Női kosár NB I: Magyar Bianka új perspektívát és fiatalos lendületet hozna a Szekszárd életébe

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 11:09
Magyar Bianka (Fotó: TARR KSC Szekszárd/Facebook)
Új perspektívát és fiatalos lendületet hozna a női kosárlabda bajnoki idényt bronzéremmel záró TARR KSC Szekszárd életébe Magyar Bianka, a csapat májusban kinevezett vezetőedzője.

„Nemcsak a játékosok, hanem az edzők számára is fontos, hogy mindig egyre magasabb cél eléréséért küzdjenek. Nagyon motivált vagyok, hogy folytassam és tovább építsem azt a szilárd alapot, amit Djokics Zseljko lerakott. Az a célom, hogy új perspektívát és fiatalos lendületet hozzak a csapat életébe” – jelentette ki a 33 éves tréner a klub honlapján.

A korábban a TFSE-MTK-nál dolgozó Magyar Bianka elárulta, olyan szintlépés ez a pályafutásában, amelyre tudatosan készült, és a céljai között szerepelt egy olyan csapat, amely az európai porondon is érdekelt. Kifejtette, kevesen kapnak ilyen fiatalon ilyen lehetőséget, de ő megszerezte a FIBA legmagasabb edzői képesítését, és igyekszik mindig fejleszteni magát.

„Huszonnyolc évesen már az első osztályban lehettem vezetőedző. Öt nagyon szép, de rendkívül intenzív idényem volt a TF csapatával. Amikor tavaly a saját elhatározásomból felálltam, szükségem volt a regenerálódásra. Sokat utaztam, jártam az USA-ban, Kínában és több európai országban. Igyekeztem minél több csapat edzéseit megfigyelni, mindez feltöltött, és most tele vagyok energiával” – közölte a tavaly a kínai Csengtuban rendezett egyetemi világjátékokon ötödik magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Magyar Bianka elmondta, lendületes, bátor és önzetlen játékot szeretne látni csapatától, amely stabil védelemmel párosul. A következő idény keretéről egyelőre annyit árult el, hogy a KSC régi egysége megmarad, de lesznek új igazolások is.

Elődje, Djokics Zseljko májusban nyolc és fél év után hagyta el a tolnai együttest, mellyel négy bajnoki ezüstérmet és egy Magyar Kupát nyert, Európa-kupa-bronzérmes lett, valamint bejutott az Euroliga csoportkörébe. A szerb-magyar tréner az NKA Universitas Pécset irányítja a jövőben.

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: Tenyér Zsófia távozik a DVTK-tól – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.29. 10:54

„Szükségem van új impulzusokra” – a Sopronból Pécsre szerződő Varga Alíz

Kosárlabda
2025.05.29. 10:20

Női kosár: válogatott játékost igazolt a Pécs

Kosárlabda
2025.05.27. 20:25

Női kosárlabda NB I: távozik a Diósgyőrtől Aleksa Gulbe – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 14:14

Megkezdte a nyári felkészülést a női kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
2025.05.20. 11:07

Győrből szerződtetett dobóhátvédet a DVTK női kosárcsapata

Kosárlabda
2025.05.19. 16:49

„Nem volt nehéz a döntés, szeretek itt lenni” – Kányási Veronika az új szerződéséről

Kosárlabda
2025.05.19. 09:47

Szerződést hosszabbított vezetőedzőjével a Sopron Basket – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.16. 13:37
Ezek is érdekelhetik