáron nincs a kerettel Juhász Dorka és Goree Cyesha sem, azaz két középjátékos, így nem szerettem volna cserben hagyni a világbajnoki előselejtezőre készülő csapatot.

– De mi lesz ősztől?      
– A nyár végén meglátjuk, hogyan tovább.

– Völgyi Pétert mennyire ismeri?      
– Egyelőre nem sok időnk volt együtt, de nyilván láttam a klubcsapatát, a DVTK-t, a szisztémájukat, csak jót hallottam az új kapitányról. Úgy érzem, jót tesz a frissítés a válogatottnál.

– Ruandába utaznak augusztusban…     
– Afrikában nem jártam még, de kijelenthető, most először nagyon különleges helyre megyünk. Megkaptam a sárgaláz és a hepatitisz-A-oltásokat, míg a malária ellen védekezésképpen gyógyszert szedünk, izgalmas lesz. Minden nyáron van edzőtábor, csak most nagyobb lesz a tét. Ez az összetartás arra lesz jó, hogy Völgyi Péter is megismeri a csapatot, mielőtt novemberben folytatódik az Európa-bajnoki selejtező, ami fontosabb. Ha most nyerünk, örülünk, mert ez a cél, ha nem, akkor még az Eb-ről is kiharcolhatjuk a selejtezőbeli részvételt. Összességében ez a nyár a csapatépítés szempontjából lesz fontos.

A válogatott center a Sopron Basketnél kezdte az előző évadot, öt bajnokin átlagban 15 percet játszott, ezalatt 4.6 pontot és 3.2 lepattanót szerzett. Ezután igazolt tavaly decemberben a Salamancához, ahol az Euroligában 19 perc alatt négy pont és 4.5 lepattanó került a neve mellé átlagban. Az összesen 24 spanyol bajnokin játszó      Határ Bernadett      majd' 13 percet töltött a parketten az ezüstérmet szerző csapatban, ezalatt 4.9 pontot és három lepattanót szorgoskodott össze.
Határ BERNADETT statisztikái a 2023–2024-es idényben


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik