Férfi kosár NB I: Bognár Kristóf visszatért a Falcóhoz – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 19:38
Bognár Kristóf (szemből) ismét a Szombathelyen bizonyíthat (Fotó: falcokc.com)
A 2024–2025-ös idényben ismét a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Falco KC Szombathelyt erősíti Bognár Kristóf – jelentette be a klub hétfőn hivatalos weboldalán.

Az 1994-es születésű játékos gimnáziumi éveit is már Szombathelyen töltötte, és végigjárta az utánpótláscsapatokat, majd a 2012–2013-as idényben debütált az NBI/A-ban, és a felnőtt együttesben még öt idényt húzott le. Ezalatt 141 mérkőzésen lépett pályára, és a 2016–2017-es idényben tagja volt a bajnoki ezüstérmet szerző csapatnak. 

A Debrecenben eltöltött három és fél idény után Szegedre igazolt, ahol egy bajnoki bronzérmet, és egy Magyar Kupa ezüstöt is ünnepelhetett. Bognár az előző bajnokságban 36 mérkőzésen lépett pályára, és 30.4 perc alatt átlagban 12.5 pontot és 8.1 lepattanót szerzett – derült ki a Falco honlapján közzétett tájékoztatásból.

„Örültem, amikor megkeresett a Falco, nyilván nagyon jó érzés egy játékosnak, hogy ha a nevelő egyesülete visszavárja, pláne, ha egyben jelenleg az ország legmeghatározóbb csapatáról van szó – idézte a Falco honlapja Bognár Kristófot.Nagy kihívásnak gondolom ezt a lehetőséget, szeretnék minél jobban élni ezzel. Illetve nagy dolognak tartom, hogy kipróbálhatom magam magasabban jegyzett csapatok ellen is a BL-ben.”

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik