Férfi kosár NB I: a Falco 103 pontig jutott a Kaposvár ellen, gálázott a Körmend

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.14. 20:20
null
A Falco alaposan megszórta a somogyiakat (Fotó: Cseh Gábor/Vas Népe)
Kiváló első három negyedének köszönhetően az Alba-Arconic Fehérvár legyőzte az Oroszlányt a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. Az ezzel egy időben rendezett meccsen a Budapest Honvéd hazai pályán múlta felül a Szedeákot.

Hiába dobtak ijesztően jól az oroszlányi légiósok – Gholston 33, Riddley 20 pontig jutott –, a 29 pontot jegyző Vojvoda Dávid vezette fehérváriak simán behúzták az első három negyedet, így hiába nyerte a záró játékrészt hét ponttal az OSE, így is tízpontos vereséget szenvedett.

A Honvéd a simán megnyert első két negyed után 20 pontos verést kapott a harmadik játékrészben, így a Szedeák az egyenlítésért támadhatott a záró felvonásban. Kiélezett csatát láthattak a Ludovika Arénába kilátogató nézők, s a hazaiak végül ötpontos sikert könyvelhettek el.

A játéknap harmadik meccsén a Körmend hazai pályán erődemonstrációt tartott a Sopron ellen, amely egyik negyedben sem tudott hozzászólni a meccs alakulásához. A vége 93–54 lett, 39 pontos mélyütésbe szaladt bele a kék mezes Sopron.

Az utolsó szombati találkozón mindössze egy negyeden át volt meccsben a Kaposvár Szombathelyen, a Falco a második és a harmadik játékrészben legyalulta ellenfelét a parkettről, s 33 pontos előnnyel fordult rá a záró tíz percre. Ebben a szakaszban kozmetikázott az eredményen a Kaposvár, de a címvédő így is eljutott 103 pontig, s igazolta a két csapat közötti minőségbeli különbséget.

KOSÁRLABDA
FÉRFI NB I
Arconic-Alba Fehérvár
–MVW-OSE Lions 90–80 (30–22, 23–19, 22–17, 15–22)
Székesfehérvár, 2000 néző. V: Benczur, Tőzsér, Nyilas.
FEHÉRVÁR: CHAMBERS 9, Kass, BARNETT 14/12, DICKEY 14, Philmore 9/6. Csere: VOJVODA 29/15, Takács Martin, Balogh M. 6, Martin 4, Takács Milán 5, Góbi M. Edző: Alejandro Zubillaga
OROSZLÁNY : RIDDLEY 20/3, Szabadfi, GHOLSTON 33/18, Thomas 8, Polutak 6. Csere: Ruják, Hollis-Jefferson 4, Balsay 4, Gáspár, Illés 5/3, Árva-File, Werner. Edző: Simon Petrov
Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–4. 5. p.: 11–7. 8. p.: 20–17. 12. p.: 33–22. 15. p.: 39–28. 18. p.: 50–31. 22. p.: 60–46. 25. p.: 62–53. 28. p.: 69–58. 32. p.: 78–62. 35. p.: 80–64. 38. p.: 83–68. Kipontozódott: Polutak (28. p.), Szabadfi (37. p.), Philmore (38. p.), Balsay (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Alejandro Zubillaga: – Az első félidőben mind támadásban, mind védekezésben nagyon jó teljesítményt nyújtott a csapat. A szünet után is kontrolláltuk a játékot, a negyedik negyedre a célunk az volt, hogy megtartsuk a különbséget, de ebben még fejlődnünk kell.
Simon Petrov: – Nagyon kemény, fizikai mérkőzés volt. Jó úton haladunk, jó mentalitással jó kosárlabdát játszottunk, ami a jövőre nézve nagyon fontos, mert ebből tudunk építkezni és meccseket nyerni a következő fordulókban.

Budapesti Honvéd Sportegyesület–SZTE-Szedeák 92–87 (37–20, 20–13, 13–33, 22–21)
Ludovika Aréna, 550 néző.V:Földházi, Söjtöry, Pozsonyi.
HONVÉD: DJOKOVICS 17/15, Reizinger 8, Bazsó 3, HENRY 24/3, Peringer 2. Csere: FILIPOVICS 11, Kopácsi 3/3, I. BROWN 17/3, Hajdu P. 7/3. Edző: Zlatko Jovanovics
SZEGED: WOOLRIDGE 20, Balogh Sz. 8, LOCKE 15/9, Bognár K. 11, LAKE 17. Csere: Zsiros P. 11/9, Mucza 5, Cohill, Polányi. Edző: Nikola Lazics
Az eredmény alakulása. 3. perc: 13–4. 7. p.: 21–15. 12. p.: 43–23. 16. p.: 49–27. 19. p.: 55–30. 23. p.: 61–44. 27. p.: 63–56. 33. p.: 78–68. 38. p.: 88–78. Kipontozódott: Djokovics (40. p.), Mucza (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Zlatko Jovanovics: – Ha ránézünk a statisztikára, azt látjuk, hogy harminckilenc percig vezettünk, ez sokat elárul a meccsről. Ezúttal is volt problémánk a harmadik negyedben, de örülök, hogy a negyedikben fel tudtunk állni. Úgy gondolom, megérdemelten nyertünk.
Nikola Lazics: – Nagyon nehéz most okosat mondani, mert két teljesen ellentétes félidőt játszottunk. A Honvéd már az első negyedben harminchét pontot dobott, aztán az egész második félidőben harmincötöt. Tudtuk, hogy ellenfelünk agresszívan, nagy energiával lép majd pályára, ez nekem nagyon tetszik.

Egis Körmend–Sopron KC 93–56(26–18, 25–11, 24–12, 18–15)
Körmend, 1900 néző. V: Praksch, Nagy V., Minár.
KÖRMEND: COOK 18/9, Takács, 11, Djogo 13/6, TOLBERT 13/3, CARTER 14/3. Csere: Durázi 2, Kiss M. 3/3, Doktor 9/3, Schmera 8/3. Nagy P. 2, Geröly. Edző: Kocsis Tamás
SOPRON: NICHOLS 12, Meszlényi, Griffin 8/3, Da Silva 8, BANYARD 10. Csere: Csendes 5/3, Molnár 4, Archibald 7/3, Sitku 2, Fazekas, Scholl. Edző: Bors Miklós
Az eredmény alakulása. 4. perc: 9–8. 7. p.: 21–12. 12. p.: 30–20. 15. p.: 42–24. 18. p.: 44–27. 23. p.: 60–31. 27. p.: 74–35. 33. p.: 77–46. 37. p.: 87–50
MESTERMÉRLEG
Kocsis Tamás: – Elsősorban a remek védekezésünknek köszönhetjük a fölényes győzelmet. Alaposan felkészültünk az ellenfél játékából, fontos volt, hogy a jó kinti dobóikat semlegesítsük, ami sikerült is. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy örömöt tudjunk szerezni a szurkolóinknak.
Bors Miklós: – Nagyon jól játszó Körmend volt az ellenfelünk, agresszíven védekezett, játékosai nagyon jól dobtak, és a palánk alatti csatákat is többnyire megnyerték. Mi gyenge napot fogtunk ki, rossz dobópozíciókat választottunk, és az önbizalmunkat is elveszítettük.

Falco KC Szombathely–Kometa Kaposvári KK 103–66 (23–20, 25–14, 30–11, 25–21)
Szombathely, 3100 néző. V: Győrffy, Balogh Gy., Szilágyi.
SZOMBATHELY: POT 16/6, Tanoh Dez 7, Benke 3/3, Tiby 10/6, Keller Á. 4. Csere: PONGÓ MARCELL 12/6, Kovács B. 7/3, PERL 15, Barac 4, Jordano 8/6, KRIVACSEVICS 17, Verasztó. Edző: Milos Konakov
KAPOSVÁR: D. Jackson 4, Abell 14/3, Paár 8/3, Fazekas 6, KOPRIVICA 22. Csere: Antalics, Puska 3/3, Halmai 2, Krnjajski 1, Bogdán 2, Szőke 4, Hajduk. Edző: Váradi Kornél
Az eredmény alakulása. 3. perc: 9–6. 6. p.: 17–12. 13. p.: 28–24. 17. p.: 37–26. 22. p.: 51–38. 26. p.: 66–40. 33. p.: 79–51. 38. p.: 95–61. Kipontozódott: Pongó Marcell (39. p.), Tanoh Dez (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Milos Konakov: – Nagyon jól kezdtük a meccset fizikailag védekezésben, ami megadta a ritmust a támadásunkhoz. Ezt a ritmust onnantól kezdve tudtuk tartani, mindenki, aki pályára lépett, nagy elánnal, odaadással vetette bele magát a munkába, aminek meg is lett az eredménye.
Váradi Kornél: – Jól kezdtük a meccset, addig elégedett voltam, amíg tudtam rotálni. A bajnoki címvédő Falco nagyon jól tartotta a saját ritmusát, amire nem tudtunk reagálni, bárki, aki bejött a kispadról, hozzátett a játékához. Dolgozunk tovább, nem szabad összeesnünk, megvan a karaktere a csapatomnak.

AZ ÁLLÁS
1. Szombathely 3 3 296–230 1.000 6
2. Körmend 3 3 253–189 1.000 6
3. Fehérvár 3 3 264–240 1.000 6
4. Szolnok 3 3 226–206 1.000 6
5. Oroszlány 3 2 1 274–228 0.833 5
6. Kecskemét 2 1 1 154–159 0.750 3
7. Szeged 3 1 2 282–287 0.667 4
8. Honvéd 3 1 2 226–240 0.667 4
9. Debrecen 3 1 2 204–224 0.667 4
10. Pécs 3 1 2 254–286 0.667 4
11. Kaposvár 3 1 2 231–263 0.667 4
12. Paks 3 3 209–235 0.500 3
13. Zalaegerszeg 2 2 172–211 0.500 2
14. Sopron 3 3 209–256 0.500 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik