Női kosár NB I: amerikai légiós Szekszárdon

Vágólapra másolva!
2023.11.18. 12:53
null
Kathryn Westbeld érkezik Szekszárdra (Fotó: AFP)
Változtatásra kényszerült centerposzton a női kosárlabda NB I-ben és az Európa-kupában szereplő TARR KSC Szekszárd.

A bajnokságban 3–1-es, az Ek-ban 2–2-es mérleggel rendelkező klub ügyvezetője, Szabó Gergő közölte, Ana Vojtulek sérülése miatt az amerikai Kathryn Westbeld érkezik.

„Horvát centerünk, a hetek óta sérüléssel bajlódó Ana Vojtulek úgy döntött, hogy elkerülhetetlen számára az operáció, így hosszú ideig még harcképtelen lesz. Pótlásáról mindenképpen gondoskodnunk kellett, hogy versenyképesek lehessünk a folytatásban is. Így egy hónapos szerződést kötöttünk Kathryn Westbelddel. Amennyiben mindkét fél elégedett az ezen időszak alatt történtekkel, akkor a kontraktust a szezon végéig meghosszabbítjuk” – fejtette ki.

A 27 éves, 190 centis Westbeld – aki az előző idényben az olasz élvonalbeli Moncalierit erősítette – ebben az idényben még nem játszott tétmeccset, ugyanis a Maccabi Haifa, amelyhez a nyáron szerződött, a háborús helyzet miatt egyetlen találkozót sem vívott az izraeli bajnokságban.

Az amerikai játékos szombaton, a Vasas elleni bajnokin még nem lép pályára.

 

Legfrissebb hírek

Portugál irányítóval erősített a Szekszárd női kosárcsapata

Kosárlabda
2025.07.20. 18:29

Női kosárlabda NB I: hosszabbított a DKKA csapatkapitánya

Kosárlabda
2025.07.14. 12:13

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Női kosárlabda NB I: WNBA-játékos érkezik Miskolcra – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.04. 16:16

Női kosárlabda NB I: Papp Klaudia marad Sopronban

Kosárlabda
2025.07.02. 17:42

Női kosár: nem indul nemzetközi kupában a TFSE-MTK

Kosárlabda
2025.07.02. 17:11
Ezek is érdekelhetik