Férfi kosár NB I: megfordította párharcát az Olaj, söpréssel döntős a Falco

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.03. 21:00
Nüanszok döntöttek az Alba–Olaj meccsen (Fotó: Koncz Márton)
A címvédő Falco pénteken odahaza 103–59-re legyőzte a Zalaegerszeget, ezzel 3–0-ra lezárta a párharcot, bebiztosítva helyét a férfi kosárlabda NB I döntőjében, míg a Szolnoki Olajbányász idegenben 110–109-re felülmúlta az Alba Fehérvárt, amivel 2–1-es vezetésre tett szert.

 

A GYŐZELMI KÉNYSZER ismét az Alba játékosainak a vállát nyomta a férfibajnokság elődöntőjének harmadik felvonásán, amely 1–1-ről folytatódott péntek este Székesfehérváron. Az ebben a pozíciójában éppen aznap bemutatkozó fehérvári hangosbemondó is folyamatosan, még 20 perccel a feldobás előtt is ezt sulykolta az érkező drukkereknek, mintha azok nem lettek volna ezzel tisztában, valamint szűnni nem akaró buzdításra is biztatta őket. A viszonylag szoros első mérkőzést behúzó kék-fehér gárda kedden Szolnokon gyakorlatilag végig hátrányban volt és végül 13 ponttal kikapott az önbizalomtól duzzadó, agresszív védekezésével az ellenfél játékát alaposan elrontó Olajtól. A döntetlennél következő harmadik meccseknek van egy különleges lélektani töltete, hiszen aki ezt behúzza, az egyetlen sikerre kerül a továbbjutástól, így várható volt, hogy az eddigieknél is feszültebb találkozót vív a két gárda.

Ehhez képest az nyugodt légkörben zajló első félidő nagy részében az Alba lejátszotta a pályáról ellenfelét…

Néhány gyors kosárváltással indult a csata, s már ekkor látható volt, sokkal céltudatosabban játszott az Alba, mint Szolnokon, az első két meccsen 19 büntetőt elrontó vendégek hét perc alatt négy újabbat puskáztak el, miközben a hazaiak sorra ütötték be a taktikai jellegű személyi hibákat. Aztán könnyedén el is húztak a 8. percre 12 ponttal, főleg Anthony Roberts pontjaival. Révész Ádám családi okok miatt nem volt keretben, uralta is a lepattanócsatát a Fehérvár, s a 12. percben már 22 ponttal vezetett. Szárnyalt az Alba, szenvedett az Olaj, állandósult a 20 pont körüli különbség, főleg a nagyszünetig 25 pontig jutó Vojvoda Dávid eredményessége miatt, de valahogy 12 mínuszra felkapaszkodott a vendégcsapat.

Fordulás után jött a fordulat is: a 24. percben már csak öt egységnyi a leeresztő Alba előnye, miközben kőkemény, de alapvetően sportszerű harc folyt a parketten – egy videózás közben a szolnoki James Eads pacsizott Alejandro Zubillagával, a hazaiak spanyol edzőjével egy gyors csevej lezárásaként. Feljavult a vendégcsapat s noha Vojvoda újabb tripláival lélegzetvételhez jut a vendéglátó, a levegőben lógott az egyenlítés. Ami meg is történt, 81-nél fogta be a teljesen elbizonytalanodó Albát a Szolnok, majd Pongó Máté triplájával az Olaj járt előrébb. Ám a 39. percben hat ponttal vezető vendégek elrontották a hajrát, az Alba kiegyenlített és jöhetett a hosszabbítás.

Ebben is többnyire a szolnokiak álltak jobban, akik szürreális módon nyerték meg a meccset: az 109–109-nél az addig hat büntetőt elrontó Demajeo Wiggins ellen követett el szabálytalanságot Jordan Barnett 1.8 másodperccel a túlóra vége előtt, az amerikai center pedig az elsőt bedobta.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I 
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Zalakerámia ZTE KK 103–59 (26–14, 25–11, 26–17, 26–17)
Szombathely, 3015 néző. V: Földházi, Montgomery-Tóth, Győrffy P.
SZOMBATHELY: POT 10/3, Tanoh Dez 8/3, BENKE SZ. 15/9, Tiby 6, KRIVACSEVICS 8. Csere: PERL 20/3, Keller Á., PONGÓ MARCELL 10/6, Kovács B. 6/6, JORDANO 14/12, Barac 3, Verasztó 3/3. Edző: Milos Konakov
ZTE: Hicks 5/3, PAIGE 10, SZALAY 12/6, Ikpe 3/3, Tóth Á. 2. Csere: OSZTOJICS 10, Ona Embo 2, Csátaljay 2, Keller I. 6/3, Németh Á. 2, Gyimesi 5/3, Csuti. Edző: Matthias Zollner
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–0. 6. p.: 16–5. 14. p.: 36–18. 17. p.: 45–23. 20. p.: 51–25. 24. p.: 58–28. 28. p.: 68–37. 30. p.: 77–42. 33. p.: 85–47. 37. p.: 93–55
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–0 a Falco javára
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – Jó ritmusban kezdtük a meccset, már az első öt percben megszereztük azt az előnyt, amire a későbbiekben építeni lehetett. A folytatásban aztán úgy tűnt, hogy csak egy csapat van a pályán, végig jól koncentráltunk. Visszatekintve a három elődöntős mérkőzésre: le a kalappal a fiúk előtt! Örülök, hogy ezt a párharcot is három nullával tudtuk le. Hétfőn közösen megnézzük az Alba–Szolnok párharc következő mérkőzését, aztán elkezdünk készülni a bajnokság legfontosabb meccseire. A szurkolóktól azt kérem, találkozzunk jövő szombaton az arénában, élvezzük együtt az idény utolsó pillanatait!
Matthias Zollner: – A három mérkőzés után nem kérdés, hogy megérdemelten jutott be a döntőbe a Falco. De bármennyire is jó, minőségi csapata van a szombathelyieknek, ekkora különbség azért nincs a ZTE és a Falco között. Mélyen magunkba kell nézni, kideríteni, hogy miben hibáztunk. Vannak ötleteim, de ezeket egyelőre megtartom magamnak. Össze kell szedni magunkat, pihennünk kell – aztán harcolunk a bronzéremért!

Arconic-Alba Fehérvár–NHSZ-Szolnoki Olajbányász 109–110 (37–18, 23–30, 18–23, 16–23, 15–16) – hosszabbítás után 
Székesfehérvár, 2200 néző. V: Cziffra, Mészáros B., Győrfy R. 
SZÉKESFEHÉRVÁR: CHAMBERS 15/6, ROBERTS 16/3, Balogh M., Barnett 13/3, DICKEY 15. Csere: VOJVODA 40/18, Philmore 10, Kass, Takács Milán, Takács Martin. Edző: Alejandro Zubillaga
SZOLNOK : SZ. JOVANOVICS 24/6, EADS 17/6, LUKÁCS N. 16/6, D. Thomas 10, WIGGINS 23. Csere: Pongó Máté 9/6, A. Durham 10/6, Pallai, Rudner 1. Edző: Oliver Vidin
Az eredmény alakulása. 3. perc: 8–6. 5. p.: 14–10. 8. p: 24–12. 12. p.: 44–22. 15. p.: 49–30. 18. p.: 56–41. 22. p.: 62–54. 25. p.: 69–61. 28. p.: 74–67. 33. p.: 81–81. 38. p.: 88–91. 42. p.: 96–99. 44. p.: 103–104. Kipontozódott: D. Thomas (35. p.), Eads (37. p.), Dickey (45. p.), Lukács N. (45. p.). 
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Szolnok javára
MESTERMÉRLEG
Alejandro Zubillaga: – Remek mérkőzés volt, de nem szeretnék beszélni az utolsó kosárról. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, hiszen ezen a meccsen is a végletekig küzdöttek a győzelemért. Az idénynek még nincs vége, harcolunk, amíg lehet. A csapatunk tiszteletet mutat mások felé, remélem, ezt a tiszteletet mi is megkapjuk egy másik csarnokban is, hiszen ez játék, nem pedig háború.
Oliver Vidin: – Az Alba a végsőkig harcolt, de mi nem adtuk fel. Igazi karaktert mutatott a csapatunk, hiszen mínusz huszonkét pontról jöttünk vissza a mérkőzésbe. Az előző meccsen Lukács Norbert volt a kulcsemberünk, és ezen a találkozón is kiemelkedően teljesített. Büntetőzésben pontosabbnak kell lennünk, bár a fehérváriak is sokat hibáztak a büntetőknél. A második félidőre jóval erőteljesebben jöttünk ki, ennek ellenére a statisztikai mutatókban nagyon kicsi különbség volt a csapatok között. Kemény összecsapást játszottunk, a következő mérkőzésre őrült hangulatot próbálunk teremteni a csarnokban, remélem, ez sokat segít a csapatnak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik