Kosárlabda 3x3-as vb: másodszor is szoros csatában vesztett a férfiválogatott

Vágólapra másolva!
2023.05.31. 15:19
null
Meccslabdáról kaptunk ki (Fotó: Grigász Péter)
Meccslabdáról kapott ki 21–20-ra Svájctól második csoportmeccsén a magyar férfiválogatott a D-csoportban a Bécsben zajló 3x3-as világbajnokságon.

 

Érthető módon rendkívül csalódott volt a magyar férfiválogatott, hiszen szinte végig vezetett Mongólia ellen, mégis kikapott 21–19-re a D-csoport szerdai, mieink számára első mérkőzésén. A hajrában jobban összpontosító ázsiai együttes után a svájciak ellen lehetett javítaniuk Ivosev Tamáséknak, akik gyenge rajtot követően egyértelműen jobban játszva előbb 8–4-re, majd 11–6-ra is elhúztak. A mieink legrutinosabb játékosa öldöklő küzdelmet vívott a gyűrű alatt Jonathan Dubas-val, a svájciak 204 centis óriásával, aki egy esetben még „véletlenül” arcon is csapta a nála három centiméterrel alacsonyabb ellenfelét. A bírói felfogás nem kedvezett a mieinknek, három percet követően 6–0 volt a faultarány, nem ide… Szinte ugyanabban a mederben zajlott a találkozó, mint a mongolok ellen, ám 17–14-es magyar előnynél már joggal bízhattunk abban, hogy a hajrá ezúttal a magyaroké lesz. Sajnos nem így történt, 20–19-es magyar előnynél a svájciak négyszer is duplával kísérletezhettek, s az utolsó be is esett, így második meccsét is elvesztette Csirke Ferenc szövetségi edző legénysége, amelynek két nap múlva mindkét találkozóját meg kellene nyernie (Japán, Hollandia) ahhoz, hogy továbbjusson.

„Nehéz értékelni, mert két egylabdás meccset vesztettünk el. Ilyen a sport, a svájciak és a mongolok bedobták a végén, mi nem. A svájciak ellen hamar bónuszba került az ellenfél, mert sok személyi hibát fújtak ránk, így óvatosabban kellett védekeznünk, ami nagyban közrejátszott a fordításukban” – értékelte csapat első napját Csirke.

3X3AS VILÁGBAJNOKSÁG, BÉCS, FÉRFIAK
A magyarok további programja
D-csoport
Péntek
12.25:
MAGYARORSZÁG–Japán
14.25:
MAGYARORSZÁG–Hollandia

Korábban
Mongólia–MAGYARORSZÁG 21–19

Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda-vb: Ulánbátorban is összecsap a női válogatott Kanadával

Kosárlabda
2025.05.27. 12:02

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56

Férfi kosárlabda Eb: észt, görög, spanyol és szlovén közös rendezés 2029-ben

Kosárlabda
2025.05.22. 18:37

Bojan Szubotics:  Ez karrierem legnagyobb dobása!

Kosárlabda
2025.05.22. 09:50

A Körmend játszik az ötödik helyért a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.10. 20:48

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
2025.05.08. 23:42

Férfi kosár NB I: otthon győzött a Falco, idegenben az Olaj

Kosárlabda
2025.05.03. 22:50
Ezek is érdekelhetik