Határ Bernadett is ott van a vb-előselejtezőre készülő magyar női kosárválogatott keretében

Vágólapra másolva!
2024.06.05. 19:08
Fotó: Árvai Károly
Határ Bernadett is bekerült a magyar női kosárlabda-válogatott keretébe, amely az augusztus 19. és 25. között Ruandában sorra kerülő világbajnoki előselejtezőre készül.

 

A 208 centis center februárban, a sikertelen olimpiai kvalifikáció után nyilatkozott úgy (miután elrontotta az utolsó dobást), hogy nem kíván többé a nemzeti csapatban szerepelni, végül azonban, ahogyan a szövetség honlapja kiemeli, folytatja pályafutását a válogatottban.

Völgyi Péter szövetségi kapitány együttese Szenegál ellen kezd, azután a Fülöp-szigetek csapatával, majd – egy pihenőnapot követően – Brazíliával csap össze Kigaliban.

A válogatott július 15-én kezdi a felkészülést, és négy edzőmérkőzést játszik: augusztus 1-jén és 2-án Montenegróban a házigazdákkal találkozik, egy héttel később pedig a cseh együttes látogat Székesfehérvárra.

A tornán a magyaroknak az első helyen kell végezniük ahhoz, hogy kvótát szerezzenek a vb-selejtezőkre – ahova egyébként majd a 2025-ös Európa-bajnokságról is eljuthatnak.

A közvetlen kvalifikáció küzdelmeire 2026 márciusában kerül sor. A két év múlva esedékes berlini világbajnokság selejtezőjében 24 válogatott lesz érdekelt, a két előselejtezős csapat mellett 22 gárda a 2025-ös kontinenstornák legjobbjai közül kerül ki.

A 2026-os világbajnokságon 16 válogatott szerepel. Az előző, 2022-es vb-n – amelynek Ausztrália adott otthont – még csak 12 csapat vett részt.

A VB-ELŐSELEJTEZŐ CSOPORTBEOSZTÁSA
Mexikóváros
A-csoport: Dél-Korea, Mali, Csehország, Venezuela
B -csoport: Mexikó, Montenegró, Új-Zéland, Mozambik
Kigali
C-csoport: MAGYARORSZÁG, Szenegál, Brazília, Fülöp-szigetek
D-csoport: Nagy-Britannia, Ruanda, Argentína, Libanon

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Dombai Réka , Dubei Debóra, Határ Bernadett, Kányási Veronika, Kiss Virág, Lelik Réka, Mányoky Réka, Miklós Melinda, Papp Klaudia, Ruff-Nagy Dóra, Sitku Zsuzsanna, Studer Ágnes, Tóth Franka, Török Ágnes, Varga Alíz

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik