Kosárlabda: multinál fog dolgozni a korábbi soproni játékos

„Nagy meglepetés volt a második hely a kupában, és jó visszagondolni az előző idényben elért, tizenhárom bajnoki meccsen át tartó győzelmi szériára is, amely nem mindennapi tett a klub történetében. Némi hiányérzetem van, jó lett volna, ha idén vagy tavaly sikerül bajnoki érmet szereznünk, de így alakult, nagyon boldogan tekintek vissza a Sopronban töltött tizenkét évemre!”     – taglalta Takács.

A visszavonulás után lehetőség adódik az összegzésre, ezzel kapcsolatban kérdeztük is Takács Norbertet a kedvenc edzőjéről, játékostársáról és a legjobb kosárlabdázóról, akivel valaha egy csapatban szerepelt.

„A kedvenc edzőm Kosztasz Flevara­kisz, vele voltam a legnagyobb összhangban     – utalt az SKC korábbi görög mesterére az exbedobó.    – Három éve, amikor a Covid19 miatt törölték az idényt, elgondolkoztam rajta, hogy abbahagyom a kosárlabdát. Nagyon sokat beszéltünk telefonon Kosztasszal, és meggyőzött azzal, hogy még számít rám. Nagyon jó volt az összhang a csapatkapitány és az edző között, néha közös döntést is hoztunk, kikérte a véleményemet, éreztette, hogy fontos vagyok, még a legutóbbi évadban is, amikor a perceim nem ezt mutatták – a rájátszásban aztán ugyanakkora szerepet kaptam, mint az előző idényekben. A kedvenc csapattársam Vesztergom Zsolti volt, a mai napig jó barátságban vagyunk, ő a kislányom keresztapukája, a két együtt töltött évünk nagyon összekovácsolt minket. A legjobb játékosnak, akivel együtt játszottam, a soproni hőst, Milos Boriszovot mondanám, az ő itt töltött első másfél évadában volt a legeredményesebb a csapatunk. Vele is jó kapcsolatot ápoltam, ellenfelekként is társalogtunk a meccsek előtt.”

Takács Norbert arról is beszélt, nagyon ritkán történt meg, hogy kevés néző előtt játszották volna a meccseiket, javarészt telt ház előtt kosárlabdázhattak, leszámítva a gárda néhány hullámvölgyét. Sohasem foglalkoztatta az a kettősség, hogy a férficsapat találkozói több érdeklődőt vonzottak, mint a női csapatéi, ugyanakkor örömét lelte abban, hogy a rengeteg drukker – 2000 ember – gyakran átlendítette őket a holtpontokon.

Ami kimaradt hősünk életéből, az a felnőttválogatottság...

„A korosztályos nemzeti csapatokat végigjártam, és nyilván volt bennem vágy, hogy bekerüljek a felnőttválogatottba is – de mindennek megvan az oka... Legalább a nyarakat nemcsak edzőtáborokban töltöttem, hanem jutott idő a kikapcsolódásra is, talán ennek is köszönhető, hogy igazán súlyos sérülés nem sújtott pályafutásom során”     – így Takács.

Megkérdeztük a pályafutása alatt sok kulcsfontosságú triplát jegyző játékostól, miként tervezi a civil életét. Elárulta, már talált állást, július végén Ausztriában egy multinacionális cég logisztikai részlegén kezd dolgozni. Korábban elvégzett egy kétéves logisztikai képzést, németül is tanult, folyamatosan készült a kosárlabda utáni életére. Most nagyon élvezi, hogy a mindennapjai mentesek a kosárlabdától, de könnyen el tudja képzelni, hogy valamikor hiányozni kezd neki a labda.