Női kosár NB I: távozik a Szekszárd vezetőedzője a bronzcsata után

Vágólapra másolva!
2024.05.06. 19:46
Djokics Zseljko
Távozik Djokics Zseljko, a női kosárlabda NB I-ben jelenleg a bronzcsatában érdekelt TARR KSC Szekszárd vezetőedzője.

 

A klub hétfőn a közösségi oldalán jelentette be, hogy a szerb-magyar szakember – akinek júniusban jár le a szerződése – az idény végén elhagyja a tolnai együttest. Előzőleg nyolc és fél évig irányította a csapatot, amellyel többek közt négy bajnoki ezüstérmet és egy Magyar Kupát nyert, Európa Kupa-bronzérmes lett, valamint bejutott az Euroliga csoportkörébe.

„Ez volt a legszebb időszak edzői karrierem során, de most, a bronzcsata harmadik meccse után átadom a stafétát másnak” – mondta meghatottan Djokics. – „Lejárt a szerződésem, s alapvetően azt  éreztem, változásra van szükségem. Csodálatos éveket töltöttem Szekszárdon, történelmet írtunk együtt, a második családommá vált a klub, a menedzsment, a stábom, a játékosok, a szurkolók, akik hiányozni fognak. Zsigerileg érzem, kell az új motiváció, és szerintem a klubnak is, amely jó kezekben van. Biztosan sokszor jövök ide a jövőben, nagy álmom volt, hogy a VIP-büféből nézzem a meccseket, ezt a csapat edzőjeként nem tehettem meg. It is time to say good bye!”

A tréner kifejtette, Pécs mellett, ahol már több mint tíz éve él, Szekszárd a másik kedvenc városa. A klub a második családja lett, de most az első családja kívánságának is eleget tesz a döntésével. Hozzátette, szerdán a Sopron elleni bronzcsata harmadik felvonása lesz az utolsó meccse, s már most tudja, mennyire megható és érzelmes lesz utána a búcsú.

Szabó Gergő ügyvezető közölte, nehéz szavakba önteni azt, mennyire hálásak Djokics Zseljko munkájáért.

„Elévülhetetlen érdemei vannak a klub felemelkedésében, érkezése óta lett a csapat az egyik meghatározó együttese a magyar bajnokságnak és lett rendszeres szereplő a nemzetközi kupaporondon. Egy alsó-középházas klub voltunk, és vele az Euroligáig jutottunk, ennek az időszaknak a sikerei szakmai részben nagyban neki köszönhetőek. Tudom, nehéz volt neki meghozni ezt a döntést, de mivel már én is családos ember vagyok, megértem. Sok sikert kívánunk neki a pályafutásához, és biztos vagyok abban, tudja ő is, ide mindig hazajön” – jelentette ki Szabó Gergő, hozzátéve, az új edzőről hamarosan tájékoztatják a szurkolókat.

 

Legfrissebb hírek

Pécsi győzelemmel kezdődött meg a női kosár NB I negyeddöntője

Kosárlabda
36 perce

Egy félideig bírta a Békéscsaba a Mosonmagyaróvár tempóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Két negyeddöntős párharcban képzelhető el meglepetés – indul a női kosár NB I rájátszása

Kosárlabda
10 órája

Nagyon küzdött a BEAC, de kikapott a Szigetszentmiklóstól a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.26. 21:12

Női kosár NB I: két év után ismét a Soproné lett a sárga trikó

Kosárlabda
2025.03.21. 10:13

Idegenbeli győzelemmel zárt a Sopron, megnyerte az alapszakaszt a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.16. 20:33

Hozta a kötelezőt bepótolt mérkőzésén a Pécs a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.12. 19:59

A Győr sem tudta megállítani a száguldó Sopront a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.09. 20:27
Ezek is érdekelhetik