Férfi kosár: fiatalos lendület jellemzi majd a Sopront

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.07.07. 10:05
null
Izgatottan várja Bors Miklós vezetőedzői bevetését, mert tudja, ez nagy felelősséggel jár (Fotó: sakc.hu)
A legutóbbi idényben a férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjéig jutó Sopron KC új vezetőedzője, Bors Miklós is a rájátszásba jutást tűzi ki célul, de most a korábbinál nehezebb feladat lesz elérni.

 

– Irányította már néhány meccsen vezetőedzőként az SKC-t, de ez most más lesz. Izgatott a megbízatása miatt?
– Izgatott, mert nagy felelősséggel jár, és nagyon nagy kihívás lesz – válaszolta a Nemzeti Sportnak Bors Miklós, a legutóbbi élvonalbeli bajnokságot nyolcadikként záró, a Magyar Kupában döntős Sopron KC új vezetőedzője. – Teljesen új csapatot kell építeni, gőzerővel, éjt nappallá téve dolgozunk. Várom az idénykezdést, nagy megtiszteltetés a megbízatás.

– Sokat tanult Kosztasz Flevarakisztól?
– Jelentős mértékben alakította át a kosárlabdáról alkotott elképzelésemet. Keveseknek adatik meg, hogy hozzá hasonlóan magas szintet képviselő edzővel dolgozzon együtt, akinek mindig nagyok voltak a szakmai elvárásai, és én sem szeretném alacsonyabbra tenni a lécet. Csaknem négy évet töltöttünk együtt Sopronban, mintául szolgált, ahogyan felépítette és irányította a csapatot, sokat tanultam tőle taktikai és pedagógiai téren is.

– Örül, hogy Baksa Szabolccsal dolgozhat együtt a következő évadban?
– Szabi nagyon motivált fiatal edző, aki kipróbálta magát az élvonalban a Honvéddal, és sikeresen zárta a legutóbbi évadot, bent tartotta a csapatot. A meglátásaival biztosan nagy segítségére lesz az együttesnek és nekem is.

– Mi lehet a cél a következő idényben? A kupadöntővel magasra tették a lécet.
– Azt szoktam mondani az utóbbi években, hogy a cél a rájátszásba jutás, ezúttal sincs másként, viszont most lesz a legnehezebb, ugyanis nagyon fiatal gárda épül. A tanulás tempója, vagyis az ifjú játékosok milyen gyorsan szokják meg a szerepüket, nagy mértékben befolyásolja az eredményességünket. Szerethető csapatot igyekszünk kialakítani, fontos, hogy minél több szurkoló buzdítsa a csapatot, ez minden esztendőben nagy fegyverünk volt.

– Elégedett a keret magyar magjával? Ez mindig kardinális kérdés a honi bajnokságban.
– Miénk lesz az egyik legalacsonyabb átlagéletkorú magyar mag a mezőnyben tele rendkívül ambiciózus, motivált játékosokkal. Ezt a fiatalos lendületet szeretnénk a pályára vinni, és ahogy említettem, nagy hangsúlyt kap a tanulás sebessége. Sopron mindig híres volt arról, hogy befogadja a játékosokat, akik a klub kötelékébe tartoznak, hosszú távra tervezhetnek. Ha valaki meghálálja a bizalmat, nagy lehetőség előtt áll ebben a kosárlabda-központú városban.

– Mi lesz a sorsa Valerio-Bodon Vincentnek?
– Július nyolcadikán játssza az első mérkőzését a Boston Celtics színeiben az NBA nyári ligájában, július tizenkilencedike környékén dőlhet el, hogy mi lesz a következő lépés a karrierjében.

– Xavier Pollard bizonyított Kecskeméten, azt várják tőle, hogy vezére legyen a csapatnak?
– Igen, elmondtam neki, hogy vezérszerepet szánunk neki, segítenie kell a tapasztalatlanabb játékosoknak és irányítani a csapatot. Abszolút alkalmas a feladatra, megvan a bizalom iránta, a beszélgetésünk során szimpatikus volt, egyetértett az elképzeléseinkkel, és várja a közös munkát.

– Hány légiós érkezik még?
– A vezetőség javaslatára négy külföldi játékossal számolunk a megszokott öttel szemben, ez független attól, nálunk marad-e Valerio-Bodon. Ötös poszton meghatározó hazai játékosunk van Molnár Marci személyében, mellé keresünk dinamikusan védekező légióst, akivel egymást kiegészítve tudnak dominálni a palánk alatt, és kontrollálják a lepattanózást, ami jellemzett minket az előző idényekben is. Négyes posztra atletikus, távolról jól dobó, veszélyes kosarast keresünk, aki hasonlít Milos Boriszovra, de ilyen kaliberű játékost nehéz találni a piacon. Mezőnyposztra ponterős, a labdával jól bánó légióst szerződtetnénk.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: a Honvéd, a Szeged és az Oroszlány győzelmével ért véget az alsóházi rájátszás

Kosárlabda
2025.05.24. 20:27

Hiába dobott 108 pontot, a PVSK kiesett a férfi kosárlabda NB I-ből

Kosárlabda
2025.05.21. 20:15

Hosszabbítás után egyenlített a ZTE a bronzcsatában; a Sopron végzett a 7. helyen a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.20. 20:17

Egyenlített a Sopron ellen a Fehérvár, ötödik a DEAC a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.18. 18:37

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a DEAC és a Sopron

Kosárlabda
2025.05.14. 20:09

A Körmend játszik az ötödik helyért a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.10. 20:48

Előnyben a DEAC és a Körmend a legjobb négyről lecsúszott csapatok párharcaiban

Kosárlabda
2025.05.02. 19:54

A Szolnokot is simán legyőzte, a Falco veretlenül nyerte meg az alapszakaszt a kosár NB I-ben

Kosárlabda
2025.04.12. 20:21
Ezek is érdekelhetik