Férfi kosár Euroliga: a gyatra első negyed lett Hangáék veszte Bolognában – videók

Vágólapra másolva!
2023.10.20. 23:29
null
Bolognában is kikapott a Zvezda (Fotó: kkcrvenazvezda.rs)
Hanga Ádám együttese, a Crvena zvezda a Virtus Bologna otthonában szenvedett vereséget a férfi kosárlabda Euroliga pénteki játéknapján. Az eddig hibátlan Valencia kikapott Törökországban, a Monaco simán megverte az Alba Berlint, míg a Barcelona kiütötte a Bayern Münchent.

A 37 éves Marco Belinelli triplájával indította az estét a bolognai együttes, majd fokozatosan elhúzott ellenfelétől, amely helyenként több percig sem tudott betalálni a hazai kosárba. Hanga Ádám az első negyed utolsó percében talált be először 15 pontos hátrányban, s a játékrész végére 11 ponttal vezetett az olasz csapat. A második negyedben megmaradt a különbség a két csapat között, pozitívum, hogy Hanga további öt pontot süllyesztett el a bolognai kosárban.

A nagyszünet után elkezdett faragni hátrányából a Cz, s a záró játékrésznek már hétegységnyi hátrányból vágott neki. A belgrádi együttes egy adott ponton már csak három pontra volt az egyenlítéstől, de a Virtus összekapta magát a hajrában és behúzta a találkozót. Hanga Ádám 19 percet töltött a parketten, s 11 ponttal, öt lepattanóval és egy assziszttal zárta az összecsapást.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANADOLU EFES–VALENCIA 77–73

Az eddig minden mérkőzését megnyerő Valencia hiába vezetett a szünetben, nem tudta legyűrni az Anadolu Efest, amely a harmadik negyedben ellenállhatatlan volt és Shane Larkin 15 pontjával alapozta meg győzelmét.



MONACO–ALBA BERLIN 86–75

A szerdán még a Crvena zvezdát legyűrő Monaco lendületben maradt és az Alba Berlint is térdre kényszerítette. A majdnem kilenc perces pont nélküli időszak után még a németek szereztek vezetést, de pár perc múlva már a hercegségbelieknél volt az előny, akik nem engedték ki azt a kezükből.


BARCELONA–BAYERN MÜNCHEN 98–59

A Barcelona nem sok esélyt adott a Bayern Münchennek, a szünetben már 16 ponttal vezetett, s végül 39 pontos vereséget mért a bajor gárdára.

PANATHINAIKOSZ–MACCABI 81–86

Sokáig vezetett a Panathinaikosz otthonában a Maccabi Tel-Aviv, de a görögök alaposan belehúztak a második félidőben, s hosszabbításra mentették a találkozót. A ráadásban viszont már elfogyott az athéni lendület, s ötpontos izraeli győzelem született.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 4. FORDULÓ
Monaco (francia)
–Alba Berlin (német) 86–75 (18–16, 29–24, 20–16, 19–19)
Anadolu Efes (török)–Pamesa Valencia (spanyol) 77–73 (18–15, 20–25, 19–13)
Panathinaikosz (görög)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 81–86 (15–20, 9–19, 25–18, 23–15, 9–14) – hosszabbítás után
Barcelona (spanyol)–Bayern München 98–59 (27–11, 16–16, 27–13, 28–19)
Virtus Bologna (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 85–79 (26–15, 18–18, 18–22, 23–24)

Legfrissebb hírek

A Fenerbahce nyerte az isztambuli derbit a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
18 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
2025.10.23. 23:29

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28
Ezek is érdekelhetik