Férfi kosár NB I: Szinte mindent a nulláról kezdtünk el tavaly nyáron – Konakov

– Mennyire volt hosszú az éjszaka?
– Reggel öt, negyed hat környékén értem haza – válaszolta hétfő délután a Nemzeti Sportnak Milos Konakov, a vasárnap az Albát hazai pályán parádés teljesítménnyel legyőző, sorozatban negyedik bajnoki címét begyűjtő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely szerb-magyar edzője. – Nagyon jól sikerült a buli, amely éppen olyan volt, amilyenek mi magunk vagyunk. Együtt mentünk táncolni, egyszerre mentünk el pihenni, együtt csináltunk mindent, élveztük a partit az utolsó pillanatig, akárcsak a vasárnapi meccset.

– Az idény egyik legjobb játékát éppen a finálé utolsó felvonásán produkálták. Minek köszönhető ez?
– Ahogy mondtam is önnek a meccs után, szinte minden lényeges dolgot a nulláról kezdtünk el tavaly nyáron. Eleinte becsúsztak vereségek, rossz pillanatok nagy riválisokkal szemben, például az alapszakasz végén 21 pontos előnyről kaptunk ki a Körmendtől. Hittünk az elvégzett munkában, sosem adtuk fel, ugyanazon az úton haladtunk tovább, amelyen elindultunk. A döntő végeztével azt mondták a játékosok, hogy én toltam őket előre, segítettem nekik, hogy higgyenek egymásban és készen álljanak az utolsó mérkőzésre. Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy ezt hallottam tőlük.

– Sokat gondolkodott azon, pályára küldje-e már a negyedik mérkőzésen is a térdsérüléssel bajlódó szerb irányítóját, Sztefan Potot?
– Nem, határozottan döntöttem arról, hogy nem játszik. Persze beszéltem Sztefannal, elmondtam neki, hogy van még ütőkártya a kezünkben, ami az ötödik mérkőzés. És bíztam benne, hogy van elég fegyverünk így is a negyedikre, a védekezésünk több volt mint jó, 72 ponton tartottuk idegenben a Fehérvárt. Támadásban ugyanakkor több tiszta dobásunk is kimaradt, ha Boris Barac, Kovács Benedek vagy Ray Cowels távoli próbálkozásai beesnek, máshogy alakulhatott volna a kimenetel. Úgy is közel voltunk tehát a győzelemhez, hogy hiányzott az irányítónk, a csapat motorja, aki ritmust adott nekünk, amikor futott, futottunk, ha megállt, megálltunk.

– Mennyire volt dühös, hogy az első fehérvári találkozón 22 pontos hátrányból fordított az Alba?
– Nem voltam dühös, inkább kicsit csalódott, nyilván nem esett jól, ami történt. Valami mással kísérleteztünk, előtérbe helyeztük a támadásokat, ezzel együtt nagyon puhák voltunk védekezésben, ami könnyű hazai kosarakat eredményezett. Lézengtünk balra-jobbra az ellenfél térfelén, összeomlott a játékunk a második félidőre. Közöltem a srácokkal a meccs után, hogy teljesen mindegy, sok pontot szerzünk-e, vagy nem, követni kell az irányvonalunkat, a saját elképzeléseinket. Ezen a meccsen az Alba jóval több büntetőt dobhatott, mi alig állhattunk a vonalra, és ez nem a játékvezetők hibája volt.

– Kovács Benedek és Sövegjártó Ábel is fontos szerepet kapott a döntőben. Elégedett volt a két magyar fiatallal?
– Ahogy egyértelművé vált, hogy Bene lesz az első, Ábel a második számú fiatal játékosunk, folyamatosan sokat dolgoztunk velük, a Bajnokok Ligája-szereplésünk befejeztével heti háromszor vettek részt egyéni képzésen. Kovács Benedek nagyon sokat fejlődött védekezésben, és támadásban is gyakran fontos láncszem, ahogyan Ábel is előrelépett az évad során, ráadásul emberileg is csak dicsérni tudom mindkettejüket.

– Az egészen biztos, hogy a Bajnokok Ligáját a főtáblán kezdik majd, igaz?
– Tavaly és tavalyelőtt is beszélgettünk erről ilyenkor, ebben a pillanatban nem tudom százszázalékos biztossággal állítani, hogy így lesz. Amit tudok, hogy az előző három idényt figyelembe véve a hazai sorozatokban és a nemzetközi porondon is sok rangsorolási pontot szereztünk, vagyis én azt várom, hogy automatikusan főtáblásak leszünk.

– Kiknek van élő szerződésük a játékosok közül a következő idényre?
– Perl Zoltán, Kovács Benedek, Keller Ákos, Krivacsevics Márkó, továbbá gyakorlatilag az összes ifjú játékosunk. Sövegjártó Ábel sorsa kérdéses, egyeztettünk már vele, örülnék, ha nálunk maradna, helyi srác és szüksége van rá a csapatnak. A légiósoknak nincsen élő szerződésük, megnézzük, mit tudunk tenni a piacon, hogyan építkezhetünk. Mindenképpen igazolnunk kell még egy irányítót, mert eggyel nehéz volt átvészelni az évadot.

– Megtartana valakit az öt légiósa közül?
– Marasztalnám néhányukat, igen. A rájuk vonatkozó szabály megváltozik, és látnunk kell, milyen pozíciókat nem tudunk betölteni magyar játékosokkal, azután nézhetünk külföldiek után. Gyakorlatilag mind az öt légiósunk előtt nyitva áll a kapu a következő idényt illetően.

– Próbálnak visszatérni abba az irányba, hogy a hazai kosárlabdázók domináljanak az együttesben?
– Nézze meg azért ezt az évadot: minden Perl Zoltán körül forgott, Kovács Benedek egyre több és több lehetőséget kapott akár a második félidőben rázós helyzetekben is, míg Keller Ákos nagyon fontos láncszeme volt az együttesnek. A Falco elképzelése, filozófiája nem változott, továbbra is magyar csapat, amelynek magyar játékosok képezik az alapját, és a külföldiek abban segítenek, hogy ez jól működjön – igaz ez akkor is, ha a most befejezett idény némileg másképp alakult.

– Egyetért azzal, hogy ez az évad volt a mestervizsgája? Most már senki sem mondhatja, hogy ez a Falco Gasper Okorn csapata, vagy azért lett bajnok, mert hat magyar válogatott van a keretében.
– Amikor idejöttem 2017 augusztusában, a Falco túl volt egy Alba elleni döntőn, magas szintet képviselt a magyar kosárlabdában. Szrecsko Szekulovics után Gasper Okorn érkezett, és még eggyel feljebb lépett a klub. Aztán Gasper távozott, és azóta többé-kevésbé ugyanazon a színvonalon mozgunk. Rögtön az első idényben bajnokságot nyertünk – valóban hat magyar válogatottal, de a kívülálló mindig könnyebben állapítja meg, mi jó és mi nem. Amit felépítettünk, nem egy este alatt történt, évekre volt hozzá szükség. Egyébként igen, egyet tudok érteni a fenti állítással, mint említettem, elméletileg a nulláról kezdtük el ezt az idényt, ki kellett alakítani a csapat kohézióját, jó politikusként tevékenykedni, és ennek gyümölcseként elhódítottuk mindkét hazai trófeát.

– Itt a nyár, hová indul a családjával, Görög- vagy Törökország felé?
– Egy hónapig maradunk Szombathelyen, a nagyobbik fiamnak tart még az iskola. Aztán Szerbiában kosárlabdatáborba megy, követi az őrült apja szokásait... Utána meglátogatjuk a családtagjainkat, majd Törökországba utazunk nyaralni. Az elmúlt három év három ötmeccses döntője fizikailag és mentálisan is nagyon kimerítő volt, úgyhogy muszáj lesz feltöltődni.