Kosárlabda: A valaha volt legkiegyensúlyozottabb Euroliga-évad zajlik

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.04.19. 10:20
null
Hanga Ádám (labdával) biztos benne, hogy szép karrier vár Juhász Dorkára (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid irányító-hátvédje lapunknak elmondta, hogy a maradék nyolc csapatból bármelyik megnyerheti az elitsorozatot, emellett beszélt a magyar válogatottról és Juhász Dorkáról is.

– A múlt héten az utolsó Euroliga-csoportmérkőzésükön hosszabbításban kaptak ki 100–96-ra a Maccabitól. Hogyan alakult a tel-avivi meccs?
– Nekünk az eredmény szempontjából nem volt annyira fontos, bejutottunk a playoffba, a pályaelőnyünk biztosítva volt, de szerettük volna jó szájízzel befejezni az alapszakaszt – mondta a Nemzeti Sportnak Hanga Ádám, a Real Madrid magyar válogatott irányító-hátvédje. – Elkerülhettük volna a hosszabbításos vereséget, ha csak egy büntetővel többet bedobunk, mert tízet is kihagytunk a rendes játékidőben. Egy-két hibát leszámítva jó döntéseket hoztunk, ám egymás után három támadólepattanót engedélyeztünk az ellenfélnek. Nyerhettünk volna, nem volt rossz meccs, a lényeg, hogy mehetünk tovább. Kemény utazást éltünk át egyébként, nagyon későn, illetve korán értünk haza, nehezen hevertem ki, egyből indultunk vissza a mérkőzés után, 6.30-kor leszálltunk, 7.30-kor már otthon voltunk pénteken. Nem sokat aludtunk, próbáltunk valamennyire regenerálódni, aztán már játszottuk is a bajnokit Barcelonában.

– A Partizan Beograd milyen ellenfél az Euroliga-negyeddöntőben, bánja vagy örül neki?
– A Fenerbahce lehetett volna a másik opció, mindkét csapat nagyon erős, jó eredményeket ért el. Nem érdemes ezen vacillálni, azzal foglalkozni, kit szeretnénk, mert ha ellenfelet akarsz választani magadnak, a kosárlabda­istenek megbüntetnek, tehát nem taktikázhatsz azzal, hogy inkább kikapsz. A Partizan rettentő kemény rivális, idegenben nehéz ellene játszani, telt ház esetén 21 ezer ember buzdítja, a fanatikusok az egész idényben rengeteget segítenek neki, szerencsére a pályaelőny nálunk van.

– Hogyan értékeli a 34 alapszakasz-mérkőzést?
– A valaha volt legkiegyensúlyozottabb Euroliga-évad zajlik, ami a nézők szempontjából nagyszerű. Az utolsó pillanatig nem tudhattuk, kivel játszunk, ki kerül a top nyolcba, az első négy között is óriási volt a küzdelem, ahogyan az öttől a tizenegyedik helyig szintén. Az igazi dráma, hogy az előző két kiírást megnyerő Efes nem jutott be a rájátszásba. Nagyon izgalmas és jó az idény eddig, élveztük, hétről hétre a legjobbakkal játszottunk, és bárki bárkit legyőzhet. A célunkat elértük, összességében pozitívan értékelem az alapszakaszt.

– Hány csapatnak van reális esélye a trófeára, és kit tart az első számú favoritnak?
– Amelyik klub bejutott a legjobb nyolc közé, mind esélyes. Innentől kezdve lehetetlen megmondani, a final fourba jutók közül ki lesz a befutó. Ott már csak egy meccs dönt, nem az határoz, melyik fél emelkedik ki egy párharcból, hanem hogy melyik fog ki jobb napot, hosszabb a kispadja és taktikailag felkészültebb. Azt szoktam mondani, hogy ezerből egyszer egy NB II-es csapat is megverhet minket, és senki sem tudja, mikor jön el az az alkalom.

– Elégedett a csapatban betöltött szerepével, a játékperceivel?
– Az elmúlt két hónapban csak irányítóként szerepeltetett az edző, a múlt héten teljessé vált a keretünk, meglátjuk, a jövőben milyen poszton számít rám. Mindig annak örülök, ha tudok segíteni a csapatnak, nem az tesz boldoggá, ha dobok öt, tíz, tizenöt pontot. A Maccabi ellen például a statisztikai mutatók alapján nem zártam jó mérkőzést, viszont csupa jó döntést hoztam, s bár nem mentek be a dobásaim, védekezésben odatettem magam, és támadásban ritmust adtam az együttesnek. A legfontosabb, hogy legyünk sikeresek és gyűjtsünk be minél több trófeát.

– Körvonalazódik a nyári programja, részt tud-e venni a nyári olimpiai előselejtezőn a válogatott mérkőzésein?
– Még nem kaptam tájékoztatást és eligazítást a programról, a felkészülés menetéről, most ezt várom. Lépésről lépésre haladunk, bízom benne, hogy egészségesen fejezem be az idényt, utána gondolkozhatunk a folytatáson.

– Juhász Dorkát előkelő helyen draftolták a WNBA-be – mekkora jelentőségű ez az ő és a magyar kosárlabdázás szempontjából?
– Óriási dolog, nagyon örülök, írtam is üzenetet neki és a menedzserének. Ezúton is gratulálok hozzá, mindig hatalmas öröm, ha magyar, Magyarországhoz kötődő játékosok nemzetközi sikereket érnek el. A legjobbakat kívánom Dorkának, ragyogó karrier áll előtte.

EUROLIGA, FÉRFIAK
NEGYEDDÖNTŐ
Április 25., kedd

20.15: Monaco (francia, 4. ki­emelt)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli, 5.)
20.45: Real Madrid (spanyol, 3.)–Partizan Beograd (szerb, 6.)
Április 26., szerda
20.00: Barcelona (spanyol, 2.)–Zalgiris Kaunas (lit­ván, 7.)
20.45: Olympiakosz (görög, 1.)–Fener­bahce (török, 8.)
A párharcok az egyik fél harmadik győzelméig tartanak, az első két mérkőzést az elöl álló csapat otthonában rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik