Női kosár NB I: nincs napirenden a Szekszárd költözése

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.06. 14:54
Fotó: kscszekszard.hu
A klub szakmai igazgatója, Szabó Noémi szerint nincs napirenden a női kosárlabda NB I tabelláján harmadik TARR KSC Szekszárd elköltözése.

Szabó Noémi szakmai igazgató szerdán az MTI-nek elmondta, sikerült megegyezni az önkormányzattal, így egyelőre biztosított a csapat jövője. A közelmúltban ugyanis olyan hírek láttak napvilágot, hogy a városi források csökkenése miatt esetleg máshol folytatják a kék-fehérek.

„Mindenkit megnyugtathatok, maradhatunk, le tudjuk itt játszani a bajnoki idényt. Küzdünk a jól megérdemelt önkormányzati támogatásért, ebben még nincs döntés, egyszer elutasította a közgyűlés, de bízunk benne, hogy másodjára sikerül keresztülvinni. Van egy jó névadó szponzorunk, és folytatódik a TAO-s időszak, így szeretnénk az élvonalban folytatni a szereplésünket, és a helyezésünk függvényében jövőre is elindulni az Európa-kupában” – mondta az ügyvezető a KSC-ről, amely 49 éve folyamatosan az NB I-ben játszik.

A korábban euroligás tolnai gárda a jelenlegi idényben az Ek-ban indult, melyben 2021-ben bronzérmet nyert, ott a csoportkörből továbbjutott a rájátszásba, ahol alulmaradt a spanyol Gironával szemben.

Djokics Zseljko vezetőedző közölte, a viszontagságos idény közepette legalábbis váratlan, hogy két fordulóval az alapszakasz vége előtt együttese a harmadik helyen áll a tabellán.

„Szinte teljesen új kerettel kezdtük el a idényt, rengeteg sérülés sújtott bennünket, ezért folyamatosan improvizálnunk kellett. Ezek után kész csoda, hogy csak a DVTK és a Győr előz meg bennünket. Az utolsó két kör már olyan lesz, mint a Forma-1-ben, mindenki akkor koncentrál a legjobban, nekünk ráadásul a Sopron következik idegenben, majd a DVTK itthon. Az eredményektől függően a harmadik-ötödik. helyen végezhetünk az alapszakaszban” – jelentette ki a nyolc éve érkezett szekszárdi sikerkovács, akinek irányításával az EK-bronz mellett a gárda 2018-ban kupagyőztes lett, az NB I-ben pedig négy ezüstérmet gyűjtött.

A szerb származású szakember kifejtette, a cél az a rájátszásban, hogy a csapat bekerüljön a legjobb négy közé, mert úgy lehetőség nyílik az egyesület és a város számára, hogy folytatódjon az építkezés, és ismét kiléphetnek a nemzetközi porondra.

A szerdai sajtótájékoztatón, amely gyárlátogatással párosult a játékosok számára, a klubot támogató Samsonite 10.5 millió forint értékben adott át utazófelszerelés gyanánt 60 egyedi külsejű bőröndöt a csapatnak.

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: Szekszárdon győzött a TFSE

Kosárlabda
2025.04.13. 20:26

Másodszor is nyert hazai pályán, döntőbe jutott a Sopron Basket a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:13

Kikapott a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében Juhász Dorka csapata

Kosárlabda
2025.04.09. 22:26

A DVTK döntős a női kosár NB I-ben; a Győr 17 pontos hátrányból felállva egyenlített a Sopron ellen

Kosárlabda
2025.04.09. 19:52

A Győr megnyerte a harmadik mérkőzést, bejutott a tavalyi finalista a női kosár NB I elődöntőjébe

Kosárlabda
2025.04.03. 19:48

Drámai végjátékban nyert és jutott elődöntőbe a Pécs a női kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.31. 21:57

A címvédő Diósgyőr könnyedén győzött a Vasas ellen a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.03.29. 19:36

Két negyeddöntős párharcban képzelhető el meglepetés – indul a női kosár NB I rájátszása

Kosárlabda
2025.03.28. 10:22
Ezek is érdekelhetik