Kosárlabda: ismét a Barcával találkozik a döntőben Hanga Ádám csapata

Vágólapra másolva!
2023.06.14. 10:31
null
Korábbi csapata ellen játssza a spanyol bajnoki döntőt Hanga Ádám (Fotó: Getty Images)
Hanga Ádám csapata, a Real Madrid ezúttal is a Barcelonával találkozik a spanyol kosárlabda-bajnokság döntőjében, miután a katalán együttes kedden 3–1-es összesítéssel búcsúztatta az Unicaja Málagát.

Az ACB Liga honlapja szerint a Barcelona az elődöntő negyedik mérkőzésén 87–75-re győzte le a Málagát, így a tavalyi évhez hasonlóan ismét El Clásicót rendeznek a fináléban, mivel az Euroliga-győztes Real Madrid már hétfőn biztosította helyét a döntőben.

Tavaly a Real Madrid lett az aranyérmes, 36. bajnoki címét megszerezve. A madridi csapat 2012 óta csak egyszer, 2020-ban nem játszott döntőt a spanyol élvonalban. Hanga Ádám mindkét együttes színeiben ünnepelhetett már spanyol bajnoki címet – tavaly a Real Madriddal, két évvel ezelőtt a Barcelonával.

Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc első mérkőzésére péntek este kerül sor Barcelonában.

A két csapat a mostani idényben eddig hatszor találkozott egymással: a bajnokságban mindkétszer az alapszakasz-győztes katalánok nyertek, a szeptemberi Szuperkupát hosszabbításos meccsen a Real hódította el, míg az Euroliga alapszakaszában mindkét együttes egyszer-egyszer győzött, az elődöntőben aztán Hangáék bizonyultak jobbnak.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid nyerte meg az el Clásicót a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.02.27. 23:26

A Fenerbahce simán nyert a Real Madrid ellen az Euroligában

Kosárlabda
2025.02.06. 23:41

100 pontig jutott a Barcelona az Euroligában

Kosárlabda
2025.02.05. 23:16

Hanga Ádám: Már nem tudok eleget adni a válogatottnak

Kosárlabda
2025.01.22. 17:10

Kosárlabda: Hanga Ádám visszavonul a magyar válogatottól

Kosárlabda
2025.01.22. 11:50

Hanga Ádám nélkül a mieink Izland ellen – megvan a keret az Eb-selejtezőkre

Kosárlabda
2025.01.10. 15:32

A családra és a döntéseire a legbüszkébb – interjú Magyarország legjobb kosárlabdázójával, Hanga Ádámmal

Képes Sport
2024.12.21. 11:00

Szoros meccsen kapott ki a Real Madrid és a Barcelona az Euroligában

Kosárlabda
2024.12.04. 00:46
Ezek is érdekelhetik