Női kosár: Kellett a környezetváltozás – Wentzel Nóra

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.08.02. 12:14
null
Wentler Nórának kellett a környezetváltozás, Lengyelországban pedig kulcsszerep vár rá (Fotó: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
A hét pécsi év után a lengyel élvonal legutóbbi bronzérmeséhez, az Enea Gorzówba szerződő Wentzel Nóra régóta érezte, váltania kell, s új együttesével kapcsolatban biztosra ment.

 

– Mikor döntött úgy, hogy kipróbálja magát másik országban is?
– Már régóta foglalkoztatott a gondolat, mindig is úgy éreztem, szeretnék külföldön is játszani – válaszolta a Nemzeti Sportnak a 22 éves Wentzel Nóra, az NKA Universitas PEAC korábbi hátvédje, aki egy évre a lengyel Enea Gorzów csapatába szerződött. – Már tavaly is fontolgattam, hogy légiósnak állok, de nem éreztem magam késznek rá.

– Idén igen?
– Ahogyan közeledtünk az idény végéhez, egyre jobban erősödött bennem az érzés, hogy a nyártól megpróbálom.

– A pécsi folytatás szóba sem jött?
– Nem, mindenképpen váltani akartam. Hét évet töltöttem az együttesben, tizenhat évesen már az NB I-ben játszottam, kellett a környezetváltozás.

– Miért éppen a Gorzówot választotta?
– Amikor a lengyelek megkerestek, nagyon megörültem, mert ez a klub pontosan beleillett az elképzeléseimbe. Stabil, a bajnokságban általában az első három közt végző együttesről beszélünk, amely az Európa-kupában is indul, s nem mellékesen a lengyel élvonal is erős.

– Milyen szerepet szánnak önnek?
– Fontos volt, hogy kulcsjátékos legyek, sokat játsszak, hiszen még fiatal vagyok, minél több rutint szeretnék szerezni. Persze érdeklődtem a Gorzówról, s a csapat korábbi francia játékosa, Zoé Wadoux, akivel a korosztályos tornákról ismerjük egymást és régóta barátok vagyunk, beszámolt nekem a családias légkörről, a szervezettségről, a városról. Szóval nem ugrom az ismeretlenbe. Szeptember másodikán utazom, nagyon várom.

– A felnőttválogatottnak is tagja volt, végül a Szlovéniában negyedik helyen végző együttes tizenkettes keretébe nem került be.
– Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy rettenetesen szomorú és csalódott voltam, de nem lepődtem meg a szövetségi kapitány döntésén, a lelkem mélyén számítottam is rá. Gyorsan túltettem magam a történteken, szurkoltam a lányoknak, akik nagyszerű eredményt értek el, s azzal vigasztalódtam, Kínába mehetek az egyetemi világjátékokon részt vevő csapattal. Sokat dolgoztunk Magyar Bianka szövetségi edző irányításával, szerintem jó a csapat. Már csak a helyszín miatt is izgalmas egy ilyen rendezvény, és biztos nagy élménnyel térünk haza mindannyian.

Wentzel Nóra statisztikái a 2022–2023-as idényben a PEAC-ban
A 22 éves hátvéd/bedobó az alapszakasz 22 mérkőzésén 26.4 percet játszott átlagban, ezalatt 10.5 pontot, 3.1 lepattanót és 2.1 gólpasszt jegyzett. A rájátszásban hat találkozón szerepelt, ezeken 24.2 perc alatt 9.5 pontot, 2.5 lepattanót és 1.8 gólpasszt átlagolt. Ami a nemzetközi porondot illeti, az Európa-kupában tíz összecsapáson 29.5 perc alatt 11.8 pont, 3.1 lepattanó és 1.9 gólpassz volt az átlaga.

 

Legfrissebb hírek

Egyetemi világjátékok: három éremmel gazdagodott a magyar csapat

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:01

Sorsoltak a női kosár Ek-ban: jó helyre került a Pécs

Kosárlabda
2025.07.23. 12:03

Női kosárlabda NB I: horvát irányítóval erősített a bajnok Sopron

Kosárlabda
2025.07.11. 16:24

A Pécs főtáblás, a Szekszárd selejtez a női kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
2025.07.09. 14:47

Aho Tyra hosszabbított a DVTK-val

Kosárlabda
2025.07.08. 14:05

Fegyverneky Zsófia: Sikerült egyben tartani a bajnokcsapat gerincét

Kosárlabda
2025.07.08. 10:48

Jelena Brooks: Ha rá tudok állni a lábamra, akkor játszom

Kosárlabda
2025.07.06. 12:17

Nem indul nemzetközi kupában a Győr női kosárlabdacsapata

Kosárlabda
2025.07.01. 11:16
Ezek is érdekelhetik