Kosárlabda: Mindenkit arra biztatok, jöjjön el Pécsre – Dimitrisz Itudisz

– Hogy érezte magát Pécsen?
– Remekül, nagyon örültem, egyúttal megtiszteltetés volt, hogy meghívást kaptam Rátgéber Lászlótól és Igor Jukic barátomtól – mondta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában a korszakos görög edző, Dimitrisz Itudisz, aki több előadást is tartott a hatodik Nemzetközi Kosárlabda Konferencián. – Bárcsak korábban megismerhettem volna Lászlót, de csak most jött el az ideje, láthattam a szenvedélyt, amit képvisel. Végigvezetett az akadémián, megmutatta a pályákat, a gyógyászati központot, a kollégiumot, az éttermet. Bátran újságolhatom el a kosárlabda világának, hogy ez egy virágzó, jól szervezett hely, ahol a fiatalok fejleszthetik a képességeiket, jó edzők dolgoznak itt, figyelnek a táplálkozásra. Örülök, hogy részese lehettem a konferenciának, mindenkit arra biztatok, jöjjön el ide és nézzen szét!

– Mit csinált azóta, hogy a múlt év végén elhagyta a Fenerbahce férficsapatát?
– Olyasmiket, amelyekre az elmúlt csaknem harminc évben kevés időm volt a munka miatt. Több figyelmet fordítottam a családomra, magamra, a barátaimra, az épülő új házamra. Sokat utaztam, motivációs beszédeket tartottam és előadásokat a kosárlabdáról, mint most. Ismételten átgondolhattam, átértékelhettem bizonyos dolgokat és felfrissültem, sok üzemanyag van a tankomban, nagyon motivált vagyok, tehát ha érkezik egy feladat, tele leszek ötletekkel. Az euroligás vezetőedzők testületének elnökeként nagyszerű szakembereket képviselhetek, a berlini final four ideje alatt számos megbeszélést tartottunk arról, hogyan tudnánk még nagyszerűbbé tenni a legerősebb európai bajnokságot, az Euroligát.

– Vezetőedzőként kétszer, segédedzőként ötször nyerte meg az elitsorozatot. Hogyan válik egy csapat a legjobbá a legjobbak között?
– Jó kérdés, de a válasz könyvnyi terjedelmű lehetne. Kevés lenne az idő arra, hogy a teljes struktúrát érintsük. Természetesen sok áldozatot és erőfeszítést igényel, szeretned kell azt, amit csinálsz, de ez kevés, bizonyítanod is kell a napi munka során. Az életben semmit sem adnak ingyen, rengeteg balszerencse és akadály szegélyezi az utadat. Ahogyan kezeled a csalódásokat, a nehéz pillanatokat, az határozza meg a karakteredet és élénkíti fel, amikor úgy érzed, mélyen vagy, mégis megtalálod a kivezető utat és nem zuhansz vissza. Sok összetevője van egy csapat összerakásának, megteremteni a megfelelő környezetet a munkához. A kosárlabda a legjobb sportág a világon, sok kölcsönhatás érvényesül benne és rendkívüli együttműködést igényel a pályán és azon kívül is. Nem kérhetjük a játékosainktól, hogy adjon extra passzt és ne legyen önző, ha az edzői stábban nincs meg az összhang. Nyilván megvan a hierarchia, az irányítási lánc, ám az együttműködést a legmagasabb szintre kell emelnünk az edzők és az orvosi stáb, a táplálkozási szakemberek, továbbá a menedzsment között.

– Büszke volt a Panathinaikoszra, amely idén megnyerte az Euroligát?
– Nagyon büszke voltam a csapatra, amely 12 év után jutott a négyes döntőbe és 13 év elteltével lett ismét győztes. Sok barátom dolgozik ott, örülök a sikernek a klub, a játékosok, az edzők és a tulajdonosok miatt is, nagyszerű munkát végeztek. Egységesek maradtak a nehéz pillanatokban, mert bizony egy új csapat építésénél az eredmények nem jönnek csettintésre, egy éjszaka alatt, temérdek vérrel és verítékkel érhetőek csak el. Meg kell teremteni az összhangot és az automatizmusokat a pályán, hogy megértsék egymás gondolatát a játékosok és elfogadják az új edző új filozófiáját, s mivel ezt alkalmazni tudták éles helyzetben, megérdemelt a győzelmük. Boldog vagyok, mert nagy szurkolója vagyok a Panathinaikosznak és persze a hazámnak is.

– Mit vár a válogatottól az olimpiai selejtezőn?
– Hiszem, hogy meg tudjuk nyerni, mert egészségesek a játékosaink, ellentétben a tavalyi világbajnoksággal, amikor hat játékos nélkül kellett helytállnunk, nem számíthattam például Janisz és Kosztasz Adetokunbóra, Kosztasz Szlukaszra, Nik Kalateszre, Tyler Dorseyra. Most mindannyian rendben vannak, elkötelezettek, a tornát mi rendezhetjük, a szurkolók megtöltik majd a lelátót és megvan a minőség is a keretben. Tiszteletre méltóak az ellenfeleink, de nagy az esélyünk kijutni az olimpiára.

– Mennyire volt nehéz egyszerre irányítani a görög nemzeti csapatot és a Fenerbahcét?
– Zseljko Obradovics is mindig mondja, néha kemény döntéseket kell meghozni az életben. Euroliga-csapatot és válogatottat irányítani, közben az Euroliga-edzők legfőbb képviselőjének lenni egyszerre, nos, mindezt nem egyszerű kézben tartani, és közben nem ártana apának és barátnak is lenni a magánéletben. Élő szerződésem volt a görög nemzeti csapattal erre az évre is, de a tavaly nyár végén rendezett vébé után úgy határoztam, távozom, mert nem tudtam százszázalékosan koncentrálni a feladatomra. A harc a FIBA és az Euroliga között, a selejtezős ablakok, a plusz mérkőzések nem segítettek a profiknak. Íme, egy példa: ki kellett jutnunk a világbajnokságra, miközben Euroliga-meccset játszottunk a Crvena zvezda ellen. Rögtön a találkozó után én és Kalatesz rohantunk a repülőtérre, elutaztunk Krétára, ahol másnap reggel találkoztam négy sráccal, akiket életemben először edzettem, hogy aztán megmérkőzzünk Lettországgal. Hogy lehet csodát tenni ilyen körülmények között, milyen képességekre van szüksége egy edzőnek vagy a játékosoknak? A mérkőzés másnapján visszamentünk Athénba, felszedtük az Euroliga-játékosainkat, hogy Belgiumba repüljünk, ahol élethalál-meccset vívtunk a kvalifikációért. Nem lehet stabilitást, folytonosságot teremteni így. Ha Euroliga-edző vagy, az rengeteg mérkőzéssel, kötelezettséggel jár, minden koncentrációdat arra kell fordítanod. Ugyanakkor hatalmas megtiszteltetés volt a sportág klasszisait irányítani, segíthettem a görög válogatottnak az Európa-bajnokságon is, és hogy ismét nagy legyen iránta az érdeklődés: a nemzeti televízióban 61-62 százalékos nézettséget produkáltak a mérkőzéseink, vagyis több mint hatmillió ember követte azokat. Nem szereztünk érmeket, de jó munkát végeztünk mindkét tornán.

– Melyik edzőtől tanulta a legtöbbet karrierje során?
– Rengeteg nagyszerű edző kísérte végig a pályafutásomat, „Pepsi” Bosko Bozictól kezdve Dusan Ivkovicson át, akihez életre szóló barátság fűzött, egészen Zseljko Obradovicsig, aki a mentorom volt, 14 éven át dolgoztunk együtt. Temérdek nevet említhetnék meg, akár Igor Jukicét, kedves barátomét, akivel most Pécsen is találkozhattam, tőle is sok mindent elleshettem. És persze a játékosoktól is lehet tanulni, tapasztalatot nem vásárolhatsz a szupermarketben, pofonok és vereségek is kellenek az életút során. Ha hétszer elestél, nyolcszor kell felkelned és menni tovább!

– Mennyire fontosak az egyéni tréningek napjaink kosárlabdájában? Figyelembe véve a napi egy vagy két csapatedzést is.
– Több kategória is van, különböző a helyzet, ha junior-, ha kadétcsapatot irányítasz, ha olyan gárdát, amely hetente egyszer játszik, vagy egy Euroliga-csapatnál dolgozol. Utóbbinál nagyon kevés idő jut az edzésre, nincs rá három alkalmad egy nap, csupán egy, amibe az egyéni munkát, a taktikát is bele kell sűrítened. Sok az utazás, ott vannak még a videózások, illetve figyelni kell a mentális és fizikai pihenésre is. Az alapvetések állandó ismétlése létfontosságú, ezzel nyilván könnyebb dolgod van, ha jól képzett, iskolázott kosárlabdázókkal dolgozol együtt, tehát Euroliga-csapatnál egyszerűbb a taktikai elképzelések pontos átadása, beleértve, hogy a kollégák alaposan felkészítik az ificsapatból felkerülőket. A legnagyobb játékosok járják a saját útjukat, fejlesztik a képességeiket, és beleteszik azokat a plusz órákat a csapatfoglalkozások mellett, amikre úgy érzik, szükségük van.