Férfi kosár NB I: szerződést hosszabbított a Honvéd vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2024.04.11. 13:59
Zlatko Jovanovics (jobbra) hosszabbított (Fotó: honved.hu)
A következő idény végéig meghosszabbította szerződését Zlatko Jovanovic, a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Budapesti Honvéd vezetőedzője.

A 40 éves szerb-bosnyák szakember 2023 nyarán vette át az együttes irányítását, vezetésével pedig 26 év után bejutott a gárda a rájátszásba, a negyeddöntőben a címvédő Falcóval találkozik majd.

„A kosárlabdacsapatunk 26 év után jutott be újra a rájátszásba, ez az egész egyesület számára sokat jelent. Ebben nagyon fontos szerepe volt Zlatko Jovanovicnak, így természetesen szerettük volna folytatni vele a közös munkát. Zlatko motivációja, elhivatottsága és tudása is fontos nekünk, ráadásul tökéletesen megértette a Honvéd klubfilozófiáját, a fiataloktól kezdve a felnőttcsapatig. Úgy éreztük, a jövőben is pontosan ilyen edzőre van szükségünk, ezért döntöttünk a szerződéshosszabbítás mellett” – idézte a klub Facebook-oldalán olvasható közlemény Gergely István ügyvezető elnököt.

Zlatko Jovanovic elmondta, nagyon büszke a szerződéshosszabbításra, és ugyan voltak rosszabb periódusok is a szezonban, végig érezte a vezetőség támogatását és bizalmát.

„Nagyon örülök, hogy lehetőséget kaptam a folytatásra, egyáltalán nem volt nehéz meghozni a döntést. Építkezünk tovább, ahogy eddig is. Rendkívül büszke vagyok, valamint nagyon motivált is, hogy elérjük a céljainkat” – fogalmazott Zlatko Jovanovic.

Legfrissebb hírek

Háromszori hosszabbítás után őrizte meg veretlenségét a címvédő a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.22. 20:54

Férfi kosárlabda NB I: könnyed Honvéd-siker a Zalaegerszeg ellen

Kosárlabda
2025.03.12. 21:12

Magabiztosan nyert a címvédő Falco

Kosárlabda
2024.12.22. 19:41

Hat vereség után győztek a pécsiek a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2024.12.13. 20:21

Férfi kosár NB I: az Oroszlány kikapott a Honvéd otthonában; tovább menetel az Olaj és a Falco

Kosárlabda
2024.11.02. 18:35

A Falco és a Paks is megőrizte hibátlan mérlegét a férfi kosárlabda-bajnokságban

Kosárlabda
2024.10.09. 20:03

Budapesten is megőrizte veretlenségét az NKA Pécs

Kosárlabda
2024.10.08. 21:45

Férfi kosár NB I: simán nyert a Falco; három pályán is hazai győzelem született

Kosárlabda
2024.10.05. 22:11
Ezek is érdekelhetik