WNBA: hátrányba került Határ Bernadett csapata az elődöntőben

Vágólapra másolva!
2023.09.30. 09:11
null
A korábban Sopronban is játszó Courtney Vandersloottal felálló New York Liberty legyőzte Határ Bernadett csapatát (Fotó: Getty Images)
Határ Bernadett csapata, a Connecticut Sun 92–81-re kikapott otthon a New York Libertytől az észak-amerikai profi női kosárlabdaliga (WNBA) elődöntőjében, így a vendégek 2-1-re vezetnek a párharcban.

A pénteki találkozó gyakorlatilag már az első negyedben eldőlt, a vendégek ugyanis 37 pontot szerezve több mint húsz ponttal elhúztak. Ugyan a folytatásban már a Sun játszott némi fölényben, ez már csak arra volt elegendő, hogy némileg faragjon hátrányából, a győzelem megszerzésére nem volt esélye.

A Connecticutban nyolc játékos lépett pályára, a magyar válogatott center ezúttal sem volt köztük. A riválisnál a korábban a magyar válogatottban is pályára lépő Courtney Vandersloot 12 pontot szerzett, és volt hét asszisztja is.

Az egyik csapat harmadik sikeréig tartó párharc magyar idő szerint hétfőn hajnalban, Connecticutban folytatódik.

Határék az előző körben a Juhász Dorkával felálló Minnesota Lynx együttesét ejtették ki.

Legfrissebb hírek

Női kosár: Jelena Brooks újabb egy évre aláírt Sopronban

Kosárlabda
2025.06.20. 17:22

Női kosár: Lelik Réka marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.20. 16:16

Kiss Virág távozik a győri kosárcsapattól

Kosárlabda
2025.06.20. 11:27

Juhász Dorka: A kihívás miatt választottam a Galatasarayt

Kosárlabda
2025.06.18. 07:36

Juhász Dorka Sallai Roland klubtársa lesz – hivatalos

Kosárlabda
2025.06.16. 20:19

Női kosár NB I: Miklós Melinda marad Miskolcon

Kosárlabda
2025.06.10. 15:31

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: Jakab Máté nagyon büszke; Csirke Ferenc óriási fegyvertényről beszélt

Kosárlabda
2025.06.08. 21:45

Juhász Dorka távozik az olasz bajnok Schio kosárlabdacsapatától

Kosárlabda
2025.06.06. 16:08
Ezek is érdekelhetik