Férfi kosár: Hangáék nyertek, döntősök a spanyol ligában

Vágólapra másolva!
2023.06.12. 22:58
null
Hanga Ádám hat pontot dobott (Fotó: Getty Images)
A spanyol férfi kosárlabda-bajnokság (ACB) elődöntőjében a Real Madrid 94–73-ra legyőzte idegenben a Badalonát, ezzel 3–1-re megnyerte a párharcot, s bejutott a döntőbe.

 

A spanyol kosárlabdaliga szabályzata szerint az elődöntőket úgy játsszák az egyik fél harmadik nyert meccséig, hogy az alapszakaszban jobb eredmény elérő együttes játszhat többször hazai parketten. Az első két mérkőzést így Madridban játszották, a harmadik és negyedik találkozót Badalonában. Ha nem dőlt volna el a csata hétfőn, akkor az ötödik meccset ismét Madridban rendezték volna meg.

A párharc első menetét meglepetésre a Badalona nyerte meg, de utána Hanga Ádámék egyenlítettek, majd „visszabrékelve” 2–1 már ők vezettek. Ezért a hétfői összecsapáson a Real Madrid újabb sikerrel lezárhatta a párharcot Badalonában.

Az első negyed és még a második is viszonylag szorosan alakult, de a meccs második felében a madridiak elhúztak, és már nem is nagyon néztek vissza. A Real Madrid végül 21 pontos különbséggel nyert, s lezárva a párharcot bejutott a spanyol bajnokság döntőjébe. Hanga Ádám 15 percet játszott, és hat pontot dobott.

A másik ágon a Barcelona 2–1-re vezet az Unicaja ellen, itt a negyedik meccset kedden rendezik meg.

KOSÁRLABDA
SPANYOL BAJNOKSÁG, RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
Badalona–Real Madrid 73–94
(17–17, 18–21, 14–25, 24–31)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1, a Real Madrid javára

Legfrissebb hírek

Mbappé mesterhármasával odahaza is győzött a Real Madrid, és kiütötte a BL-ből a Cityt

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:00

Vinícius Júnior ügynökei elkezdték a tárgyalásokat a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.02.07. 17:54

Hanga Ádám: Már nem tudok eleget adni a válogatottnak

Kosárlabda
2025.01.22. 17:10

Kosárlabda: Hanga Ádám visszavonul a magyar válogatottól

Kosárlabda
2025.01.22. 11:50

Búcsút mondhat Daviesnek a Real, marad Münchenben a sztárvédő – sajtóhír

Minden más foci
2025.01.21. 13:42

Hanga Ádám nélkül a mieink Izland ellen – megvan a keret az Eb-selejtezőkre

Kosárlabda
2025.01.10. 15:32

A családra és a döntéseire a legbüszkébb – interjú Magyarország legjobb kosárlabdázójával, Hanga Ádámmal

Képes Sport
2024.12.21. 11:00

Real Madrid: még az idén összeül a vezérkar Ancelottival

Spanyol labdarúgás
2024.12.16. 17:09
Ezek is érdekelhetik