Női kosár Eb: megint több mint 40 ponttal nyertek a belgák

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.16. 19:19
null
Emma Meesseman két meccsen már 47 pontnál jár az Európa-bajnokságon, a belgák pedig két kiütéses győzelemnél (Fotó: AFP)
Az Izrael elleni 108–59-es győzelme után Csehországot is jelentős különbséggel, 84–41-re győzte le a belga női kosárlabda-válogatott a szlovén–izraeli közös rendezésű Európa-bajnokság B-csoportjának második fordulójában, Tel-Avivban.

 

A belgák legjobbja a csehek ellen isEmma Meesseman volt, aki csütörtökön 23 pontig, öt lepattanóig és négy asszisztig jutott, most pedig dupla duplázott 24 ponttal, 11 lepattanóval és hat assziszttal.

A csoport másik meccse is egyoldalú volt, hiszen az olaszok az első játékrészben 12 ponttal léptek meg Izraeltől és a folytatásban sem csökkent az előnyük, végül 20 ponttal, 88–68-ra nyertek.

Az A-csoport második körében az Eb-t Montenegró elleni vereséggel kezdő görögök szoros első félidő után állva hagyták a letteket és a harmadik negyedet 11 ponttal nyerték, aminek köszönhetően 73–65-ös győzelmet arattak.

A spanyolok az első két negyedben magabiztos előnyt szereztek Montenegró ellen (42–29), de a harmadikat utóbbi 12 ponttal megnyerve egy pontra felzárkózott. Fordítani viszont már nem tudott, hiszen a spanyolok a záró felvonásban mindössze hat (!) pontot engedtek a montenegróiaknak, akik 26-ot kaptak is, így sima, 78–57-es vereséget szenvedtek.

A C jelű négyesben Franciaország jól kezdett Nagy-Britannia ellen, s első negyedbeli nyolcpontos előnye után ha szoros csatában is, de 63–57-re felülkerekedett. A kvartett másik meccsén a házigazda szlovénok a második mérkőzésüket is elveszítették: szoros küzdelemben Németország jobb hajrájának köszönhetően nyert 66–62-re.

KOSÁRLABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG

CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

Görögország–Lettország 73–65 (13–17, 19–17, 24–13, 17–18)
Spanyolország–Montenegró 78–57 (19–14, 23–15, 10–22, 26–6)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1.Spanyolország
21
1141–124
3
2.Görögország2
1
1
142–139
3
3.Lettország2
1
1
132–136 3
4.Montenegró211
131–147 3

B-CSOPORT
Csehország–Belgium 41–84 (11–20, 15–19, 7–25, 8–20)
Izrael–Olaszország 68–88 (18–30, 13–17, 14–20, 23–21)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1.Belgium
220
192–1004
2.Csehország21
1
102–142 3
3.Olaszország21
1
146–129 3
4.Izrael20
2
127–196 2

C-CSOPORT
Franciaország–Nagy-Britannia 63–57 (19–11, 10–13, 15–11, 19–22)
Szlovénia–Németország 62–66 (17–14, 13–18, 15–10, 17–24)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1.Franciaország2
2
0
121–1074
2.Nagy-Britannia21
1
133–134 3
3.Németország21
1
116–120 3
4.Szlovénia20
2
133–142 2

KÉSŐBB
D-CSOPORT
20.45:
Szerbia–Szlovákia (Tv: M4 Sport)

KORÁBBAN
Magyarország–Törökország 68–69 (18–13, 16–13, 17–16, 17–27)
A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1.Törökország
2
1
1
132–1393
2.Magyarország21
1
157–1363
3.
Szerbia1
1
0
71–63 2
4.
Szlovákia1
0
1
67–89 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik