Krnjics Szara: Csak magunkkal foglalkozunk

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.03.23. 08:24
A harmadik hely megszerzéséért le kell győznie a veretlen DVTK-t Krnjics Szaráéknak hazai pályán (Fotó: KSC Szekszárd)
Saját kezében van a sorsa a Szekszárdnak – ha legyőzi a veretlen DVTK-t hazai pályán, akkor harmadik helyen zárja a női bajnokság alapszakaszát.

Az utolsó fordulóra is maradtak izgalmak a női kosárlabda-bajnokság alapszakaszában, vagyis még a szombati, 18. játéknap is rengeteg izgalmat tartogat. Az már korábban eldőlt, hogy a veretlen DVTK Hun-Therm első, a Serco Uni Győr második lesz, viszont a harmadik helyért még ádáz csatát vív három klub. A Tarr KSC Szekszárd van a legjobb, de talán legnehezebb helyzetben is, bármennyire is tűnik mindez ellentmondásnak: a csapatnak győznie kell hazai pályán, és övé a harmadik hely, ám a vendég az előző 17 fordulóban minden meccsét megnyerő, már említett Diósgyőr. Az együttes egy hete Győrben esélyesként kapott ki a Magyar Kupa fináléjában a szenzációs napot kifogó Sopron Baskettől, ami nyilván szíven ütötte a piros-fehéreket.

„A hét közben a BEAC-cal játszottunk edzőmeccset, és persze sokat tréningeztünk, de a formánkat nehéz megítélni − mondta a Nemzeti Sportnak Krnjics Szara, a Magyar Kupa négyes döntőjéről lemaradó szekszárdiak szerb-magyar centere, aki többet közt Sopronban is játszott. − Sok időnk volt edzeni és készülni a meccsre, ami nekünk nagyon fontos a helyezésünk szempontjából. Örülünk, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, rengeteg videóelemzést ültünk végig, úgy hiszem, készen állunk a meccsre. A DVTK csapatként nagyon erős, ahhoz, hogy megverjük, elsősorban a védekezésünknek kell jól működnie.”

Ősszel a két csapat egymás elleni mérkőzését a DVTK Arénában a hazaiak 72−64-re megnyerték, akkor csupán egy percig vezetett a Szekszárd. Akik egy esetleges vereség esetén akár az ötödik helyre is visszacsúszhatnak, ha közben a Sopron legyőzi a Győrt és a Pécs is nyer a BEAC ellen… A Sopron harmadik lesz, ha nyer és a KSC kikap, míg a Pécs csak úgy lehet dobogós, ha győz, s mellette a Szekszárd és a Sopron is vereséget szenved.

„Engem nem lepett meg, hogy kikaptak a Soprontól, ez a kupa sajátossága, egy meccsen bármi megtörténhet − utalt a DVTK múlt szombati döntőjére Krnjics. − Szerintem jobbak voltak és megérdemelték az aranyat. Nekünk csak magunkkal kell foglalkoznunk, nem azzal, hogy lelkileg mennyire viselte meg őket a kupadöntő.”

NB I, NŐK, ALAPSZAKASZ
18. (UTOLSÓ) FORDULÓ
18.00 Sopron Basket–Serco Uni Győr
18.00 Tarr KSC Szekszárd–DVTK Hun-Therm
18.00 E.ON ELTE BEAC–NKA Universitas Pécs
18.00 VBW CEKK Cegléd–TFSE-MTK
18.00 BKG-Prima Natura Szigetszentmiklós–Vasas Akadémia

  1. DVTK

17

17

1268–973

34 

1.000 

  2. Győr

17

14

3

1436–1179

31 

0.912 

  3. Szekszárd

17

11

6

1323–1107

28 

0.824 

  4. Sopron

17

11

6

1330–1040

28 

0.824 

  5. Pécs

17

11

6

1305–1133

28 

0.824 

  6. TFSE

17

9

8

1240–1172

26 

0.765 

  7. Vasas

17

5

12

982–1229

22 

0.647 

  8. BEAC

17

5

12

1155–1413

22 

0.647 

  9. Szigetszentmiklós

17

2

15

1043–1351

19 

0.559 

10. Cegléd

17

17

899–1384

17 

0.500 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik